Öt éve indult a Mai Manó Ház Blog

Öt éve indult a Mai Manó Ház Blog

2016. augusztus 01. Mai Manó Ház

Pontosan öt évvel ezelőtt, 2011. augusztus elsején indítottuk útjára a Mai Manó Ház blogját, Mai Manó 1892-ben megjelent A fényképészetről című írásával. Az azóta eltelt 1827 nap alatt több mint kétezer fotográfiai témájú bejegyzés született oldalunkon.
Augusztus elseje az egyetemes fotótörténetben is nagy jelentőséggel bír, hiszen ezen a napon született Robert Capa szerelme, Gerda Taro (1910), de ezen a napon ünnepelte születésnapját az olasz Mario Giacomelli (1925), a cseh Jaromír Funke (1896) és az orosz származású Jack Delano (1914) mellett a német Rudolf Dührkoop (1848) is, aki 1929-ben szintén ezen a napon, augusztus elsején hunyt el. És, hogy még egy magyar vonatkozású érdekességet is megemlítsünk, a legutolsó szigetbecsei felvételét André Kertész is ezen a napon készítette el.
A naponta frissülő, korábban már a legjobb magyar fotóblog és a hét bloggere díját is elnyert oldalunk látogatottsága folyamatosan növekszik, az indulás óta már több mint 15.000.000 oldalletöltést mutatnak a blog.hu statisztikai adatai. Érdemes azt is megjegyezni, hogy ennek harmadát - egészen pontosan 5.100.000 kattintást - az utolsó egy évben regisztráltuk. Örülünk, köszönjük és büszkék vagyunk arra, hogy a Facebook oldalunkon már több mint 68.000-en lájkoltátok a Mai Manó Házat, ezzel mi lettünk a közösségi oldal legnépszerűbb hazai kulturális intézménye.

Mai szülinapi posztunkban az elmúlt egy év leg-leg-leg bejegyzéseit mutatjuk meg nektek, melyeket a fotókra kattintva találtok! 

mmhb5.jpg

A legnézettebb bejegyzés - Fekete András képei egy oroszországi börtön mindennapjairól (2004)

Az 1976-ban Szentpéterváron született Fekete András az Oroszországban található belozerszki börtönben készült sorozatában egy nem mindennapi közösség zárt világát mutatja be. A 15. században épített férfi kolostort a sztálini érában politikai foglyok börtönévé építették át. Még a kétezres évek elején is Oroszország egyik legjobban őrzött helye volt, ahol közel 200 "életfogytiglanos" elítélt tartózkodott. Az "Ognyennij" szigeten található "Pjatak-ként" emlegetett börtön egy az öt közül, ahol halálraítélt foglyok töltik életfogytiglani börtönbüntetésüket, az 1996-ban bevezetett halálbüntetési moratórium értelmében. Fekete András képei 2004-ben Oroszországban készültek. 

feketeandras008.jpgFotó: Fekete András: Belozerszki börtön, 2004

A legtöbb lájkot kapott bejegyzés - 102 éves Ata Kandó, a legidősebb magyar fotóművész

Noha általában nem illik nők korát firtatni, mégis azt hiszem, Ata Kandónál, aki 1913. szeptember 17-én Görög Etelka néven örvendeztette meg világrajöttével családját, eltekinthetünk a konvencióktól. Nem csak úgy általában, bár az sem lenne hiábavaló, hanem főleg azért, mert ő az ATA. Aki 2003-as hollandiai látogatásunk előtt néhány nappal érkezett haza az Egyesült Államokból, ahová csak úgy átugrott, aki bergeni otthonában frissen, diszkréten kisminkelve, élénk, vibráló szellemével, a világra való nyitottságával, szinte hibátlan memóriájával, gyors mozgásával évtizedekkel fiatalabbat mutatott koránál. Aki képes volt 88 évesen megtanulni az addig sohasem használt számítógépet és internetet, hogy a világ különböző sarkain, Sacramentóban, Spanyolországban, Hollandiában, Thaiföldön, Magyarországon lévő családtagjaival, barátaival napi kapcsolatot legyen képes fenntartani, nos, itt azt hiszem inkább dicséret, bók ez a több, mint egy évszázadnyi életkor emlegetése.

atakandocsizek2005.JPGFotó: Csizek Gabriella: Ata Kandó, 2005 

A legtöbb hozzászólás - Fotó-gondolatok

Rovatunkban havonta egy-egy képet mutatunk meg Nektek, és annyit kérünk, hogy az első gondolatotokat írjátok le. Manuel Alvarez Bravó 85 évvel ezelőtt készült fotójához több mint 100 gondolat érkezett.

manuelalvarezbravo1931.jpgFotó: Manuel Álvarez Bravo: El ensueño / The Daydream, 1931

A legtöbb visszajelzés - Hivatalosan is kutyabarátok lettünk!

Hazánkban még csak lassan, de folyamatosan emelkedik azon kulturális intézmények száma, ahová kutyánkat is magunkkal tudjuk vinni. A gazdiknak jó hírünk van: 2016. június elseje óta a jól nevelt kutyákkal érkezőket mi is szívesen látjuk a Mai Manó Házban! 

kutyabarat.jpgFotó: Az első kutyusok a kutyabarát Mai Manó Házban, 2016. június

A legnézettebb 18+-os bejegyzés - Akt- és erotikus fotók a Fortepan gyűjteményéből (18+)

A privátfotó egyik ismérve, hogy a fényképező gyakran fotográfiai képzettség nélkül, nem művészi szándékkal készíti képeit. Természetesen ez nem zárja ki, hogy ezeknek a képeknek ne fedezhetnénk fel esztétikai értéküket. A Fortepan több tízezres gyűjteménye is tartalmaz elenyésző mennyiségű (25-30 darab) erotikus és aktfotót, melyek az online archívumban címkét is kaptak.

fortepan7jpg.jpgFotó: fortepan.hu/Sándor Dávid, 1967

A legviccesebb bejegyzés - A Lilliput ikonikus képpárjai II. rész

A Lilliput ikonikus képpárjai 1937. június 16-án jelent meg a Lilliput magazin első száma Angliában. A lap legnépszerűbb rovata a képpárok voltak, melyet a magyar Lóránt István egyedül szerkesztett. Az így született képpárjai hatalmas népszerűségnek örvendtek és 1940-ben egy külön válogatást is kiadtak a legjobban sikerültekből. A világhírű képpárokat bemutató posztunk második részébe szintén ezekből a képekből válogattunk. Lóránt István ikonikus képpárjai előtt tisztelegve blogunkon is fut egy hasonló tematikájú rovat, ahol az elmúlt években már több mint 160 képpárt mutattunk be az egyetemes fotóművészet híres alkotóitól.

001.jpgFotó: Részlet Lilliput magazin Chamberlain and the beautiful Llama, and 101 more juxtapositios című különszámából, 1940

A legvitatottabb bejegyzés - Haláltánc - Sokkoló képek Joel-Peter Witkin bizarr világából (18+)

Joel-Peter Witkinről egyszer azt írták, hogy művészete egy rész Hieronymus Bosch, egy rész A texasi láncfűrészes mészárlás. [...] Életműve felfogható egyetlen hatalmas haláltáncként. Kábító részletességű panorámakép arról, amit nem szeretnénk tudni, nem szeretnénk látni, nem szeretnénk elfogadni. [...] Képei elkészítése több fázisból áll, a műterem berendezése, díszletezése, az alany kiválasztása, a tárgyi elemek összeválogatása, elhelyezése, majd az exponálás és a negatív hívása után a művész kontaktmásolatot készít a negatívról, ezt a másolatot manipulálja céljainak megfelelően, karcolja, satírozza, dörzsöli, ha eléri a kívánt eredményt, magára a negatívra viszi rá változtatásait, így minden manipuláció visszavonhatatlanná válik. A negatívról maga készít papírképet a saját maga által kikísérletezett vegyszerekben, majd, ha szükségesnek tartja, magát a papírképet is megdolgozza a kívánt hatás érdekében. Egy-egy kép elkészültének folyamata akár hetekig is tarthat.

witkin005.jpgFotó: Joel-Peter Witkin: "Satiro, Mexico", 1992
© Museum of Contemporary Photography at Columbia College Chicago 

A szerkesztő kedvencei - Az egyetlen fennmaradt Robert Capa-rádióinterjú magyar fordítása (1947) / Emlékeink Kertészről - Riportfilm (60 perc)

A Mai Manó Ház blogján és a Facebook oldalunkon is a hónap témájához igazítjuk a bejegyzéseinket, így tesszük még változatosabbá a fotográfiai ismeretek átadását. Külön figyelünk arra, hogy olyan anyagok is megjelenjenek oldalunkon, amelyekről magyar nyelven keveset vagy egyáltalán nem lehet olvasni: 2013-ban előkerült egy exkluzív hangfelvétel, amelyen az utókor először hallhatta Robert Capa hangját. A fotótörténet egyik legjelentősebb magyar származású haditudósítójával 1947-ben készült interjút a fotóművész születésének százéves évfordulója alkalmából a New York-i Nemzetközi Fotográfiai Központ és a Libération című francia napilap tette közzé honlapján. 2015-ben a Mai Manó Ház blogján a hanganyag magyar fordítása is megjelent a Capa Központ jóvoltából.

ro.jpg
Fotó: Ruth Orkin: Robert Capa in a Café, Paris, France, 1951

1984. március 10. és 21. között - az akkor már kilencvenéves - André Kertész a Budapesti Tavaszi Fesztivál díszvendégeként Magyarországon járt. A Mai Manó Ház Napfényműtermében és Szigetbecsén készült egyórás riportfilmben Baricz Katalin, Korniss Péter, Féner Tamás, Sylvia Plachy, Benkő Imre, Szelényi Károly, Szabó Judit, Raffai Béla, Nyilas Ilona és Erdélyi László Attila emlékei mellett Szigetbecse lakói is felidézik André Kertésszel közös élményeiket.

A Mai Manó Ház blogján minden nap 0 óra 2 perckor újabb és újabb pillanatokat láthattok a fényképezés történetéből, és nagyon örülünk annak, ha egy-egy fotó annyira megtetszik nektek, hogy feltöltitek a facebook oldalatokra is. Ezúton kérünk Benneteket, hogy tiszteljétek meg a fotográfusok munkáit azzal, hogy nem csak a képet, hanem a fotóhoz tartozó képaláírást is átemelitek a blogunkról.

Köszönjük még egyszer, hogy ilyen sokan olvastok minket, maradjon ez továbbra is így, fotózzatok sokat és látogassatok meg minket a Mai Manó Házban is!