Gulyás Miklós: Korzó

Gulyás Miklós: Korzó

2012. december 28. Mai Manó Ház

Gulyás Miklós Korzó című fotósorozata képzeletbeli séta Budapesten a 2010-es évek elején. A felvételeken a sokunk számára ismerős utcák, terek, tárgyak, arcok rejtett összefüggésrendszere tárul fel. A fotós a lehető leghagyományosabb módon dolgozik: járkál a városban és lefényképezi azt, amit érdekesnek talál. Figyelmét azonban nem a társadalmi élet szempontjából kiemelt események, jelenetek keltik fel, hanem éppenséggel ennek ellentéte, a hétköznapi, banálisnak mondató dolgok. A pillanat tört része alatt rögzített látvány elemei úgy tűnik, esetlegesen kerülnek egymás mellé, valójában azonban nagyon is átgondolt vízió részei. (Böröczfy Virág, a kiállítás kurátora) 

03.jpgFotó: Gulyás Miklós

„Ha kimegyek az utcára, nekem gyakran úgy tűnik: sok egyéb mellett, a józan ész hiányzik leginkább. A szegénység és sivárság sajnos nem ritka jelensége mellett, mintha valamiféle folyamatos, nevetséges, indokolatlan tobzódásban élnénk, ahol lassan a célszerűség válik devianciává. Ez a jelenség a legkülönfélébb módokon mindenkit érint, nem lehet elzárkózni előle, nem mondhatjuk: „ők olyanok”, mind érintettek vagyunk, ezért ez irányban nem lehetünk túlzottan elnézőek.” (Gulyás Miklós)

A 2013. január 20-ig látogatható kiállításunkról bővebben a fotóra kattintva olvashattok.