A 2016-os Capa-nagydíj ösztöndíjasai I. - Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél

2016. május 27. Mai Manó Ház

2016. május 25-én - Robert Capa halálának évfordulóján - kihirdették az idei Capa-nagydíj ösztöndíjasait és finalistáit. A Capa Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melyről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben dönt. Májusban az első zsűrizés utolsó fordulójába került finalistákat és a három, fejenként 500 ezer forintos ösztöndíjban részesülő alkotót nevezik meg. A három ösztöndíjas számolhat be fél év múlva a zsűrinek projektje előrehaladtáról és így közülük kerül majd ki a nagydíjas alkotó, aki további 3,5 millió forintot vehet majd át októberben.
A Capa-nagydíj 2016 zsűrije Fátyol Viola "Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél", Ficsór Zsolt "SOROKSÁR", valamint Timár Sára Erzsébet "Kultúrház" című pályaművéért ítélte oda a fejenként 500 ezer forintos támogatással járó ösztöndíjakat. Emellett kiemeltek további 3 finalistát, akik pályaműveikkel a zsűrizés utolsó fordulójába kerültek.
Gratulálunk!

Mai bejegyzésünkben Fátyol Viola sorozatát mutatjuk be. 

fv000.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél

2013 nyarán kerültem kapcsolatba a Vámospércsi Népdalkörrel, és váltam rövid idő alatt a csoport tagjává. E résztvevő megfigyelés során tanulmányozhattam a közösség mindennapjait, működési módját, hagyományőrző tevékenységeit, valamint szerepét a helyi kulturális életben és lokális identitásban. Fontos volt számomra a magyar vidék miliőjének elemzése és bemutatása, a vidékre jellemző sajátos létformák, kulturális jelenségek megfigyelése és megértése. Miközben követtem a csoport életének eseményeit, természetszerűleg történt meg érzelmi azonosulásom, így a közösség bemutatását már a munka elejétől kezdve erősen árnyalták a kialakult baráti, érzelmi kötődések.
A vizsgálat iránya épp ezért hamarosan a közösséget alkotó egyének felé fordult: az érdekelt, hogy az aszonyok számára miért fontos a közösség, milyen szerepet tölt be az életükben, hogyan használják a csoporthoz való tartozásukat saját személyes életeseményeik feldogozásához. Eközben a barátnőkké vált nők tanácsokkal láttak el, hogyan vészeljem át saját életem nehéz időszakait, így bizonyos szempontból a közösségben töltött időm és munkám egyfajta terápiává alakult: pontosan ugyanúgy használtam fel a csoporthoz való tartozásomat az egyéni drámák feletti továbblépéshez, mint ahogyan azt a pávakörös asszonyok is teszik. - olvashatjuk Fátyol Viola sorozatának szinopszisában. 

fv001.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
fv002.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
fv003.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
fv004.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
fv005.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
fv006.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
fv007.jpgFotó: Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél

(forrás: capacenter.hu)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása