Bruce Davidson: Brooklyni banda, 1959

Bruce Davidson: Brooklyni banda, 1959

2013. december 10. Mai Manó Ház

Bruce Davidson felvétele látszólag hasonló szituációt mutat meg, mint Weiner vagy Grossman képe. Itt is fiatalokat láthatunk, akik jókedvűen készülnek valamire. A lány a haját igazgatja, miközben a várható eredményt figyeli a tükörben, míg a fiú feltűri az inge ujját. A tükör valójában nem is csak tükör, hanem egy cigarettaautomata. Itt mégis valami egészen másról van szó, mint a már említett képek esetében. Ez a felvétel elsősorban arról árulkodik, ami nem látható rajta. Arról, hogy Davidson sosem gondolkodott egyetlen képben, még akkor sem, ha készített olyan felvételeket, amelyek ismertté, mi több híressé váltak. Ami itt hiányzik, az a sorozat többi darabja, amely sorozatban, amint a kép címe is utal rá, egy brooklyni banda, vagy inkább fiatalok egy csoportjának a mindennapi életét akarta megmutatni, miközben hosszú időt töltött együtt velük. A banda tagjai azonban már egészen másképp gondolkodtak a társadalomról és a lehetőségekről, mint Weiner vagy Grossman és kortársaik. Számukra csak a társadalom peremén, vagy azon túl volt értelme az életnek, saját szabályaik, saját elveik szerint. Davidson sorozatának lényeges vonása, hogy nem akart érvelni sem az ő életformájuk elutasítása mellett, sem pedig az ellen. Inkább arra törekedett, hogy úgy ábrázolja őket, ahogy ők gondolkodnak saját magukról, ahogyan ők látják, mint itt is a tükörben, magukat. Davidson őszinte akart lenni hozzájuk, és a nézőhöz is. Mindig is törekedett arra, hogy arra mutasson rá, ami van, és úgy, ahogyan van, még akkor is, ha mások másként akarták látni ezeket a dolgokat. Ennek egyik jó példája híres sorozata a törpéről, akinek mindennapjait igyekezett az ő perspektívájából láttatni, ahonnan épp az a külvilág tűnik fel furcsának és torznak, amely felől nézve a törpének kéne annak látszania. A normalitás és az abnormalitás Davidsonnál még nem relativizálódik csak felcserélődik, illetve egyértelművé válik, hogy az főleg nézőpont kérdése. 

bruce_davidson.jpgFotó: Bruce Davidson: Brooklyn Gang, 1959

(forrás: 1stdibs.com)

A hatvanas évek végén két évig dolgozott egy sorozaton, amelyben Kelet-Harlem egy tömbjének sivár és nyomorúságos körülmények között élő, főként Puerto Ricóból menekült lakóiról készített portrét. Néhány évvel később egyik kortársa, Les Krims Davidson sorozata kapcsán fogalmazta meg nyíltan a dokumentarista fotográfiával szemben felhozható egyik legsúlyosabb vádat. Krims azt állította, hogy egy ilyen kép bárhol és bármikor elkészíthető, függetlenül a kép kontextusától és a benne foglalt lehetséges utalásoktól. Így nem szükségszerű, hogy valóságos legyen az, amit látunk, hisz ezek a helyzetek megrendezhetők, előidézhetők. Mi több, utólag a felvétel készítésének időpontjában jelenlévőkön kívül senki sem tudja sem cáfolni, sem igazolni azt, amit a képen lát. Ebben a történetben ugyanakkor nem is az az igazán lényeges, hogy Krims megfogalmazta, majd számos munkájával alátámasztotta állítását, hanem az, hogy kérdésessé és kétségessé vált a fotográfia mint a valóság megmutatásának eszköze hitelességébe, a látvány igazságába vetett bizalom. (Pfisztner Gábor)

Ezt a fotót most a Mai Manó Házban megrendezett Fotográfia felsőfokon című kiállításunkon is megnézheted.