Fotó-kalendárium - Válogatás Keleti Éva képeiből (10 fotó)

Fotó-kalendárium - Válogatás Keleti Éva képeiből (10 fotó)

2016. augusztus 18. Mai Manó Ház

Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotográfus, a magyar fotográfia nagyasszonya, érdemes és kiváló művész 1931. augusztus 18-án született. Az ELTE Természettudományi Karán tanult fizika–kémia szakon, de 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál kezdett el dolgozni, majd elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként. 1954 és 1976 között riporterként dolgozott a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, az MTI-nél. 1976-tól az Új Tükör fotóriportere, képszerkesztője, főszerkesztő helyettese, majd a Színházi Élet képszerkesztője volt. A kilencvenes évek elején HT Press sajtóügynökség, a Gamma Képügynökség fotós főszerkesztője, majd 1993-tól a Ferenczy Europress vezető munkatársa, fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában. Több alkalommal tagja volt az Interpress, valamint a World Press Photo zsűrijének. Keleti Éva - aki iskolát teremtett a színházi fényképezésben - hatvanéves korában, korábbi elhatározásának megfelelően abbahagyta a fotózást. 

keleti001.jpgFotó: Keleti Éva: Sétál a család, 1956 © Keleti Éva

Én nem akartam fotós lenni. Valószínűleg az elrendeltetés meg volt írva a sorskönyvemben. Abban az időben be volt ütemezve, hogy kiből mi legyen. Vegyésznek készültem. Tudtam, hogy a Forte Gyárban a fotó laborba fogok kerülni. Akkor azt mondtam az egyetem tanulmányi osztályának, hogy én soha életemben nem fotóztam, gép nem volt a kezemben, küldjenek el egy olyan helyre ahol ezt meg tudom tanulni. Azt is tudtam, hogy a Forte Gyár a fotóról fog szólni, de hogy ezt csinálni fogom azt nem gondoltam. Amikor másodéves egyetemista voltam, nyári gyakorlatra, saját kérésemre a Magyar Állami Fotó Vállalathoz kerültem. Ott azonnal találkoztam a kor legnagyobbjaival: Vadas Ernő, Langer Klára, Hollenzer Béla, Sándor Zsuzsa, Reismann Mariann… furcsa módon engem gyerekükké fogadtak. A hathetes nyári gyakorlat máig elhúzódott, mert az egyetemre ugyan visszamentem, leszigorlatoztam, de már a negyedik napon tudtam, hogy az életem és a fotográfia egy. Akkor megcsapott egy olyan szellem, a humánum és a művészet olyan keveréke, amely abban a nagyon nehéz korban ritkaság számban ment, sőt egyáltalán nem volt. – mesélt Keleti Éva pályafutásának kezdeteiről.

ugynok.jpg
Fotó: Keleti Éva: Timár József színművész a Nemzeti Színházban, 1959 © Keleti Éva

A színházi fényképezéssel kapcsolatos első élményeire így emlékezett Keleti Éva a Fotóművészet magazinnak adott interjúban:
1956. november közepétől kezdtünk rendszeresen bejárni a Magyar Fotóba, és decemberben már valódi munka folyt. Botta Ferenc lett a főszerkesztő, nagyon tisztességes, rendes főnök volt. Aztán jött a Magyar Fotó és az MTI fúziója. Tavasszal elkezdődött a színházi évad is, és mivel Farkas Tomi elment, azt mondták, vegyem át a területét. Kézzel-lábbal tiltakoztam ellene, nehéznek éreztem ezt a területet, és nem akartam a színházi világ megtűrt, másodrendű állampolgára lenni. Ez az ellenkezés egészen 57 őszéig tartott, akkor mutatta be Az ügynök halálát a Nemzeti Színház, Tímár Józseffel. Hallottam, hogy beteg, bementem a színházba, hogy megnézzem, képes-e egyáltalán ilyen betegen játszani. Álltam a függönynél, és láttam, hogy a kulisszák mögött megemeli a két bőröndöt, próbálgatja, hogy be tudja-e vinni a színpadra, tud-e játszani. Annak idején persze egy lépést sem tettem gép nélkül. Lőttem egy kockát, amiről később senki nem hitte el, hogy nem az előadáson készült, Demeter Imre színházi újságíró megesküdött rá, hogy ez a jelenet benne volt az előadásban. Akkor kezdtem megérezni, hogy a színházi fotó is több az egyszerű reprodukciónál. Eljegyeztem magam a színházzal. 

keleti002.jpgFotó: Keleti Éva: Gobbi Hilda színész, dunabogdányi nyaralójában, 1973 © Keleti Éva
keleti003.jpgFotó: Keleti Éva: Vámosi János és Záray Márta táncdalénekesek otthonukban, 1962 © Keleti Éva
keleti004.jpgFotó: Keleti Éva: Örkény István író, 1971 © Keleti Éva
keleti005.jpgFotó: Keleti Éva: Lányok a a Várban (Törőcsik Mari, Szabó Ildikó, Margitai Ági), 1958 © Keleti Éva
keleti006.jpgFotó: Keleti Éva: A budapesti Dagály strandon, 1954 © Keleti Éva
keleti-uszolecke.jpg
Fotó: Keleti Éva: Az első úszólecke a Császár fürdőben, 1958 ©
extazis.jpg
Fotó: Keleti Éva: Extázis, 1974 © Keleti Éva

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán 1971-ben készült fotójáról, a készítője, Keleti Éva mesél egy rövid videóban, melyet a képre kattintva találsz.


Fotó: Keleti Éva: Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán az otthonában, 1971

(forrás: fotomuveszet.net; wikipedia.hu; terasz.hu; hvg.hu)


A Visszapillantás című kiállítása kapcsán kérdezték meg 2011-ben egy interjúban Keleti Évától, hogy mely fotóit tartja maradandónak. A választ és a képeket ITT találod!