Ez a legrégebbi, fennmaradt dagerrotípia Pestről

Ez a legrégebbi, fennmaradt dagerrotípia Pestről

2016. október 16. Mai Manó Ház

A pillanatnyilag a legrégebbi fennmaradt pesti (pesti oldali) fényképet tíz évvel ezelőtt, 2006 végén mutatták be a bécsi Albertinában az Egy új kor ősnyomtatványai. A dagerrotípia úttörői Ausztriában 1839–1850 című kiállításon. A tárlat egyik kurátora, dr. Monika Faber leltárkönyvi összefüggésekre és restaurátori szakvéleményre alapozva 1844 körülre datálta a képet. Egyfelől feltételezte ennek és két másik magyarországi dagerrotípiának – az egyikről biztosan tudható, hogy 1844. márciusában készült – a közös szerzőségét, másfelől a bal felső szélen látható ötvösjegy szerint a rézlemez a bécsi Franz Machts gyártmánya, aki ekkoriban forgalmazta termékeit Bécsben és Pesten. A helytörténeti adatok is valószínűsítik, hogy a kép nem készülhetett 1842 előtt, mivel az azon látható, Gyarmathy feliratú épület Gyarmathy György fűszer- és borkereskedését jelöli – az üzlettulajdonos neve pedig 1843-ban jelenik meg először a címtárban. A járókelők viszonylag jól kivehetőek, az exponálás ideje tehát már lerövidült, ebből kifolyólag sem lehet sokkal korábbi (a dagerrotípia az 1850-es évek második feléig használt technika, így sokkal későbbi sem).
A bécsi kiállításon azonban tévesen határozták meg a helyszínt, mivel az nem „a behavazott budai Fő utca a Szent Anna templommal”, hanem az Egyetemi templom (Kisboldogasszony-templom) és a Kecskeméti utca a mai Kálvin tér irányából. A 7,8 x 9,7 cm-es dagerrotípia készítője (jelenleg) ismeretlen, az azonban bizonyos, hogy egyelőre ez a legelső fotográfia Pestről. (Gáspár Balázs) 

elsopest1842.jpgFotó: Ismeretlen: A Kecskeméti utca a Kálvin tér felől fotózva, 1844 körül, 7,8x9,7 cm © Albertina

(Források: Sándor P. Tibor: Felbukkant az első pesti látképet ábrázoló dagerrotípia. Budapest, 2010., 33. évf., 4. sz.; L. Baji Etelka: Egy új kor ősnyomtatványai. A dagerrotípia úttörői Ausztriában. Fotóművészet, 2007/1, L. évf., 1. sz.)

A színezett dagerrotípiákból összeállított válogatásunkat ITT, a fényképezés történetének híres elsőit, fontos vagy éppen érdekes mérföldköveit bemutató rovatunkat ITT találod.