Amy Arbus portréi a nyolcvanas évek New Yorkjából

Amy Arbus portréi a nyolcvanas évek New Yorkjából

2016. január 14. Mai Manó Ház

A kor extrém jelenségeit, egyéniségeit fotózó Amy Arbus a nyolcvanas és kilencvenes évek között járta New York utcáit és hűen megörökítette a város underground stílusát. Az 1954-ben született Amy Arbus huszonkét évesen, öt évvel édesanyja halála után kezdett el komolyabban foglalkozni a fényképezéssel. (Amy Arbus szülei a néhai Diane Arbus fotográfus és Allan Arbus színész.) 
Arbus a New York Magazine színházi rovatának megbízott tudósítójaként is dolgozott, jelenleg az International Center of Photography intézményben tanít, fotóit több mint száz folyóirat közölte, köztük a The New Yorker, az Aperture, a People, az ESPN és a The New York Times Magazine. Harmadik fotóalbuma a nyolcvanas években készült képeiből Az utcán (On the Street) címmel jelent meg 2006-ban. Arbus többnyire csak sétált a (New York-i East) Village-ben és olyan pillanatokat keresett, aminek van értelme vizuálisan. Mára már sok ehhez hasonló sorozat készült, de akkoriban még senki sem dokumentálta ennyire tudatosan az East Village-i szcénát, ahol a tehetséges és érdekes embereknek ez a különösen ígéretes és reményteljes csoportja jött össze. 

arbus001.jpgFotó: Amy Arbus: Rafael Araujo, 7th Street and 2nd Avenue, c. 1987-88; Jenny Gift-Wrapped, 59th Street, 1982

Az Utcán című sorozat előzményeiről Amy Arbus így nyilatkozott a Morning News online magazinnak: "Akkor kezdtem el, amikor szabadúszó munkalehetőséget keresve elvittem a Village Voice-nak egy bostoni fotósorozatot, amelyet egy barátnőmmel készítettem, akivel egy ruhaboltban ismerkedtem meg. Ez 1980-ban történt. A barátnőm ruhákat kölcsönzött a boltból, én pedig különleges helyszíneket választottam ki a képekhez, ahol valóságos kaméleonként különböző embereknek látszott. És ez volt a portfólióm. A szerkesztők azt mondták, hogy szeretnének valakit, aki az utcai divattal foglalkozik és én azt válaszoltam, hogy szuper. Arra kértek, hogy próbaképpen három hónapig csináljam. Elvállaltam, mert meg kellett élnem valamiből! De azóta nagyon hálás vagyok ezekért a hónapokért. Időre volt szükségem, hogy rájöjjek, hogy mit csinálok, mit keresek." 

arbus002.jpgFotó: Amy Arbus: The Clash, Broadway, 1981 

arbus003.jpgFotó: Amy Arbus: Pia Guccione, 8th Street and University Place, 1988; Phoebe Lègére Accordion, 10th Street and Avenue B, 1987 

arbus004.jpgFotó: Amy Arbus: Andre Walker and Pierre Francillon, 8th and MacDougal Streets, 1983; Messrs. Peter McGough and David McDermott, Spring Street and West Broadway, 1983 

arbus005.jpgFotó: Amy Arbus: Andre Walker and Pierre Francillon, 8th and MacDougal Streets, 1983; Messrs. Peter McGough and David McDermott, Spring Street and West Broadway, 1983 

arbus006.jpgFotó: Amy Arbus: Alan and Charles Rosenberg, Central Park, 1985; Fingernail Extensions, 23rd Street and 8th Avenue, 1988

A sorozat talán leghíresebb fotóján Madonna látható. Amy Arbus így emlékezett vissza a fotó készítésének körülményeire:
Nemrég visszakerestem, csak hat felvételt kellett készítenem ehhez a képhez. Madonna is csak úgy ment az utcán, mint mindenki más. Felismertem, hogy ő az a lány, aki ugyanabba az edzőterembe járt, mint én. A lány, aki legtovább ült meztelenül az öltözőben. Akkor még volt vezetékneve és amikor megmondtam neki, hogy a Voice-nak dolgozok, akkor azt válaszolta: „Ó, az vicces, mert ezen a héten ők írnak kritikát az első kislemezemről”.

amy_arbus_madonna.jpgFotó: Amy Arbus: Madonna, St. Mark’s Place, 1983

(forrás: divany.hu; wikpedia.org; themorningnews.org; everydayishow.livejournal.com)

Diane Arbus a Central Parkban készült ikonikus fotójának rövid történetét ITT, Madonna Vogue című videoklipjét inspiráló - 1939-ben készült - fotó történetét pedig ITT találod.