Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Eifert János: Aktfotográfia (18+)

Eifert János: Aktfotográfia (18+)

2015. február 24. Mai Manó Ház

Az aktfotográfia nemcsak "megfogható" testábrázolás, hanem költészet és álom: az ösztönök, a vágyak, a látomások világa. A fényképezésnek ez a területe, amelyben a művészet, az erotika és a pornográfia szálai finoman egybefonódnak, tág lehetőséget ad tehetségünk, ízlésünk, mesterségbeli tudásunk bizonyítására. Gyakorlása során olyan készségek, képességek fejleszthetők, amelyek a fotóművészet más műfajaiban is kamatoztathatók.
Megtanulható-e az aktfényképezés?
Bár évtizedek óta tanulom és tanítom, olykor kézzel fogható eredménnyel, mégsem vágom rá könnyedén az igent. A tapasztalat mondatja velem: a mesterség-művészet eszközeinek birtoklása mellett - hogy minőséget hozzunk létre - még az isteni szikra is szükséges. De a szabályokat, - amelyek persze felrúghatók - meg kell ismerni. Az általános szakmai ismereteken túl: a modell mozgatása és beállítása; a test világítása természetes és/vagy mesterséges fény segítségével; hátterek és kellékek; a mozgás, a tér és idő szerepe; jel, jelkép, szimbólum; technika és esztétika; forma és kompozíció, stb.

2010_eifert_hatakt.jpgFotó: Eifert János: Hátakt, 2010

Meztelenség és akt
Az emberi test művészi ábrázolása, az aktfotográfia – megszületése óta – kedvelt és népszerű műfaj. Egy 1859-ben rendezett párizsi tárlaton – ahol a fotográfia történetében először a fényképezők önálló szekciókban mutatták be alkotásaikat – 148 kiállító fotói között 1295 akt szerepelt. Amatőr kiállítások is tele vannak pakolva mezítelen lányok képeivel, de úgy tűnik sok esetben, hogy a közkedveltség nem állt egyenes arányban a minőséggel. Miért is? Technikai szempontból - egy-két esettől eltekintve - nem lehetett kifogásunk, viszont számos kép esetében felmerült a kérdés: vajon a csinos lányok ruhátlan fényképezése maga az aktfotográfia? A meztelenség és az akt (angolul: naked és a nude) látszólag ugyanazt a látványt jelenti, mégis lényeges a különbség. Meztelenül lenni azt jelenti, hogy meg vagyunk fosztva ruházatunktól, és a szó valamelyest magába foglalja azt a zavart, amelyet többnyire ilyenkor szoktunk érezni. Az akt szónak ellenben nincs kényelmetlen mellékzöngéje. A meztelenségre való reagálás kor, felfogás, társadalmi szokások függvénye (korunkra éppen a nagyobb szabadság, olykor szabadosság jellemző), az akt pedig művészettörténeti kategória. Akkor hát miért nem élünk avval a lehetőséggel, amelyet a művészi szabadság megenged? Miért ábrázoljuk még mindig úgy az emberi testet, mint évtizedekkel, évszázadokkal korábban? Miért keressük még mindig az emberi test szépségét hamis esztétizáló, idealizált formákban? Miért ne fejezhetné ki az általunk készített akt azt a kort, amelyben készült? 

1991-foldanya-02.jpgFotó: Eifert János: Földanya, 1991

Az akt nem témája, hanem formája a művészetnek
A festészet legnagyobb korszakaiban az akt ihlette a legnagyobb műveket; és amikor nem volt kötelező téma, akkor is megtartotta rangját, mint akadémiai gyakorlat és a mesterségbeli tudás bizonyítéka. Az emberi test, mint téma, telis-tele van képzettársításokkal, és ezek a képzettársítások akkor sem tűnnek el teljesen, amikor a test átváltozik művészetté. Még a legabsztraktabb akt is fel kell, hogy ébressze a szemlélőben az erotikus érzés valamilyen maradványát. Karunkba zárni egy másik emberi testet és egyesülni vele, ez a vágy alapvető része természetünknek. Mindazonáltal a műalkotás rengeteg erotikus tartalmat tud magába olvasztani. A X. századi India templomszobrai leplezetlenül magasztalták a testi vágyat, mégis jelentős műalkotások, mert érzékiségük szerves része filozófiájuknak. A biológiai szükségleteken kívül a meztelen emberi test az emberi tapasztalás más területeit is felidézheti: a harmóniát, az energiát, az eksztázist, az alázatot, a szenvedést. Az akt, mint kifejezési eszköz egyetemes és örök emberi érték tehát. Természetesen nem minden meztelen ábrázolást tekintünk aktnak, ennek térbeli és időkorlátai vannak. A távol-keleti festményeken is vannak mezítelen alakok, de csak a fogalom kiterjesztésével nevezhetnénk azokat aktoknak. A japán metszeteken hozzátartoznak az ukiojéhoz, az életképhez, amely meghitt jeleneteket foglal magába. Az a gondolat, hogy a testet saját kedvéért, az elmélkedés komoly tárgyaként is lehet ábrázolni, a kínai vagy japán embernek meg sem fordul a fejében. Alapjában hasonló volt a helyzet a gótikus északon is. A reneszánsz kori német festők annak láttán, hogy Itáliában milyen nagyra becsült téma a meztelen test, maguk is elkezdtek élni vele, sajátos kánont fejlesztve ki. Igazán csak a Földközi-tengerrel érintkező országokban volt otthonos az akt, és jelentése még ott is gyakran feledésbe ment. 

2014-zsofi-voros-draperiaval.jpgFotó: Eifert János: Zsófi vörös drapériával, 2014

Létezik-e tökéletes forma?
Ahogyan a meztelen emberi test jelentése változott a különböző történelmi korszakokban, úgy a test arányainak megjelenítése is különböző volt. Ahogyan Arisztotelész fogalmazta, „a művészet befejezi, amit a természet nem tudott végrehajtani.” Az ideális forma, a tökéletes szépségnek az ábrándja kétezer éven át kísérte a művészeteket. Szabályokat, kánonokat fogalmaztak meg e törvényszerűség meghatározására. Valójában eszményi szépségen annak a testalkatnak a széles körben elterjedt emlékét értették, amely Görögországban fejlődött ki i.e. 480 és 440 között, és amely változó erővel és tudatossággal ugyan, de a reneszánsztól a XX. századig az európai ember számára a tökéletesség mintájául szolgált. Vitruvius harmadik könyvében utal a helyes emberi arányokra: az arányosságban – amely az építészetben is meghatározó – az ember teste a modell, mert kinyújtott karral és lábbal beleilleszkedik a „tökéletes” geometriai formákba, a négyzetbe és a körbe. Sokan azonban erőltetettnek érezték az emberi test geometriai formákba kényszerítését. 1507 után Dürer az emberi arányokat a természetből próbálta levezetni. „Nem él olyan ember a földön – mondja -, aki végsőleg ítélhetne felőle, hogy milyen is lehetne a legszebb emberi forma; csak Isten tudja azt.”
Láthatjuk tehát, a szépség, az ideális arányok meghatározása, egyáltalán, a meztelenség és az akt társadalmi megítélése koronként változott. A megítélés visszafelé is változhat, ahogyan mindig is változott a szerzett tapasztalat, tudás, az adott kultúrkör ízlése, az egyéni ráirányultsága függvényében. A görögök testkultuszát például csak filozófiájukkal összefüggésben lehet megérteni, ugyanúgy azt a középkori prüdériát is, amely a kivillanó boka látványát is illetlenségnek tartotta, miközben Ádám és Éva ruhátlan ábrázolása az oltárképeken teljesen megengedett volt. Az akt a klasszikus reneszánsz első száz évében virágzott legbujábban, amikor az antik ábrázolások iránti friss étvágy összefonódott a szimbolizmus és megszemélyesítés középkori szokásaival, voltak azonban korszakok, amikor csak a szenvedés, a halál megjelenítésére volt megengedett. A kép- és szoborrombolások – a meztelenség megjelenítésének, mint bűnnek az elítéléseként - szintén hozzátartoznak az akt történetéhez. 

2004-emlekek-a-regmultbol-karcos-akt.jpgFotó: Eifert János: Emlékek a régmúltból, karcos akt, 2004

Az aktfényképezés technikája
Ha a használható fényképezőgépeket, objektíveket, kiegészítőket nézzük, a felhasználható hordozókat (film, CF kártya), technikai-, világítási eszközöket vizsgáljuk, azt kell mondanom, hogy az aktfényképezésnek nincs specifikus eszköztára. Minden olyan eszköz alkalmas, amit a személyfényképezés (sőt: bármely téma, műfaj) megörökítése kapcsán használható. A camera obscurától a digitális kameráig, a műteremtől a természetes környezetig, a makroobjektívtől a teleobjektívig bármilyen eszközzel, vagy anélkül (pl. fotogram) készíthető akt. Tehát minden olyan szabály alkalmazható (vagy felrúgható), amely a fényképezés bármely más területén megfogalmazódott. Ne ismételjük hát ezeket. A helyes expozíciót egyrészt az adott fényviszonyok, másrészt saját elképzeléseinkhez igazítva kell beállítani. Nem mindig a tű éles kép készítése a cél, esztétikai alkotóelemként használhatjuk a bemozdulásos életlenséget is. Ha éles képet akarunk, mint a sportfényképezésnél, a mozgásban lévő test fényképezésekor legalább 1/250 sec zársebesség szükséges. A bemozdulásos felvételekhez pedig 1/8 sec, vagy még hosszabb záridő szükséges. Hogy az élesség-életlenség kontrasztja még erőteljesebb legyen, állványt kell használnunk. De felvétel közben – különösen a hosszabb záridő használatakor - a gép mozgatása, és/vagy a zoom objektív fókusztávolságának a változtatása (berántás) is lehetséges. 

2013-ablakban.jpgFotó: Eifert János: Ablakban, 2013

(Részletek Eifert János: Képírás – Fotóakadémia c. könyvéből, Kossuth Kiadó 2012)