Cornell Capa JFK nyomában

Cornell Capa JFK nyomában

2014. november 16. Mai Manó Ház

Megszámlálhatatlan fotó készült John F. Kennedyről, de a legkiemelkedőbb mégis egy olyan kép, amin a fiatal férfi alig látható. Cornell Capa fényképe a táblákat lóbáló tömeget mutatja, akik őrjöngve nyomulnak Kennedy felé, mintha csak egy női bálvány lenne. A rendkívüli felvétel a jelölt szemszögéből készült, Capának majdhogynem Kennedy lábáról kellett fotóznia. „JFK egy kocsi platóján állt egy bevásárlóközpont parkolójában” emlékszik vissza Robert Capa öccse. „Én is a kocsin voltam, térdeltem és egy nagyon széles látószögű lencsét használtam. Próbáltam egyre lejjebb és lejjebb helyezkedni, hogy a tömeggel legyek egyvonalban. Mire eszméltem, már Kennedy cipőjén ültem.” Capát teljesen magával ragadta a választók és a jelölt közötti kézrázás rituáléja, ezért szerette volna ezt a középpontba helyezni. Így a nézőben azt az érzetet kelti, mintha ő lenne az a karizmatikus férfi, akit az emberek meg szeretnének érinteni. A tömeg éljenzése annyira kimerítő, hogy a bezártság érzését okozza. Ez a pszichológiailag kifinomult vonás teszi Capa képét egyedülállóvá a Kennedy ikonográfiában. 

USA. 1960. California. Senator John F. KENNEDY reaches his hands into a crowd while campaigning..jpgFotó: Cornell Capa: USA. 1960. California. Senator John F. KENNEDY reaches his hands into a crowd while campaigning.© Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

Capa Kennedyről készült fotói közül néhány nem mutatja a jelölt arcát, de ennek ellenére nagyon erőteljesen hangsúlyozzák jelenlétét. Az egyik ilyen színes képen Kennedy a kép bal alsó sarkában helyezkedik el, a férfi árnyéka az előadóterem hátsó falára vetül. A fotó egyfajta filozofikus megközelítéssel jeleníti meg a politika természetét. Amikor Capa a képet csinálta az 1960-as elő-kampány során Wisconsinban, akkor találkozott először Kennedyvel és neheztelt a fiatal férfira, amiért háttérbe szorította az idősebb államférfit, Adlai Stevensont. Amikor Kennedyt elnöknek jelölték, Capa iránta érzett tisztelete is megnőtt. Kennedyről legnagyobb csodálattal készült fényképén az elnöknek csak a feje búbját láthatjuk hátulról, amint egy 1961-es kormánygyűlésen hatalmas, háttámlás székében ül. Capa - akinek munkáját gyakran a fotóriporter szakmában oly ritka humor jellemzi - kifejtette, hogy ezt a képet az elnök fiatal korára való tréfás utalásnak szánta. A képet teljes egészében csak akkor értheti meg a néző, ha felidézi Eisenhower kopasz fejét, ami kontrasztban áll Kennedy sűrű hajával. 

USA. Wisconsin. 1960. Senator John F. Kennedy speaks in the auditorium of Wisconsin high school during hise presidential campaign..jpgFotó: Cornell Capa: USA. Wisconsin. 1960. Senator John F. Kennedy speaks in the auditorium of Wisconsin high school during hise presidential campaign. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography
USA. 1961. Washington, D.C. President John F. KENNEDY in the Oval Office..pngFotó: Cornell Capa: USA. 1961. Washington, D.C. President John F. KENNEDY in the Oval Office. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

Annak ellenére, hogy a budapesti születésű Capa 1937-ben New Yorkba költözött, 1952-ig kevés érdeklődést tanúsított az amerikai politika iránt. 1952-ben Londonban állomásozott a Life magazin állandó fotográfusaként, ahol egyre több rádióközvetítésben hallotta az illinois-i kormányzó, Adlai Stevenson beszédeit. Minél többet hallott Capa, annál inkább vágyott arra, hogy visszatérhessen az Egyesült Államokba Stevenson elnöki kampányáról tudósítani. A Life biztosította Capa áthelyezését, ő pedig elkezdett Stevenson életrajzán dolgozni. A fotós így emlékszik vissza: „1952 tavaszán Adlai Stevenson ismeretlen volt a legtöbb amerikai számára. Így az első feladatom az volt, hogy készítsek egy riportot, amiből az emberek megtudhatják, hogy ki ő. Egy csodálatosan melegszívű, bölcs és szellemes embert ismertem meg, fontos eszményekkel és ritka elszántsággal…” Capa hamarosan oszlopos tagja lett a Stevenson kampánystábját követő újságíróseregnek. Szenvedélyesen támogatta a jelölt politikáját, a két férfi között szoros barátság alakult ki. 

USA. 1950s. Adlai STEVENSON supporters..jpgFotó: Cornell Capa: USA. 1950s. Adlai STEVENSON supporters. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

1956-ban, amikor Stevenson újraindult a választásokon Capa kilépett a Life magazintól és csatlakozott az 1947-es alapítású Magnum Photos ügynökséghez. Cornellt már a kezdetekkor csábították a fotóügynökséghez, de akkor még úgy érezte, hogy el kell távolodnia híres testvérétől, hogy saját fotóriporteri karrierjét egyengesse. Cornell fivére halála után lépett ki a Life-tól, csatlakozott a Magnumhoz, de a magazin ennek ellenére folyamatosan jelentette meg képeit.
A fiatal Kennedy szenátorral először 1960-ban találkozott Wisconsinban. „Ekkor még nagyon is Stevenson embere voltam” emlékszik vissza Capa, „és nehezteltem erre a feltörekvő szenátorra az arrogáns jelmondata miatt: „Time for Greatness” Hogy merészeli? Úgy éreztem, hogy a gazdag fiú személyes kapcsolatai többet értek, mint ami valójában rejlett benne. Ennek ellenére éreztem, hogy Kennedy mit váltott ki a fiatalokban, azt a lelkesedést, ami Adlai esetében szinte soha nem volt érezhető. Lassan, szinte vonakodva, de be kellett ismernem, hogy Stevenson ideje lejárt.” Capa a Life megbízásából ment a július 11-én kezdődő demokrata gyűlésre, hogy megörökítse Adlai Stevenson utolsó esélyét a jelölésre. Amint az első szavazócédula kiütötte Stevensont a nyeregből, Capa az egyértelműen élvonalban álló, Kennedyről folytatta tovább a tudósítást.
Egy régi hagyománynak megfelelően az 1960-as választási kampány hivatalosan csak a Labor Day után kezdődött. Annak ellenére, hogy Capának nem volt egy újságtól se megbízása, mégis úgy döntött, hogy követni fogja Kennedy, és ha úgy adódik, Nixon kampányát is. Az 1960-ban készült képei közül az egyik legnagyszerűbb egy színes fotó, ahol az illinoisi Peoriában egy tévé társaság épülete előtt gyülekező tömeg Nixont figyeli az egyik tévében az üvegen keresztül. Az illúzió és a valóság teljesen egybemosódik a képen. Kennedy kampányának a megörökítésére a Life egy Paul Schutzer nevű fotográfust bízott meg, akinek a fiatal jelölt korlátlan hozzáférést biztosított. Capa szerencsétlenségére a Life olyan sok kiváló fotót kapott Kennedyről a stáb fotósaitól, hogy nem látták értelmét, hogy plusz pénzt költsenek Capa képeire. Az 1960-as kampány során egy képét se közölte a magazin. 

USA. Peoria, Illinois. September 14, 1960. People watch Republican presidential candidate Richard Nixon on.jpgFotó: Cornell Capa: USA. Peoria, Illinois. September 14, 1960. People watch Republican presidential candidate Richard Nixon on. ©

Szeptember 5-én Capa Michiganben volt, ahol hivatalosan kezdetét vette Kennedy kampánya, a következő nap pedig a demokrata jelölt Washington-i nagygyűlésén fotózott. Szeptember 7-én, amikor mindkét jelölt Oregonban volt Capa megörökítette, ahogy Richard és Pat Nixon kezet ráznak a zömében afroamerikai szavazókkal. Capa ugyancsak rajta volt azon a különleges kampányvonaton is, ami Kaliforniában indult turnéra. Kennedy a vonat-kocsiból intézett beszédeket az emberekhez, ahogy végighaladtak délen, amit egy hatalmas beszéd követett az oaklandi városi előadóteremben. Néhány állomáson Kennedy leszállt a vonatról, hogy kezet rázhasson az emberekkel. A legtöbb kép bámulatba ejtő a mai fokozott biztonsághoz szokott néző számára, mivel a jelölt annyira elvész a tömegben, hogy szinte lehetetlenség megtalálni. A Kennedy kampányról készült további anyag csak New York Cityre korlátozódik. Október 19-én Capa a jelöltet terhes feleségével fotózta, amint egy Chevrolet kabrióval vonulnak végig Manhattanben egy felvonuláson. A Times nagy figyelmet szentelt Jacqueline divatos öltözékének: a háromnegyedes törtfehér ballonkabát és az ahhoz illő kalap és bőrkesztyű teljes összhangban volt a fiatalasszonyon. 

USA. 1960. Oregon. Richard M. NIXON and his wife, Pat, as he campaigns for the presidency..jpgFotó: Cornell Capa: USA. 1960. Oregon. Richard M. NIXON and his wife, Pat, as he campaigns for the presidency. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography
USA. 1960. John F. KENNEDY on a campaign tour..jpgFotó: Cornell Capa: USA. 1960. John F. KENNEDY on a campaign tour. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography
USA. New York City. 1960. Senator John F. KENNEDY and Jacqueline KENNEDY campaign during a ticker tape parade in Manhattan.jpgFotó: Cornell Capa: USA. New York City. 1960. Senator John F. KENNEDY and Jacqueline KENNEDY campaign during a ticker tape parade in Manhattan. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography
USA. 1960. New York City. Senator John F. KENNEDY and his wife, Jackie, campaigning for the presidency..jpgFotó: Cornell Capa: USA. 1960. New York City. Senator John F. KENNEDY and his wife, Jackie, campaigning for the presidency. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

A választás estéjén Capa két helyről is tudósított: jelen volt a demokrata párt New York-i főhadiszállásán a Baltimore Hotelben, valamint a New York Citizen szervezet által rendezett vacsorán az Astor Hotelben. Hosszú éjszaka volt, a végén Kennedy győzött Nixonnal szemben, csupán 114 673 szavazattal. Ez volt az egyik legszorosabb választás a történelem során. Egyesek úgy gondolják, hogy Chicago vezette Kennedyt a győzelemhez. Capa Washingtonba utazott, hogy részt vegyen Kennedy beiktatásán 1961. január 20-án. A fotósra nagy hatással volt a fiatal elnök beszéde, emiatt úgy döntött, hogy készít egy fotóesszét az új kormányzati csapatról. 10 nap munka után Capa rájött, hogy a hagyományos út itt nem járható. Végül egy New Yorkból Washingtonba tartó gépen egy remek ötlete támadt. Miért ne csinálna könyvet Kennedy elnökségének első 100 napjáról, majd adja ki a 110. napon? Amint Capa gépe landolt, beugrott egy telefonfülkébe és felhívta barátját, Dick Grossmant, aki a Simon & Schuster munkatársa volt. Grossman könnyedén eladta az ötletet a cégének, ami hamarosan egy irodát állított fel Washingtonban, ahol a fotókat és szövegeket szerkesztették. Kennedy nem volt túl lelkes a projekttel kapcsolatban, de sajtótitkára, Pierre Salinger meggyőzte, hogy egy ilyen tekintélyes tudósításról nem szabad lemondani. Capa feladata volt maga a Fehér Ház, ahol nem csak az elnököt, de a stáb fontos tagjait is fotózta munka közben. És természetesen Capa része volt annak a fotóriporteri csapatnak is, akik a legfőbb eseményekről tudósítottak: Kennedy első sajtótájékoztatóját január 25-én és az első kormánygyűlést január 26-án. 

USA. Washington DC. The Kennedy Team..jpgFotó: Cornell Capa: USA. Washington DC. The Kennedy Team. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

Capa könyve, a Let us begin megjelent a kormány 110. napján. A könyv Capa és nyolc másik Magnum fotós képeit, valamint történészek és újságírók szövegeit tartalmazta. A könyv megjelenése azonban egy szerencsétlenül időzített terv volt. Kennedy politikája a kubai és laoszi válság kapcsán sok csodálójában kiábrándulást okozott, ami a könyv fogadtatására is nagy hatással volt. A vegyes kritika ellenére a könyv közel 150.000 példányban kelt el, ami arra utalt, hogy az amerikai közönség kíváncsi volt az új Kennedy-kormányról készült képekre. Capa nem hagyott fel az elnök fotózásával az első száz nap után sem. Júniusban Párizsba utazott, hogy az elnöki látogatásról tudósítson, ami során a franciabarát first lady teljesen elvonta a figyelmet az elnökről, ezért Kennedy a sajtótájékoztatóját így kezdte: „Úgy gondolom helyénvalónak, hogy bemutassam magamat a közönségnek. Én vagyok az a férfi, aki elkísérte Jacqueline Kennedyt Párizsba, amit nagyon élveztem.” Capa ezután továbbutazott az elnöki pár kíséretében Bécsbe egy csúcstalálkozóra Hruscsovval. Az európai utazás során rengeteg képet készített az elnökről és feleségéről, de ez nem azt jelentette, hogy nem közvetített többet az amerikai politikai szférából. A 60-as évek elején elég sok időt töltött el Nelson Rockefeller fényképezésével, 1964-ben pedig egy nagy cikket készített a Look magazinnak az arizonai konzervatív Barry Goldwater elnöki kampányáról. Utolsó politikai sztorijaként Hubert Humphreyt fotózta az 1968-as demokrata gyűlésen. Annak ellenére, hogy Capa továbbra is próbált ugyanolyan lelkesedéssel, humorral és hozzáértéssel közvetíteni a politikai életről, de csak egyvalakiről sikerült hasonlóan színvonalas képeket készítenie: Robert Kennedyről. De bármennyire szépek is a róla készült képek, mégse rendelkeznek olyan karizmával, amik a John F. Kennedyről készült fotókat jellemzik. (Spéder Zsófia) 

forrás: JFK for President, photographs by Cornell Capa, ed.: Richard Whelan and Kristen Lubben, International Center of Photography – Steidl, 2004
http://www.magnumphotos.com/ 

USA. 1964. Buffalo, New York. Robert F. KENNEDY campaigning for the Senate..jpgFotó: Cornell Capa: USA. 1964. Buffalo, New York. Robert F. KENNEDY campaigning for the Senate. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography
FRANCE. Versailles. 1961. President John KENNEDY and First Lady Jacqueline KENNEDY's state visit culminated with a dinner at the Castle of Versailles..jpgFotó: Cornell Capa: FRANCE. Versailles. 1961. President John KENNEDY and First Lady Jacqueline KENNEDY's state visit culminated with a dinner at the Castle of Versailles. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

AUSTRIA. 1961. Vienna. Soviet premier Nikita KHRUSCHEV and US president John F. KENNEDY.jpgFotó: Cornell Capa: AUSTRIA. 1961. Vienna. Soviet premier Nikita KHRUSCHEV and US president John F. KENNEDY © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography
Goldwater Campaign..jpgFotó: Cornell Capa: Goldwater Campaign. © Cornell Capa/Magnum Photos, courtesy of the International Center of Photography

Cornell Capa szinte mindenben bátyja ellentéte volt, mégis olyannyira eggyé vált a bátyja által választott névvel, hogy ma már senki nem tudja: Friedmann Kornélként hozta haza jó és rossz jegyeit az iskolából. A fiatalabb Capa további képeit ITT találod.