Sarah Moon gondolatai a divatfényképezésről

Sarah Moon gondolatai a divatfényképezésről

2015. február 06. Mai Manó Ház

“Hosszú éve készítem ugyanazt a fotót. Egy divatfotót, egy ruhát egy nővel, vagy inkább egy nőt egy ruhával. Kint – bent – állva – ülve – közelről – messzebbről – árnyékban vagy fényben – télen–nyáron – mindegy.
A különlegeset fényképezem – az elmúlót – a valószínűtlent vagy a szépséget – keresem benne a megindítót, s ez a kutatás egyre reménytelenebb.
Gyakran irigylem azokat, akik képesek lefényképezni az életet. Én inkább menekülök előle – a semmiből indulok ki – nem tanúskodom semmiről – kitalálok egy történetet, amit nem mesélek el, elképzelek egy helyzetet, amely nem létezik – létrehozok vagy eltüntetek egy helyszínt, átrendezem a fényt – kikapcsolom a valóságot s aztán meglátom, mi lesz…
Lesem, mi az, amit nem láttam előre, várom, hogy rájöjjek, mit felejtettem el – lebontom, amit felépítettem – reménykedem a szerencsében, és mindennél jobban kívánom, hogy megérintsen, miközben a fényképezőgépbe nézek. 

sarahmoon000.jpgFotó: Sarah Moon: Christina, 2008
© Sarah Moon courtesy Michael Hoppen Gallery 

sarahmoon002.jpgFotó: Fashion 10, 1998 (pour New-York Times)
© Sarah Moon courtesy Michael Hoppen Gallery

Forgok a modell körül – nézem a végtelenségig – szemből, profilból, hátulról, oldalvást… Egészalakosan – félbevágva – változtatom a szöget, csalok a perspektívával – összekuszálom a nyomokat – már nem tudom, mit tegyek, már nem tudok semmit – körülöttem nő az űr. A modellnak megvan a helye – keresem az enyémet – nem találom, várnak – szeretnék eltűnni onnan. Folytatom – belekapaszkodom a vonalakba, a nyak ívébe – a ruha hajtásaiba – a kéz mozdulatába – csípő mozgásába. A modell lassan mozdul – sugall valamit – próbálja megérteni, amit nem tudok elmagyarázni, megpróbál eljátszani egy szerepet, amit nem ismerek – hallom magamat, amint azt mondom neki – nem, ne csinálj semmit. Akkor megint vár. Rámszegezett tekintettel – látja pánikomat – vádolom magam, amiért elbátortalanítom őt. Elkattintom a gépet – jó, mondom… Úgy teszek, mintha, egyszer, kétszer, harminchatszor… Remélek és újrakezdek.
Sötétedik. Változik a fény. Biztonságérzetem elszáll. Soha többet nem akarok fényképezni – de azért folytatom és egyszerre – nem mindig, de néha – történik valami – valami megváltozott – sose tudom, miért, talán egyszerűen csak a jó helyen vagyok a jó pillanatban – vagy csak hiszek benne – néha a másodperc tört részére – mint valami szikrát – megpillantom a szépséget vagy a szokatlant – vagy a különbséget vagy egyszerűen a meglepetést. Nem tudom – hirtelen minden felgyorsul a nagy lassúságban és magával ragad és végre – tetszik az, amit látok és már nem tudom nem megtalálttá tenni és újra elveszíteni és tovább folytatom egész nap, mert egyszer már létezett.
A kontaktokon aztán másodpercről másodpercre nyomon követem a félelmet – a lassúságot – a kínszenvedést – a képtelenséget – s néha mégis rábukkanok egy fotóra, amelyben – ahogy mondják – van valami – egy fotóra, amely az enyém – egy igazi fotóra – a kegyelmi pillanatra, melyet majdnem elmulasztottam – mely talán nem ismétlődik meg soha.” Sarah Moon (Az alábbi linken a Sarah Moonnal készített interjút találod: Fotóművészet, XL. évfolyam, 1997/1-2., Szabolcs Katalin: Sarah Moon - Interjú és önvallomás) 

sarahmoon001.jpgFotó: Sarah Moon: Fashion 11, Yoji Yamamoto, 1996
© Sarah Moon courtesy Michael Hoppen Gallery 
sarahmoon004.jpgFotó: Sarah Moon: La Robe á pois, 1996
© Sarah Moon courtesy Michael Hoppen Gallery 

(forrás: fotomuveszet.net; michaelhoppengallery.com)

Henri Cartier-Bresson gondolatait a fényképezésről ITT találod.