Híres magyar portrék és történetük

Híres magyar portrék és történetük

2015. augusztus 18. Mai Manó Ház

Sorozatunkban a magyar kortárs fotóművészet híres alkotásait és történetüket mutatjuk be. Mai bejegyzésünkben ismét olyan fotográfusok munkáiból válogattunk, akiknek már a Mai Manó Házban is bemutathattuk képeiket. A sorozat második részében Tóth György, Markovics Ferenc és Korniss Péter egy-egy portréját láthatjátok.

Tóth György 1950-ben született Budapesten és 1972 óta foglalkozik fotográfiával. Azok közé a fotográfusok közé tartozik, akik a külső világ felfedezése felől haladnak saját vízióik felé. Az épített világról, majd az ebben a környezetben élő emberekről készített képeinek sora az emberhez vezet, világa lassan portrékká tisztul, mégpedig a teret és időt egyaránt megragadni képes, több expozícióval készült, elmozdult portrékká. A hetvenes évek végén sajtófotósként dolgozott és színészportrékat is készített. Fényképezőgépével kiment az utcára is, hogy a villamosmegállókat lefotózza, majd a villamosvezetőkről készített portrékat. Az arc, a szem, a tekintet érdekelte, innen kanyarodott el az aktképekig, melyekben szintén az arcé az igazi főszerep. Igaz ugyan, hogy a testben, a mozdulatban rejlő érzések és üzenetek is foglalkoztatják, ám a tekintet ereje a legmeggyőzőbb. Tóth György maga így gondolkodik aktképeiről: „A női alak szépsége, a női lélek kiismerhetetlensége és ezek különféle megjelenítése az eszköz, amivel igazán el tudom mondani azt, ami bennem van.” Vannak képek, kompozíciók, portrék, melyeknek tervét hónapokig, sőt évekig hordozza a fejében. A bemozdulásos technikával készült fotóin gyakran elmosódik az alak, sejtelmessé válik rajtuk a meztelen női test. Az egyetlen negatívra történő többszörös expozíció érdekli, kedveli az egynemű, fekete hátteret. Mintha átlátszó, vékony fátyol lebbenne fel a lefotózott test előtt, eltakarva ezzel az intim testrészeket. A modellek nem a címlaplányok tökéletes testű női, hétköznapi asszonyok és lányok, testük nem hibátlan, nem az idealizált nőképet követik. Hús-vér nők, akiknek testén a fényképész sem szeretne változtatni, inkább sejtelmesen megmutatni a nőiségből azt, amihez nincs szükség szépítő utómunkálatokra és testátalakító trükkös technikákra.” Emese című fényképe 2007 őszén a Kieselbach Galéria és Aukciósház árverésén 1,8 millió forintért kelt el, kortárs magyar fényképért még sohasem fizettek ennyit. (Egy évvel később Friedmann Endre Szerelem című fotója 2.2 millió forintos leütési árral döntötte meg ezt a rekordot.) 

A képre kattintva Urbán Ádám kisfilmjében Tóth György mesél az 1995-ben készült Emese című fotójáról.

tothgyorgy95emese.jpgFotó: Tóth György: Emese, 1995

Markovics Ferenc Cegléden született, 1936. november 10-én. Tulajdonképpen autodidakta, önképző módon jutott el a fotós mesterségig. Cegléden, gimnazista korában iratkozott be a helyi fotószakkörbe, ami később fotóklubbá alakult. Jó mechanika érzékkel megáldott édesapjától kapta az első fényképezőgépét. Apja jogász volt, aki amatőr módon űzte a fotográfiát és önmagát képezte, sokat olvasott. Markovics így emlékszik vissza a fényképezéssel kapcsolatos első élményeire: „Apám képeit kissrác koromban laboráltam is. Ösztönzésére, és a fotóklub hatására rengeteget olvastam, pályázatokon vettem részt, különböző tónusmódosító eljárásokkal próbálkoztam. Ennek később nagy hasznát vettem, amikor zsűriznem kellett, mert ismertem a különböző metódusokat (később mint fotószövetségi tag, megismerkedtem az új irányzatokkal a külföldi szaklapokból). A kísérletezés egyszerre volt játék és halálosan komoly dolog. Legnagyobb hatással azonban kétségkívül az 1930-as években kialakult, ún. „magyaros iskola” volt rám. 1957-től hívták be sorkatonai szolgálatra, bevezényelték a Határőr képes hetilap szerkesztőségébe, ahol fotóriporteri, majd rovatvezetői feladatokat látott el. 1958-ban felvételt nyert a MÚOSZ fotóriporteri szakosztályába. 1969 és1986 között a Mafilm állófotósa, 54 játékfilm, nemzetközi és televíziós produkció munkatársa. 1986-tól 1990-ig, a lap megszüntetéséig a Film Színház Muzsika művészeti és képszerkesztője. Indulásuktól tagja a Magyar Szépmíves Társaságnak és a Magyar Jazz Szövetségnek. 1965. júniusában volt a Népstadionban az a koncert, amelyet az amerikai jazzirodalom (Leonard Feather: The Encyclopedia of Jazz in the Sixties) is úgy értékel, hogy a világ legnagyobb létszámú (ők 93.000 nézőről írnak) jazzkoncertje volt. A fáradt Louis egy-egy számra átadta a terepet a másik két fúvós szólistának és egy, az ő számára odakészített fotelben cigarettázott. Egy ilyen pillanatot örökített meg Markovics fényképezőgépével, akinek Armstrong még a nyelvét is kinyújtotta egy hamiskás mosoly kíséretében.

A képre kattintva Urbán Ádám kisfilmjében Markovics Ferenc mesél az 1965 júniusában készült fotójáról. 

markovics1965.jpgFotó: Markovics Ferenc: Louis Armstrong, Népstadion, Budapest, 1965. június 09.

Korniss Péter magyar fotográfus, fotóriporter Kolozsváron született 1937. augusztus 4.-én. Több évtizedig a Nők Lapja fotóriportere és képszerkesztője volt. Munkásságának fő fókusza az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása. Emellett ismert A vendégmunkás című albumáról is, amelyben egy Tiszaeszlár és Budapest között ingázó vendégmunkást mutat be, akinek életét egy évtizeden át követte. Elsősorban fekete-fehér fotográfiákat készít. Korniss Péter az első Kossuth-díjas fotóművész, a díjat 1999-ben nyerte el. Egy interjúban így emlékszik vissza pályájának elejére: „Jogra jártam, de onnan ’56-ban kicsaptak. Utána voltam rádiószerelő-inas, abszolút nem érdekelt, de már volt bennem egy halvány érdeklődés a fotózás iránt. Besétáltam tehát a Fényképész Szövetkezetbe, és jelentkeztem munkára. Épp az elnök várószobájában ültem, amikor arra jött az úgynevezett riportosztály, a Fényszöv 10-es telepének vezetője, akit Vassányi Bélának hívtak. Megkérdezte: mit csinálsz itt, fiam? Mondtam, hogy munkát szeretnék, erre odaszólt az elnöknek, hogy „add ide ezt a fiút”. Épp jöttek az iskolai munkák, tablóképek, csoportképek, azokat pedig le kellett szárítani, erre kellett az ember. Vassányi Bélának hála szép lassan kitanítottak a szakmára, egy év múlva már önálló munkákat is kaptam, kirakatokat fényképeztem, esküvőket, oklevélátadást, szövetkezeti közgyűléseket, óvodában gyerekeket. Lehet, hogy viccesen hangzik, de arra volt jó, hogy rutint szerezzek. A fotóban ugyanis a rutin felbecsülhetetlen érték, én pedig örülök, hogy ilyen sokféle dolgot fényképezhettem.” 2008-ban jelent meg negyvenéves fotográfusi pályafutását összefoglaló Kötődés című albuma, melynek címlapjára az 1997-ban készült Férfi plakátokkal díszített otthonában című fotója került. 

A képre kattintva Urbán Ádám kisfilmjében Korniss Péter mesél a magyarvalkói Simon Pali bácsiról készült fotójáról. 

kornisspeter1973.jpgFotó: Korniss Péter: Férfi plakátokkal díszített otthonában, 1997

(forrás: fotomuveszet.netolvassbele.hu; hvg.hu; , pixinfo.com; deol.hufotomuveszet.net; wikipedia.hu)

A magyar fotótörténet híres képeiből összeállított válogatásunk első részét - melyben legendás sajtófotókat mutattunk be - ITT találod.