Mary Ellen Mark – A kulisszák mögött II.

Mary Ellen Mark – A kulisszák mögött II.

2014. február 26. Mai Manó Ház

Az 1940. március 20-án született Mary Ellen Mark, az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb női fotográfusa, akinek képein a művészet, az újságírás és a dokumentarizmus keveredik. A fényképezést egy Kodak Brownie kamerával kezdte kilencéves korában, és húsz évvel később már az egyik legfontosabb embernek számított a legnagyobb hollywoodi filmek vagy azok forgatási szüneteinek dokumentálásában. Munkáival nem csak a filmes világban alkotott maradandót, 18 fotóalbuma jelent meg és számtalan szakmai elismerés mellett, tíz évvel ezelőtt riportfotóiért World Press Photo díjat is kapott. Filmes képei mellett sorozataiban korunk problémáira reflektál, többek között hajléktalanok, egyedülállók és prostituáltak mindennapjait mutatja be. Egyik híres fotójával ezen a képen láthatod!
Federico Fellini Satyricon című filmjét a Look magazin felkérésére fotózta 1969-ben, majd egészen a kétezres évek elejéig dolgozott a hollywoodi álomgyárnak, miközben rengeteg képet készített korunk kultikus filmsztárjairól. 1992-ben közelebbről is megismerkedett a filmezéssel, hiszen férjével Martin Bell rendezővel leforgatták az American Heart című mozifilmet is, melyben standfotósként és forgatókönyvíróként is részt vett. Mai bejegyzésünkben ismét Mary Ellen Mark filmes fotóiból válogattunk.

001_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Luis Buñuel és Catherine Deneuve, Tristana, Toledo, 1969

004_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Federico Fellini, Satyricon, Róma, 1969

002_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Melanie Griffith és Don Johnson, A döntés éjszakája, Sanibel Island, Florida, 1973

003_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Dennis Hopper az Apokalipszis most forgatásán, Pagsanjan, Fülöp-szigetek, 1976

005_mem.jpgFotó: : Mary Ellen Mark: Sean Penn, New York, 1983

009_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Martin Bell és Jeff Bridges, Amerikai szív, Seattle, Washington, 1991

008_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Paul Verhoeven és Elizabeth Berkley', Showgirls, Los Angeles, California, 1995

007_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Johnny Depp, Az álmosvölgy legendája Anglia, 1999

006_mem.jpgFotó: Mary Ellen Mark: Tim Burton, A majmok bolygója, Trona, California, 2001

(forrás: everydayishow.livejournal.com)

Mary Ellen Mark Oscar-díjas fotóit (Aranyoskám, Száll a kakukk fészkére) blogunk korábbi bejegyzésében ITT találod.