Az avantgárd művészet egyik legismertebb fényképe Yves Klein Ugrás a semmibe (1960) című fotója, amelyen a művész boldog mosollyal az üres utca fölé veti magát. Alatta egy kerékpáros teker, aki észre sem veszi a feje fölött zajló csodálatos eseményt, miközben az utca végén vonat halad el. Klein 1962-ben 34 éves korában váratlanul meghalt, ezért a rejtély azóta sem oldódott meg: hogyan állította be az ugráshoz a felvételt?
Jurij Gagarin űrutazása előtt fél évvel készült a felvétel, amelyet Klein állítása szerint (a France-Soir napilapba beillesztett saját készítésű mellékleten) részben az űrkutatási verseny elleni tiltakozásnak szánt. Az elmúlt években két nagyszabású kiállítás is megpróbált fényt deríteni az ikonná vált fényképet ma is körülvevő rejtélyre: „Az ugrások a semmmibe – az új realizmus dokumentumai” a houstoni Menil-gyűjteményben és „Yves Klein – Teljhatalom az űrben”, amelyet a washingtoni Hirshhorn Múzeum és Szoborkert a minneapolis-i Walker Art Centerrel közösen rendezett meg.
Michelle White, a Menil kurátor asszisztense elmondta, hogy „Az ugrások a semmibe” című kiállítás ötlete akkor merült fel benne, amikor a Menil archívumában egy különös tárgyat; egy palatetődarabot fedezett fel. Nem műalkotás — hanem csak egy palatetődarab volt, amelyet Dominique de Menil 1981-ben „gyűjtött” arról a manzárdtetőről, ahonnan Klein feltehetően leugrott. A Harry Shunk és a pécsi születésű Kender János által készített és összemontírozott felvétel eredetileg 1960. november 27-én jelent meg Klein újságokba illesztett lapján, amit ő gerilla akciónak szánt. A művész a Vasárnap című négyoldalas álmellékletben a bolygón aznap folyó minden emberi tevékenységet a saját műalkotásának tulajdonít. A képaláírás így szól: „Az űr festője a semmibe veti magát!” Amikor a palatetődarab majdnem 50 éve előkerült, szinte vallási ereklyévé — egy azóta is visszhangot keltő kétes hitelességű cselekedet bizonyítékává — vált. A részben sámán, részben showman Klein célja nem csak az volt, hogy a művészetet anyagtalanná tegye és a hiány jelenlétét bizonyítsa, hanem hogy egy másik dimenzióba lebegjen. Klein barátja, Pierre Restany műkritikus a művészről írt 1982-es monográfiájában csak egyszer említette a felvételt „Ugrás az űrbe” hivatkozással, amely a művészi nyilatkozat (a világ egy napjának kisajátítása) bevezetéséül szolgált és amelyet a legnagyobb rejtély övez (valóban leugrott a házról a monokróm festő?). Különös, hogy Restany mintegy két évtizeddel a felvétel készülése — és számos különböző verzió publikálása — után is nyitva hagyta az igazság kérdését.
Klein első szerelme nem a művészet volt, hanem a dzsúdó, amelyet 1946-tól 1951-ig haverjaival, Arman és Claude Pascallal együtt tanult. A feketeövet is elnyerte és Madridban cselgáncsedzőként dolgozott. Ugyanakkor különböző spirituális területeket is felfedezett, köztük a zen buddhizmust és Szent Rita (a lehetetlennek tűnő ügyek védőszentje) kultuszát, továbbá az idős Louis Cadeaux csillagász segítségével a rózsakeresztesek tanait tanulmányozta. 1952-ben, 24 éves korában Tokióba ment, ahol a híres Kodokan Dzsúdó Intézetben megszerezte a 4. dan (jodan) fokozatot. Ezután visszatért Párizsba, ahol 1954-ben kiadta A dzsúdó alapjai című könyvet, amely ma is klasszikusnak számít és megalapította a Párizsi Dzsúdó Akadémiát, de az nem járt sikerrel.
Ekkor fordult komolyan a művészet felé. Már ebben az évben felmerült benne a monokróm festészet ötlete és 1955-ben narancsszínű festményt kínált az absztrakt művészek szövetsége, a Salon des Réalités Nouvelles számára. A zsűri ezzel a magyarázattal utasítota vissza: „Egyetlen szín, nem, nem, az tényleg nem elég”. Az 1961-es „Chelsea Hotel Kiáltvány” szerint Klein első műalkotását már 1946-ban formába öntötte, amikor kamaszként a nizzai strandon heverve elképzelte, hogy nevét „az ég túloldalára felírja”.
Az újabb kutatások az Ugrás számos körülményét feltárták, de azok eléggé ellentmondóak és kétségesek. Úgy tűnik, hogy 1960-ban Klein valójában számos ugrást végrehajtott. A Menil levéltárosa, Geraldine Aramanda és a párizsi Yves Klein Archívum dokumentumai szerint január 27-én próbaugrást hajtott végre Colette Allendy galériájából (rue de l’Assomption 67), ahol 1956-ban monokróm festményeket állított ki. Shunk és Kender híres felvétele a következő október 19-én készült, amikor Klein a párizsi Fontenay-aux-Roses nevű külvárosban, a Gentil-Bernard utca 3. alatti kertes ház homlokzati párkányról kiugrott. A manipulált fénykép két változata még a művész életében megjelent: az egyik a Dimanche (Vasárnap) című álmellékletben, illetve egy másik (kerékpár és vonat nélkül) a németországi Krefeldben 1961-ben rendezett kiállítása katalógusában. A fotó egy másik verzióján az ugró alak látható közelről és mögötte az ég, egy továbbin pedig Klein balra tekintve a kapu oszlopai fölött lebeg. Ezek a képek a Menil archívumában találhatók és a kiállításon is láthatók voltak. Kerry Brougher, a Hirshhorn igazgatóhelyettese és főkurátora szerint Klein özvegye, Rotraut megerősítette neki, hogy Klein többször is végrehajtotta az ugrást. Néhányan tanúsítják, hogy kollégái a dzsúdó iskolából ponyvát, mások szerint inkább kék lepedőt vagy hálót tartottak alatta. Brougher szerint Rotraut azt mondta, hogy Klein azt állította, hogy egy nem dokumentált ugrást is végrehajtott egy szemtanúval, de fényképész és biztonsági intézkedés nélkül.
„Nagyon is lehetséges” - mondta az ARTnews számára Philippe Vergne, a Dia Art Foundation igazgatója, a Walker Art Center volt igazgatóhelyettese és főkurátora, a Klein retrospektív kiállításának társkurátora. „Ne feledjük, hogy dzsúdómesterként az esésben is nagy gyakorlattal rendelkezett. Művészetében a dzsúdóból is átvett valamit. Klein így írt a dzsúdó kézikönyvében: „ a cselgáncs révén az emberi test tulajdonképpen a spirituális teret fedezi fel”.
A híres képet — fotómontázst — Shunk és társa, Kender János készítették, akik a Restany által újrealistáknak (Nouveaux Réalistes, köztük Christo, Arman, Niki de Saint Phalle és Jean Tinguely) elnevezett művészcsoport fotográfusai voltak. Shunknak a londoni Times-ban 2006. július 22-én megjelent nekrológja szerint a fotó hamisítvány — „összeállítás”, ahogy Shunk nevezte — amely jóval az Adobe Photoshop megjelenése előtt sötétszobában készült. Shunk először csak az üres utcát fényképezte le a kerékpárossal. A nekrológ szerint ezután Klein „felmászott a fal tetejére és tucatnyi alkalommal leugrott róla — a dzsúdóiskola tagjai által az utca közepén felhalmozott birkózószőnyegekre. Ezután a két elemet a kívánt hatás elérése érdekében összeillesztették”.
© Yves Klein, ADAGP, Paris; Photo: Shunk-Kender © Roy Lichtenstein Foundation
Fotó: Leap into the Void, 1960.
© Yves Klein, ADAGP, Paris; Photo: Shunk-Kender © Roy Lichtenstein Foundation
Fotó: Yves Klein: Leap into the Void, 1960.
© Yves Klein, ADAGP, Paris; Photo: Shunk-Kender © Roy Lichtenstein Foundation
Fotó: Yves Klein, “Dimanche (Le journal d’un seul jour)” [Sunday (The Newspaper of a Single Day)], November 27, 1960. Private Collection. © 2010 Artists Rights Society (ARS), New York/ADAGP, Paris. Image courtesy Yves Klein Archives
(forrás: artnews.com; metmuesum.org; conceptualfinearts.com)
Az ugrás tényét mindenki megerősítette, de a beszámolók továbbra is eltérnek egymástól: Hogyan kapták el a művészt? Hogyan kapták el őt a boulevard de Clichy 104 alatti és állítólag 1956-ban bezárt cselgáncsiskola oktatói? Az intrikát tovább növeli, hogy amikor később Shunk és Kender különvált, Shunk feltételezhetően átírta a történetet és kihagyta Kender nevét a fotó készítői közül. Lehet, hogy az eltérések a szemtanúk megbízhatatlanságával magyarázhatók annak ellenére, hogy többen közülük értenek a művészethez. Lehet, hogy a hitetlenkedés feladása egyszerűen csak a saját kételkedésünk. Vagy talán az igazság feltárása még várat magára. 2008-ban a Roy Lichtenstein Alapítvány megszerezte Shunk teljes fotóarchívumát, aki nemcsak a párizsi művészek fotósa volt, hanem később Greenwich Village-be költözött, ahol Warhol és a new yorki Pop-art művészeinek fényképésze lett. A Lichtenstein Alapítványnak sikerült megakadályoznia a fotóarchívum szétszóródását és így az ugrás igaz története talán még ma is a 100 000 negatív, kontakt és fénykép között vár reánk.
A Photoshop előtti időszak (1840-1980) manipulált fotóiból készített összeállításunkat ITT találod.