Darab Zsuzsa: Kampány (2010)

Darab Zsuzsa: Kampány (2010)

2014. április 04. Mai Manó Ház

Darab Zsuzsa Kampány című sorozatában olyan fiatalokat fényképezett le 2010-ben, akik szándékosan elzárkóznak a politika elől, mert nem szeretnék látni azt, ahogy átíródik a választások előtt a világ. A széria másik részében a város különböző pontjain óriáslepedőkkel takart le óriásplakátokat, ezzel megtisztítva a felületeket a politikai reklámtól. Éjszakánként kis segítőcsapattal járta a várost, létrával, seprűnyelekkel és hatalmas vászonnal, na meg persze fényképezőgéppel és kamerával. - emlékszik vissza Darab Zsuzsa sorozatára, mely a Folyamatos Jelen katalógus- és kiállítássorozatunk hetedik részében jelent meg.

A kampány projekt során olyan kulcsszavakból indultam ki, mint az ellenkampány, hitelesség, etika, érzelmekre hatás, felelősség vállalás, befolyásolás, manipuláció, félrevezetés, terelés. Ezek a támpontok ugyanúgy megállják a helyüket mind a politikai, mind a reklámkampányok esetében. Én elsősorban az emberi reakciókkal, a szélsőségekkel foglalkoztam. Két csoportra osztottam az emberi érzelmeket, a fanatikusokra, akik megszállottan rajonganak, akik beleolvadnak a környezetükbe, teljesen átveszik annak auráját. A másik oldal a teljes semlegesség, az elzárkózás a külső hatások elől. Az olyan emberek világa, akik politikamentesen akarnak élni, akik szándékosan kizárják a külvilágot. Tudnak arról, hogy mi zajlik körülöttük, de nem akarnak róla tudomást venni, saját akaratukból vakok a világnak erre a részére. A projektemben ezt a semlegességet vizsgáltam, eszközöket keresve arra, hogyan tudják az emberek kizárni a kampány áradatát. A város különböző pontjain, forgalmas és kevésbé ismert helyeken borítottam le óriásplakátokat óriáslepedővel, azt kifejezve, hogy ezek a plakátok mennyire érdektelenek, mennyire jelentéktelenek. Mázsaszámra fordulnak elő mindennapi életünkben, és pont emiatt már könnyedén ki tudjuk zárni őket látóterünkből. A letakarás nemcsak ennek a szimbolikája, hanem a várakozásé, hogy mi történik, mikor lehull a lepel, vajon mit rejt a fehér vászon? De ez sem érdekel senkit... A projekt másik részében olyan fiatalokat fotóztam, akik szintén elzárkóznak a politika elől, részlegesen vagy teljesen figyelmen kívül hagyják. Nem érdekli őket, nem akarnak a befolyása alá kerülni, akik már nem hisznek az ígéreteknek. Teljes az elfordulásuk. Szándékos a vakság. (Darab Zsuzsa)

darabzsuzsa_kampány_04k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

Kampány című sorozatát a város különböző pontjain eltakart plakátok képei és leragasztott szemű portréi alkotják. Nem látható – a hirdetési felületek letakart volta miatt – mi is az, az információtartalom, ami nem juthat el a nézőkhöz (természetesen a portrékon szereplő fiatalokhoz sem) és azt sem tudhatjuk a leragasztott szemek vajon milyen irányt szabnak a látni nem akarásnak. Amit tudunk a felelgető képek viszonyából, hogy egymáshoz szólnak és hogy nem elég csak nem akarni látni, hanem az üzenetet is láthatatlanná kell tenni. A vizuális tartalom mibenlétének kérdésére a képek készítésének időszaka ad feleletet. A választásokat megelőző periódus politikai üzenetei azok, amelyek, ha hagyjuk, ha nem mindennapjaink részévé válnak, illetve ebben az esetben csak válhatnának, mert e fiatalok nem hagyják. Így sem, meg úgy sem. De az a kérdés továbbra is megmarad, hogy ebben a ’kettős tagadásban’, a nem látni és a nem megmutatni kettősében, ezekkel az egyszerű és erős eszközökkel vajon ténylegesen kizárható-e a láthatatlanná tett üzenetek hatása. - írja Csizek Gabriella a Folyamatos Jelen sorozatunk Viszonylatok című kötetének bevezetőjében.

darabzsuzsa_kampány_10k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_03k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_08k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_02k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_09k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_01k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_06k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_05k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

darabzsuzsa_kampány_11k.jpgFotó: Darab Zsuzsa: Részlet a Kampány című sorozatból

Az alábbi kisfilmben Darab Zsuzsa mesél a Kampány című sorozatáról.

Darab Zsuzsa tumblr oldalát ITT találod.