Richard Kolker: Street Views - Így néznek ki ma az ikonikus fotók helyszínei

2015. október 13. Mai Manó Ház

Richard Kolker az Egyesült Királyságban élő fotográfus és részmunkaidős egyetemi előadó, akinek alkotásai egyedülálló módon ötvözik a hagyományos fotográfiát a digitális módszerekkel. 2008-ban a London College of Communication, University of the Arts London (Londoni Művészeti Egyetem Londoni Kommunikációs Főiskolája) fotográfia szakán szerzett mesterdiplomát, ahol intenzíven kutatta a számítógépen létrehozott képek (számítógépes grafika) fotográfiaként való felhasználását. Azóta is folyamatosan a szintetikus fotográfiai ábrázolások 3D digitális modellezési technikák segítségével történő létrehozására koncentrál. Az ’Éjszaka’ című sorozatának alkotásaival nemrégiben bekerült a “reGeneration2: Tomorrow’s Photographers of Today” (reGeneráció – A jelen és a jövő fotográfusai) című könyv második részébe és világjáró vándorkiállításába. Először egy befektetési banknál kezdett el dolgozni, közben beiratkozott a főiskola fotográfia szakára és ugyanakkor más fotográfusok munkájánál segédkezett. Egy ideig stock fényképeket készített, amelyeket képügynökségeknek adott el. A stock fotózás mellett konceptuális stock képek készítésére keresett megoldásokat. Ekkor fedezte fel a számítógépen létrehozott képeket (CGI, computer generated images) illetve számítógépes grafikát. Ezenkívül Kolker számos díjat kapott és fotóit az Egyesült Királyságban, Európában, Észak-Amerikában és Kínában is kiállították. Richard Kolker művész számos projektjénél digitális forrásokból dolgozik, a helyeket és jeleneteket újraértelmezve az ismerős dolgokat más perspektívába helyezi. Streetviews (Utcaképek) című sorozata ikonikus fotográfiai és művészi helyszíneket követ nyomon, amelyekről a Google Street View segítségével készít „felvételeket”.  A sorozatból kiderül, hogy néznek ki és mennyit változtak napjainkra a világhírű fotók helyszínei. Kolker az eredeti fényképet (és annak ismert adatait) figyelembe véve a Google Street View alkalmazás képeiből választja ki a helyszínt.(Robert Capa fotójának esetében a "pontos" helyszín valószínűleg csak tipp lehet.)

A képekre kattintva a világhírű fotográfusok további munkáit is megtalálod.

A világ egyik leghíresebb fotóművésze Henri Cartier-Bresson így foglalja össze a fényképezésről vallott hitét: „Számomra a tartalom sohasem választható külön a formától. Forma alatt az egymással kapcsolatban álló felületek, vonalak és vizuális értékek szigorú szervezettségét értem. Csakis ez a szervezettség teszi lehetővé elgondolkodásaink és érzelmeink konkrétakká és közölhetőkké válását. A fényképezésben a vizuális szervezettség fejlett ösztönből fakadhat.” A képre kattintva Cartier-Bresson Ellesett képek című könyvében megjelent írás magyar nyelvű fordítását találod.

kolker001.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

Ez a fotó jelenleg a világ legdrágább fotója, melyet a New York-i Christie's árverésén 2011. november 8-án adtak el. A Rajna partján 1999-ben készült fotót Andreas Gursky digitális utómunkának vetette alá és a környezeti elemeket "eltüntette". A fotóra kattintva rövid történetét is megismerheted.

kolker002.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

"Volt egyszer egy olyan képem, amit sokkal jobban értékeltek, mint bármelyik másikat, és fogalmam sem volt róla, hogy ez lesz, amikor elkészítettem. Egy különösképpen jó fénykép volt. Spanyolországban történt. Fotográfusi karrierem legelején esett meg velem, és a spanyol polgárháború legeslegelején. És a háború akkor amolyan romantikus dolog volt, ha el tudod képzelni." - nyilatkozta Capa egy 1947-ben rádióinterjúban. A riport magyar fordítását a képre kattintva találod.

kolker003.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

André Kertész abban az évben (1894) született Budapesten, amikor Mai Manó felépíttette és megnyitotta műteremházát a Nagymező utcában. Kertész neve jól ismert a fotóművészetet kedvelők között, így természetesen a legfontosabb gyűjteményekben is helyet kapnak ikonikus képei. A képre kattintva olyan fotókat találsz, melyeket Kertész halála előtt egy magyar falunak ajándékozott.

kolker004.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

Még mielőtt Bernd és Hilla Becher megismerték volna egymást, hasonló érdeklődéssel fordultak hasonló dolgokhoz. Végül is 1959-ben, már miután együtt dolgoztak, fogalmazódott meg bennük egy koncepció, mely a szigorú megfigyelésen alapul. A döntő lépéseket a 60-es évek elején tették, amikor még nem is álmodhattak arról, hogy ebből megélhetnek. Az ipari létesítményekről készített ikonikus sorozatuk történetéről a képre kattintva olvashatsz.

kolker005.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

Gregory Crewdson álomszerű, nagyméretű képein semmit sem bíz a véletlenre; hatalmas stábbal dolgozik, kültéri munkái elkészítésének során utcákat zárnak le, esőgépeket vetnek be, több tucat fényforrást helyeznek el autókba, épületekbe. Az eredmény valószínűtlenül misztikus képek sorozata.. A képre kattintva Crewdson további fotóit találod.

kolker006.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

Az avantgárd művészet egyik legismertebb fényképe Yves Klein Ugrás a semmibe (1960) című fotója, amelyen a művész boldog mosollyal az üres utca fölé veti magát. Alatta egy kerékpáros teker, aki észre sem veszi a feje fölött zajló csodálatos eseményt, miközben az utca végén vonat halad el. A képre kattintva a világhírű fotó történetét találod.

kolker007.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

David Hockney főleg 1970 és 1986 között készített fotomontázsokat és kollázsokat, amelyeket „kapcsolódásoknak” (joiners) nevezett el. Ezt a művészeti stílust úgy kezdte el, hogy Polaroid felvételeket készített, majd a képeket rácsos formába rendezte el. Hockney különleges képeiből a fotóra kattintva találsz egy válogatást.

kolker008.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

Jeff Wall festőnek készült, de viszonylag hamar felismerte, hogy ez a művészi kifejezési forma nem felel meg az őt akkoriban is foglalkoztató elgondolások megjelenítéséhez. A festéssel felhagyva művészettörténetet tanult, közben több évet töltött Németországban is, a diploma megszerzése után pedig oktatni kezdett. Ezek az események fontos szerepet játszottak egész művészi aktivitásában. A felhalmozott ismeretekből és tapasztalatokból Wall több kötetnyi elméleti szöveget írt, amelyek teoretikusan is megalapozták fotográfiáit. A kezdeti kísérletezések időszakát követően tehát felhagyott a festészettel, mégis a műfajra jellemző sajátosságok, szerkesztési elvek, az anyag- és formahasználat alapvetően meghatározták fotográfusi tevékenységét. -írta Pfisztner Gábor a Fotóművészet magazinban.

kolker009.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

Az 1982-ben indult hároméves projekt a Liverpool melletti folyótorkolatnál, a Wirral-félszigeten fekvő hanyatlóban lévő üdülőhelyet vizsgálta. Az volt az elképzelésem, hogy a családi tevékenységeket szembeállítsam a lepusztuló Nagy-Britannia hátterével, amelyet New Brighton kopottsága tökéletesen kifejez. - írta fotójáról Martin Parr, a Magnum fotográfusa.

kolker010.jpgFotó: Richard Kolker: Részlet a Streetviews sorozatból 

(forrás: richardkolker.com)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása