Magyar fotográfusok polaroid képei (142 fotó)

Magyar fotográfusok polaroid képei (142 fotó)

2016. február 21. Mai Manó Ház

„A kép, amely a tenyeredben hívódik elő” – így hangzott a Polaroid híres szlogenje, és talán ez az azonnali kielégülés bűvölte el Amerikát olyannyira, hogy a 60-as évekre az instant kamera már minden második ottani háztartásban alaptartozékká vált – miközben nálunk hosszú ideig csupán kuriózumnak számított, ha ugyan nem úri huncutságnak. A Polaroid céget 1948-ban megalapító Edwin Land azonban nem csak a háztartások és a turisták igényeinek akart megfelelni. Fotóművészekkel, többek között az akkor már a New York-i Museum of Modern Art gyűjteményében is kiemelt helyen szereplő Ansel Adamsszel szövetkezett, hogy fototechnikai újdonságát a lehető legnagyobb presztízs övezze, s ezzel elfogadtassa a Polaroidot mint valódi fényképet. Adams, a tájkép fennkölt poétája a gyár különböző nyersanyagaival kísérletezett meggyőző eredménnyel. Land körmönfont marketing munkájának hatása máig érezhető; az instant fotó képi világa az azóta eltelt sok év alatt a fotó esztétikájára és a kortárs képzőművészetre is felmérhetetlen hatást gyakorolt.
Mi az a varázslat, ami annyi fotóst rabul ejt a Polaroid technikában? Aligha az amatőröket lenyűgöző azonnaliság, sokkal inkább a sajátos képminőség: Hervé Guibert szellemszerű képként írja le, mintha egy álom szűrőjén keresztül látnánk. Azaz egyfajta instant nosztalgia, a technika a képet szinte születése pillanatában átteszi a félmúltba. Ez adja a képek erős hangulatát, ha úgy tetszik, akcentusát. S mivel a Polaroid mára egyfajta történeti érdekességé vált, a régebbi technikához való visszanyúlás is a nosztalgia olvasatot erősíti fel.
Az SX70 piacra kerülése (1972) utáni időszakot tekintik a Polaroid aranykorának, az amatőr és a professzionális használat területén egyaránt. Ez az időszak egybeesett a képzőművészek egy részének a klasszikus értelemben vett képalkotástól való elfordulásával, és a konceptuális művészet megerősödését hozta. A lázadás ideális eszköze volt a Polaroid kamera is, melyet ekkoriban sok művész használt. - olvashatjuk a Csizmadia Alexa írását a Fotóművészet magazinban.

Mai bejegyzésünkben a Polaroid 65 kiállítás összes fotóját megtekintheted, amely a Magyar Fotográfiai Múzeum, a XVIII. Esztergomi Fotográfiai Biennale és az instART alkotócsoport összefogásával jött létre. 

vedresagi.jpgFotó: Vedres Ági: Alex kockakövön, 16,5×18,5 cm, Eredeti polaroid, 1991 

 

Az instART csoport polaroid képeiből a Mai Manó Házban is látható egy kiállítás, mely 2016. február 28-ig ingyenesen látogatható a Mai Manó Galéria és Könyvesboltban.