Bryan Adams divatfotói

2013. augusztus 11. Mai Manó Ház

Hamarosan zár a Sziget, így blogunkon is véget ér a zene és a fotózás kapcsolatát bemutató heti sorozatunk. Ma Bryan Adams kanadai zenész, énekes és fotográfus képeiből válogattunk blogunkra. Bryan Adams világhírű slágereit szinte mindannyian fel tudjuk idézni, de talán kevesen tudják, hogy az elismert zenész hobbija a divatfotózás. Képei már többször megjelentek a Vogue magazinban is, az ausztrál kiadású Harper's Bazaar augusztusi számának címlapfotóját is ő készítette. Az első fotóalbuma után (2003) idén két új könyvét is kiadták. A januárban megjelent Exposed című album a most látható fotókat is tartalmazza, inkább a divatra és a sztárokra fókuszál, míg a novemberre tervezett Wounded - The Legacy of War fotóalbumban - Adams eddigi munkáitól eltérően - az Irakban és Afganisztánban megsebesült angol katonák portréit láthatjuk majd. Zenei pályafutását 1977-ben kezdte, azóta közel 34-szer jelölték különböző zenei díjakra, fotóiból összeállított kiállítása pedig Moszkva és Düsseldorf után most ismét Amerikában (Texasban) látható. 

ba_rz.jpgFotó: Bryan Adams: Renée Zellweger

ba_aw.jpgFotó: Bryan Adams: Amy Winehouse

ba_bk.jpgFotó: Bryan Adams: Ben Kingsley

ba_nk.jpgFotó: Bryan Adams: Nastassja Kinski 

ba_t.jpgFotó: Bryan Adams: Twiggy

ba_hbc.jpgFotó: Bryan Adams: Helena Bonham Carter 

ba_mb.jpgFotó: Bryan Adams: Monica Bellucci 

(forrás: everydayishow.livejournal.com)

A zene és fotó sorozatunkban nemrég nyolc fotó témájú dalt mutattunk be, ezt a bejegyzést ITT találod.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása