Haris László Törvénytelen avantgarde című fotójának története

Haris László Törvénytelen avantgarde című fotójának története

2016. január 22. Mai Manó Ház

Az 1943-ban született, Balogh Rudolf-díjas Haris László mindig is a keresők, az új, izgalmas világok felfedezésére törekvők, a határterületeket egymástól elválasztó kerítéseket, sorompókat lebontók közé tartozott. Nem véletlen, hogy neve éppen olyan jól cseng a képzőművészet világában, mint a fotóművészetében, sőt, évtizedeken keresztül elsősorban az előbbi részeként tartották számon. Haris László a Fotóművészet magazinban megjelent interjúban mesélte el, hogy idősebb testvérétől és Hevesy Iván A fényképezés technikája című könyvéből tanult meg fényképezni. „Én hatévesen már fényképeztem, tudtam filmet előhívni, kontaktolni. Aztán a bátyám abbahagyta a fotózást, én meg folytattam. Gimnáziumba jártam, tehát 59-ben vagy 60-ban lehetett, amikor Berényi Jancsi barátommal [...] elmentünk a Magyar Dolgozók Országos Művészfényképező Egyesületébe. 54-től megjelent a Fotó újság, az nekem az első számtól megvolt, így hozzájuthattam a különböző információkhoz. Az volt az elképzelésünk, hogy megpróbálunk közel kerülni a fotós világhoz, ezért elmentünk a Belgrád rakpart 17.-be. Volt egy felvételi, és a képeink alapján megállapították, hogy méltók vagyunk a MADOME-tagságra. Hagyományos, abszolút „tucat" fényképeim voltak. Megpróbáltam úgy fényképezni, mint ahogyan másoktól láttam; persze a „nagyok" jobban csinálták, mint én.”
Pályája már a kezdetektől nem a hagyományos fotóművészeti utat követi. A képző-, fotó- és filmművészet határain álló, ezeket nem ritkán átlépő képei gyakran egy parányi valóságrészlet makronagyításai. 1969-ben részt vesz a Szürenon kiállításon, bekapcsolódik a magyar avantgárd művészeti életbe. A 70-es évek elején jelen volt a Szürenon és a művészetpolitikai viharokat is indított Balatonboglári kápolnatárlatok kiállítói között. „A hatvanas évek közepére a művészetirányítás egyre inkább úgy gondolta, hogy egy kicsit lazíthat a gyeplőn. És valóban, szokatlan mértékű szabadság korszaka kezdődött, ami természetesen nagyon korlátozott és felügyelt volt, de a korábbi időkhöz, a majdnem semmihez képest valamicske mozgáslehetőséget eredményezett. Ebben a korszakban indult a Balatonboglári Kápolnatárlatok is, aminek volt egy szervezőcsoportja, és annak én is tagja voltam. Mi pucoltuk ki a kápolnát az első kiállítás előtt. 

harislaszlo.jpgFotó: Haris László: Törvénytelen avantgarde, 1971

De alig telt el néhány év, és már megjött az ellenreakció is. Valami olyasmi játszódhatott le, hogy a hatalom megijedt a szabadon engedett szellemtől. Készítettem egy plakátot, ami a balatonboglári kiállítások második évében meginduló támadásokra utalt. A Somogyi Néplap írt egy cikket azzal a címmel, hogy Törvénytelen úton néhány avantgárd. Ezt a cikket kitéptem az újságból, összegyűrtem, és begyömöszöltem Molnár V. Jóska szájába, úgy, hogy az legyen olvasható: „Törvénytelen avantgárd". Ezzel van betömve a művész szája.”

A Mai Manó Házban megrendezett A múlt szabadsága - Válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből - „Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig” című kiállításunkon Haris László munkáját is bemutatjuk, a fentebb említett újságcikkel együtt. 

harislaszlo2.jpgFotó: Törvénytelen avantgarde, 1971 (Fotó: Haris László / Alföldi Róbert magángyűjteménye)

(forrás: maimano.hu; fotomuveszet.net; hungart.hu)

Haris László így emlékezett vissza Urbán Ádám PéldaKépek című kisfilmjében legendás fotójának történetére. (13.24-től látható a videóban)

 

A híres magyar fotók történetét bemutató sorozatunkat ITT találod.