André Kertész: Chez Mondrian, 1926

André Kertész: Chez Mondrian, 1926

2013. december 07. Mai Manó Ház

A Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon, Howard Greenberg fotógyűjteményéhez Pfisztner Gábor írt érdekes háttérszövegeket, melyek egészen január elejéig folyamatosan jelennek meg blogunkon. Ehhez az íráshoz idekívánkozik Szilágyi Sándor Intim megvilágításban című ajánlójából egy részlet: "Howard Greenberg a sajtótájékoztatón elmondta, hogy minden egyes képének megvan a maga személyes története: az ok, amiért megvásárolta őket. Az említett André Kertész-kép sarkai például azért vannak elkopva és lekerekedve, mert Kertész évekig hordozgatta magával a zsebében, s időnként az emberek orra alá dugta: „Ezt a fotót én készítettem. Tízezer dollár az ára! Megveszi?” (A gyűjtő végül nem tőle vásárolta meg.)"

kertesz-chezmondrian.jpg
Fotó: André Kertész: Chez Mondrian, Paris, 1926.

(forrás: artblart.com)

Kertész egy évvel azt követően készítette ezt a felvételt, hogy végleg elhagyta Magyarországot. Érdeklődését már korán felkeltették a különféle torzulások, fényjátékok, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok (Víz alatt úszó, Esztergom, 1917), s csak a fényképezőgép és a film teszi hozzáférhetővé őket. Ennek ellenére az első világháborút követő években Magyarországon töretlenül uralkodó fő képi ábrázolásmód (a festőiesség), de a ma dokumentaristaként aposztrofált látásmód is hatással volt alkotói tevékenységére. Az előbbire bizonyíték az a felvétel, amelyet 1921-ben készített a Kálvin térről a szökőkúttal. Ezt a képet 1923-ban beadta egy pályázatra, amelynek zsűrije arra kérte, készítsen róla brómolaj-nyomatot. Kertész erre nem volt hajlandó, így elesett az előre beígért díjtól is. Ezt követően Kertész egyre kevésbé találta a helyét a magyarországi fotós közéletben. Már a húszas évek elején szeretett volna külföldre menni, hogy ott még jobban elmélyíthesse fotográfiai ismereteit, de végül csak 1925-ben szánta rá magát a távozásra. Párizsban egy egészen más, inspiratív közeget talált, ahol hamarosan személyes kapcsolatba került a korszak jelentős művészeivel: Chagallal, Eisensteinnel, Mondriannal.

A holland festőnél tett egyik látogatás alkalmával készült Chez Mondrian egyértelműen mutatja azokat a hatásokat, amelyek az akkori modern művészet felől érték. Bár mindig is erős hajlamot mutatott az absztrakcióra és a vizuális kísérletezésre, párizsi éveiben nyílt igazán lehetősége arra, hogy az ilyen jellegű felvételekkel a nyilvánosság elé lépjen. Itt többek között épp Mondrian absztrakt, szabályos síkokból és egyenesekből, valamint tiszta színfoltokból építkező, geometrikus festészete hagyott mély nyomokat benne. A Chez Mondrian készítésénél ugyanazt a letisztult és tárgyilagos ábrázolásmódot választotta, mint a két évvel későbbi A villa esetében. Ez a munkája is jól szemlélteti, hogy mindig is erősen formaérzékeny volt (erre utal a Martinique, 1972. január 1. című késői felvétele is). Ebből a két képből ugyanakkor teljességgel hiányzik minden narratíva, lehetőséget adva, hogy csak a fényből és annak hiányából, valamint a fotópapírnak a fény és hívó hatására kialakuló szürke tónusaiból felépülő kompozícióra, a jelentés nélküli tiszta formára összpontosíthassunk. (Pfisztner Gábor)

Ezt a képet most a Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon is megtekintheted.