A betegség az élet sötét oldala, a kínosabbik, a terhesebb állampolgárság. Ugyanis minden ember kettős állampolgársággal születik, egyaránt polgára az egészség és a betegség birodalmának. Bár mindannyian szívesebben használjuk az egészség útlevelét, előbb-utóbb valamennyien rákényszerülünk, hogy ha rövid időre is, de átlépjünk a másik királyság állampolgárának szerepébe. Susan Sontag: A betegség, mint metafora
Néhány éve kezdtem el magamat fényképezni, amikor még egészséges voltam. Aztán egy vizsgálatból kiderült, hogy rákos beteg vagyok. Megműtöttek, és utána fél évig kemoterápiás kezelést kaptam. Amikor fizikailag képtelen voltam rá, a családom fényképezett engem ugyanúgy, mintha én csináltam volna. A mi kultúránk nem tud mit kezdeni sem a halállal, sem az elmúlással, sem a betegségek elfogadásával. De ma már nem egyenlő feltétlenül a halálos ítélettel, ha valakiről kiderül, hogy rákbeteg. Lefényképeztem, mit jelent számomra mindaz, ami körülvesz: a testem, emberek, állatok, akiket szeretek, képek, amiket gyűjtögetek és egy napon majd itt hagyok. (HMJ 2009-2012) – írta az 1952-ben, Sárváron született Horváth M. Judit, Balogh Rudolf-díjas fotóművész a Privát képek című sorozatáról, melyet 2012-ben a Mai Manó Házban is bemutattunk.
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
A Privát képek cím szemérmesen hallgat arról a tényről, hogy Horváth M. Judit élete egy válságos időszakában nyúlt a fényképezőgéphez. Horváth M. Juditot azonban valami egészen más indította arra, hogy fényképezőgépet fogjon. Nem arra törekedett, hogy a felfoghatatlannak tűnő helyzetet igyekezzen a kamera segítségével racionális eseménnyé, felfogható, megmagyarázható dologgá szelídíteni. Sőt, a képsort nézve és Zányi Tamás zenéjét hallgatva, inkább az válik feltűnővé, hogy az adott helyzetben épp a kamera segítségével igyekezne önmagába hatolni (néha mintha szó szerint is), és olyan kérdéseket felvetni önmaga számára, amelyeket mások inkább elfojtani igyekeznek a hasonló helyzetekben.
A betegség nem tartozik a mindennapi élethelyzetek közé. Ilyenkor a test a megszokottól eltérően van jelen a gondolatokban, pedig nagyon is az ember sajátja, hiszen jelzéseket küld, amelyeket tudata, legalábbis egy bizonyos intenzitásig, regisztrál. Érzi a fájdalmat, a lázat, és pszichésen is tapasztalatokat gyűjt, amelyek nyilván nem elválaszthatók a fizikai folyamatoktól. Ugyanakkor tőle távoli, idegen dologként jelenik meg a korábban (jobb esetben fenntartás nélkül) sajátnak tudott és érzett test, épp a nem mindennapi, szokatlan érzések és tapasztalatok miatt, amelyek így nem tűnnek az övéinek. A betegség mint saját állapot tudatosítása (ezzel pedig a saját test elfogadása betegen is) esetenként hosszan tartó folyamat. Talán ezt nevezhetnénk a betegség elismerésének, önmagunkkal való elfogadtatásának, amíg tehát eljutunk abba az állapotba, hogy már nem tőlünk távoliként, hanem sajátunkként, magunkként tekintünk a megváltozott állapotba került testünkre. Ez kétféle megoldásra sarkallhat. Vagy a megadásra, annak beismerésére, hogy nincs mit tenni, csak várni a fejleményeket; vagy pedig arra, hogy belátva és elfogadva a helyzetet, az ember igyekszik tenni valamit ellene, amennyiben lehetősége van rá. (Részlet Pfisztner Gábor: Testbe zárt fájdalom című írásából)
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
Fotó: Horváth M. Judit: Részlet a Privát képek című sorozatból, 2009-2012
A sorozat megrázó képeit - melyet Zányi Tamás érdemes művész, hangmérnök dallamfoszlányai és hangeffektusai egészítenek ki - az Indavideón található csatornánkra feltöltött, alábbi videóban nézheted meg.
(forrás: archiv.maimano.hu; fotomuveszet.net)
A fenti sorozatot a Mai Manó Házban Hermann Ildi - hasonló tematikájú - képeivel mutattuk be 2012-ben. A betegség meglétének feldolgozása és a kezelés illetve a gyógyulás folyamatának nyomon követése mindkét sorozatban szívbemarkolóan erősek. A képeket az önmegmutatás kérdései és a bármikor veled is megtörténhet érzése hatja át. Az alkotók a fotográfia eszközeivel teszik láthatóvá az érthetetlent. - írta a kiállítások kurátora, Csizek Gabriella a két sorozatról. Hermann Ildi betegsége alatt készült képeit ITT találod.
IDŐUTAZÁS rovatunkban a Mai Manó Házban bemutatott korábbi kiállításaink anyagából válogatunk.
