Frances Benjamin Johnston, Amerika egyik első fotográfusnője (1864-1952)

Frances Benjamin Johnston, Amerika egyik első fotográfusnője (1864-1952)

2013. március 08. Mai Manó Ház

Amerika egyik első fotográfusnője a Nyugat-Virginiában született Frances "Fannie" Benjamin Johnston felsőfokú tanulmányait Párizsban végezte el. A rajz- és festőtanulmányai befejezése után, 1885-ben, 21 évesen kezdett el a fotózással foglalkozni. Az első fényképezőgépét a család közeli barátjától, a Kodak céget megalapító George Eastmantől kapta, akik 1885-ben dobták piacra a brómezüst alapanyagú papírnegatív tekercset és az ehhez tartozó kazettát. Ez korszakalkotó lépés volt, hiszen nagy tömegek számára vált lehetővé, hogy könnyen és viszonylag olcsón amatőr képeket készíthessenek. Johnston első fényképein így családtagjait és barátait láthatjuk, de saját magát is sokat fotózta, néha férfiruhában pózolt, ilyenkor bajuszt vagy szakállt is rajzolt magának. Öt évvel később, 1890-ben (más források szerint 1894-ben) nyitotta meg műtermét Washingtonban. Ebben az időben ő volt az egyetlen női profi fotográfus a városban. A fotóriporteri munkái és az épületfényképezés mellett, rengeteg portrét készített a Fehér Ház politikusairól, lakóiról, köztük Roosevelt gyerekeiről, de sok híresség, például Mark Twain író is a kamerája állt. Leghíresebb munkája mégis egy önarcképe lett, melyet 32 évesen készített. A képen - mely akkoriban a modern nő szimbólumává vált - a fotográfusnő egyik kezében cigarettával, másikban egy korsó sörrel látható. Ezt a fotót később előszeretettel használták magazinokban is. 



Fotó: Frances Benjamin Johnston: Full-length portrait, seated in front of fireplace, 1896.

1897 szeptemberében jelent meg a Ladie’s Home Journal magazinban a "What a Woman Can Do With a Camera" című, ma már fotótörténeti jelentőségű írása, és ő volt a társkurátora egy 28 női fotográfust bemutató vándorkiállításnak (Exposition Universelle) is, melyet 1900-ban a párizsi világkiállításon, majd később Washingtonban és Moszkvában is bemutattak. A húszas-harmincas években rengeteg egyéni kiállítása volt, ekkoriban inkább az épületfotózás, dokumentálás érdekelte. A második világháború után visszavonult és New Orleansba költözött, ahol 88 éves korában hunyt el. 

Alice_Roosevelt_Longworth_wedding_gown.jpgFotó: Frances Benjamin Johnston: Alice Roosevelt' esküvői fotója, 1906. 

Self_portrait_by_the_American_photographer_Frances_Benjamin_Johnston.jpgFotó: Frances Benjamin Johnston: full-length self-portrait dressed as a man with false moustache,
 Between 1880 and 1900. 


CRI_10406.jpgFotó: Frances Benjamin Johnston: Stairway of the Treasurer's Residence:
Students at Work from the Hampton Album, 1899-1900

Frances Benjamin Johnston 10.jpgFotó: Archie Roosevelt a póniján, Algonquin on the White House Lawn, 1902. US Library of Congress. 


Frances Benjamin Johnston 11.jpgFotó: Frances Benjamin Johnston Kodak kamerájával, 1890-1910. 

(forrás: wikipedia.org, photography-news.com, moma.org)

Az utóbbi évek egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó fotós felfedezésének képeit ITT találjátok.