Robert Capa szerint ez a kép élete legjobb felvétele

Robert Capa szerint ez a kép élete legjobb felvétele

2016. augusztus 18. Mai Manó Ház

1944-ben Robert Capa az amerikai hadsereggel vonult Párizs felé, fotózva az útba eső városok felszabadulását. Augusztus 18-án a franciaországi Chartres városában készítette el világhírű fotóját, amelyet maga élete legjobb felvételének tartott. (Kolta Magdolna–Kincses Károly: Robert Capa képei a Magyar Fotográfiai Múzeumban, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2005). Ezt mondta róla: „Döbbenetes volt a német katonától származó gyereket magához szorító nő és körülötte az eltorzult, gyűlölködő arcok. Hát ezt szeretem, mert sikerült emberi mélységeket megmutatni rajta.” (Markos György: Barátom, Capa)
A kép egy borotvált fejű francia nőt ábrázol, aki gyerekét karjában tartva sétál a tömegben. Miután a szövetségesek felszabadították a várost, a francia nőt, akinek német katonától született gyermeke, a városlakók nyilvánosan megszégyenítették; levágták a haját. Ezzel és más, hasonló fényképeivel Capa megragadta a megszállás elnyomása alatt élő emberekben lappangó kegyetlen energiát, akik saját leigázásukat követően egyre csak azt keresték, kit-mit lehet hibáztatni a történtekért. A kép egy komor emlékeztetője egy régi mondásnak: „Az igazságtalanság igazságtalanságot szül.” 

capa19440818.jpegFotó: Robert Capa: Borotvált fejû francia nő, akinek gyereke született egy német katonától.
Chartres, Eure-et-Loir, 1944. augusztus 18. © Robert Capa / Magnum Photos 

Egész élete úton levés volt: "I am a gambler" (Hazárdjátékos vagyok) - mondta a D-day előtti bevetésnél, és életét kockáztatva ment a harcok közepébe számtalan más alkalommal is, csakúgy, mint napjaink haditudósítói. Erdély Miklós ezért e (dokumentum)fotográfus-szakma, a cápa-életmód őseredetijének tekinti Capát, aki ragadozó, kizsákmányoló módon, a legjobb technikai felszereléssel üldözte a veszélyt, a halált, a szenzációt, keselyűként lecsapva a megfelelő pillanatra, a szenvedésre, a fájdalmakra, mindezt a humanitás álarca mögé rejtve.

capa194408182.jpegFotó: Chartres, 1944. augusztus 18. Miután a szövetségesek felszabadították a várost, ezt a francia nőt, akinek német katonától született gyermeke, a városlakók nyilvánosan megszégyenítették; levágták a haját.  (Fotó: Robert Capa© International Center of Photography, New York, Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

Ha a fotoművészet a művészetek együttesében olyan, mint a sporthorgászat a sportok között, akkor a harctéri fotoriporter olyan a művészi fényképészek családjában, mint sporthorgászok között a bálnavadász. Természetes, hogy a nagy halért a bálnák fő rajzási vonalára kell hajózni. Bármennyi zsákmány is akad a vadász útjába, meg kell tudnia különböztetni az értékeset a kevésbé értékestől, tudnia kell, hogy a sziláscet gyengébb minőségű olajjal kecsegtet, mint az ámbráscet, bármennyi szigony áll rendelkezésére, ismernie kell a helyet, ahol az élet lüktető centruma fészkel, hol van annak a bejárata, ismernie kell a szörnyeteg összes szokását; ha alámerül, előre kell látnia, mennyi idő múlva és hol fog ismét felbukkanni. Tehát, ha a harctéri fotós nem rendelkezik kellő életismerettel, ha nincs tisztában mestersége minden fortélyával, a motívumok sorozatosan úsznak el előle és soha nem merülnek fel újra. De ez még mindig nem művészet, csak egy nehéz és veszélyes szakma. […] Megismertük a diadalmámorban a szorongást, katasztrófában szállingózó komikumot: kettős érzelemmel követjük a megkopasztott női kollaborátort, a jogos megszégyenülést, a megszégyenítők bizonytalan mosolygásait; a fényképész látni engedi, amint az áruló madonnává magasztosul pusztán attól, hogy kétes eredetű, de mégis valóságos gyermekével a karján, egyedül viseli a tömegben egy egész kor gyalázatát. Végre megértjük Robert Capa szemében a töretlen öröm ravaszságát, melyet a változó dolgok kétértelműsége táplál és szüntelen üdít. Ez az a látás, amit a sivár kegyetlenség mindenkor egyszerűvé akar torzítani; amit gyűjteményesen őrizgetni kell, - hogy legyen mit az asztalra egymás mellé teríteni, legyen mivel a hölgyeket és urakat megzavarni, felbolygatni az elfogultságot, az emberi tudatot kizökkenteni megülepedettségéből; egy még sokáig megnevezhetetlen új, átfogóbb belátás megszületését, tájékozatlan ősmunkásként, szolgálni öntudatlanul. – írta Erdély Miklós 1966-ban a Fotóművészet magazinban megjelent A háború képei – Elmélkedés Robert Capa arcképe fölött című írásában.

capa194408183.jpegFotó: Robert Capa: Borotvált fejû francia nő, akinek gyereke született egy német katonától. Anyját (középen, sötét ruhában) szintén kopaszra nyírták.
Chartres, Eure-et-Loir, 1944. augusztus 18. © Robert Capa / Magnum Photos 

(forrás: magnumphotos.com; index.hu; fotomuzeum.hu; exsymposion.hu; time.com)

A fotót 2016-ban a Mai Manó Házban látható Robert Capa: A háború és béke képei című kiállításunkon is bemutattuk, melynek képeiből ITT találsz egy válogatást.