Domonkos Sándor standfotói A tanú című film forgatásáról (1969)

Domonkos Sándor standfotói A tanú című film forgatásáról (1969)

2016. október 09. Mai Manó Ház

A tanú Bacsó Péter által 1969-ben rendezett magyar filmszatíra. Elkészülte után – bár a Rákosi-rendszerről szól, mégis túl korainak tűnt – azonnal betiltották. Tíz évig dobozban volt és 1979-ben is csak azért mutathatták be, mert külföldön a Betiltott Filmek Fesztiváljára készültek. 1981-ben még a XXIV. Cannes-i filmfesztiválon is szerepelt, de nem versenyfilmként. A tanú évek alatt kultuszfilmmé érett. A hazai első legális vetítések egyike az 1977-es Bacsó-vígjátékszemle keretében zajlott, a József körút 63. szám alatti Bányász moziban. 1979. június 6-tól a Nagymező utcai Tinódiban vetítették hosszú hetekig, hónapokig. Kevésbé ismert információ, hogy a film forgatását is egy ízben leállították. A folytatás engedélyezésekor Rényi Pétert bízták meg ideológiai-konzultánsi feladattal. Javaslatára-kérésére került be a filmbe Csetneky, a kis-nyilas szerepe. Ezzel a rendező azonosulni tudott, de az ilyen módon bekerült jelenetnek nem örült túlságosan. A forgatás alatt készült képeket szintén nem lehetett bemutatni, így Domonkos Sándor standfotói csak évekkel később kerültek publikálásra. 

A standfotózásról egyébként is érdemes szólni, hiszen a filmcsinálás szerves része: ez az önálló tevékenység biztosította a mozik kirakatainak (Mokép), valamint a sajtótermékek és a Hungarofilm külföldi propagandamunkájának képellátását. A standfotós vagy állófotós (újabban inkább a filmfotós kifejezés kezd meghonosodni a korábbi pontatlan elnevezés helyett) mindig is az operatőr tevékenységének szoros függvénye volt: az általa megálmodott képi világot kellett áttennie – minél hívebben – állófotókba. Ez egyrészt bizonyos beleérző képességet követelt meg, minthogy az operatőr egy negyvenmásodperces jelenet során esetleg fahrtolt (egy sínre helyezett kocsin utazott kamerájával), svenkelt (fordult) és variózott (vagyis ráközelített valamire vagy nagyobb látószögre nyitott). Mindeközben szereplők cserélődtek a képben és netán még a világítás is változott. Mármost: melyik ebből az a jellemző pillanat, amit a történetekből kiragadva egyhatvanad másodpercbe tudunk sűríteni?! Nem könnyű feladat. - írta 2001-ben Markovics Ferenc Néhány szó a standfotóról címmel a Fotóművészet magazinban.

Köszönet az Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár munkatársainak, valamint Domonkos Sándornak, akik engedélyükkel lehetővé tették a fotók bemutatását a Mai Manó Ház blogján.

domonkos001.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár

„Ismernem és mindenekelőtt becsülnöm kell azokat a művészeket, akiket fényképezek.” – mondja Domonkos Sándor, aki Szegeden született 1940. május 30-án. Fotográfusi szakvizsgáját is Szegeden tette le, majd pályáját a MAFILM segédoperatőreként kezdte, később Fábri Zoltán filmjeinek állandó fotósa lett. Rendszeresen közölte fotóit a Film Színház Muzsika, a Tükör, az Ez a Divat és a Filmvilág. Különböző lapokban mintegy 1000 címlapfotója jelent meg, legnagyobb részben színházi témájú, sok sztárfotó, portré.
Magyarországi pályafutása alatt – 1967 és 1980 között – kamerájával szinte valamennyi meghatározó színművészünket megörökítette. A színházért rajongók /anélkül, hogy tudnák/ Domonkos felvételei révén őrzik emlékezetükben Dajka Margit huncut mosolyát, Darvas Iván tartózkodó intellektusát, Domján Edit meleg pillantását, Harag György izzó szenvedélyét, Kálmán György ironikus tekintetét, Latinovits Zoltán férfias báját, Ruttkai Éva felejthetetlen asszonyiságát.
A fotográfus 1980 óta Németországban él: Münchenben 1995-ig volt műterme, majd Berlinben telepedett le. A két város minden fontos színházában fotografált, s filmekben is dolgozott. Németországban olyan hírességek álltak kamerája elé, mint Maria Schell színésznő vagy az ismert műsorvezető, Thomas Gottschalk. 

domonkos002.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos003.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos004.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos005.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos006.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos007.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos008.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár
domonkos009.jpgFotó: Domonkos Sándor: Részlet az A tanú című film forgatásáról, 1969
© Országos Széchényi Könyvtár Fényképtár

(forrás: mffa.hu; wikipedia.hu; fotomuveszet.net)

Az OSZK Fényképtárából összeállított standfotós posztjainkat itt találod:
Körhinta (1955) - Schandl Teréz fotói
Egészséges erotika (1985) - Gáspár Miklós fotói
A kőszívű ember fiai (1964) - Inkey Tibor fotói
A pogány madonna (1980) - Inkey Alice fotói
Szerelem (1970) - Markovics Ferenc fotói
Égigérő fű (1979) - Inkey Alice fotói