Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Portfólió - Erwin Olaf (1959) 18+

2016. november 11. Mai Manó Ház

Erwin Olaf 1959-ben született Hilversumban, jelenleg is Hollandiában él, Amszterdamban. Karrierje elején Robert Mapplethorpe, Helmut Newton és Joel-Peter Witkin pártfogását élvezhette. A stúdiófotózást vegyítve a fotóriporterkedéssel 1988-ban lépett a nemzetközi művészeti színtérre, ekkor nyerte meg Sakkbábuk (Chessmen) című sorozatával a Fiatal Európai Fotográfusok versenyét. Az ezt követő évben a kölni Ludwig Múzeum rendezett kiállítást képeiből. Magyarországon 2014-ben a debreceni MODEM-ben mutatták be a tabudöntögető fotográfus képeit.

olaf.jpgFotó: Erwin Olaf: Részlet a Berlin című sorozatból, 2012 © Erwin Olaf

Számos nemzetközi művészeti díjjal tüntették ki, többek között 2006-ban a Nemzetközi Colour Díjjal az Év fotográfusa kategóriában. 2008-ban az USA Lucie Díját, 2011-ben pedig Hollandia legnagyobb művészeti elismerését nyerte el, a százezer euróval járó Johannes Vermeer Awardot. Munkái számos jelentős múzeumban megtalálhatóak, a magángyűjtők pedig egy-egy fotójáért sokszor tízezer dollárnál is többet adnak. Hollandia legismertebb fotográfusaként ő készítette az ünnepi portrékat Máxima hercegnőről, a trónörökös negyvenedik születésnapján. A holland euro-érme tervezőjeként is ismert, számos nemzetközi kiállítást maga mögött tudó művész teátrális és meghökkentő dizájnelemekkel tarkított, tökéletesen felépített kompozíciói mindennapi életünk esszenciáját ragadják meg.

olaf4.jpgFotó: Erwin Olaf: Részlet a Skin Deep című sorozatból, 2015 © Erwin Olaf

Erwin Olaf kifinomult és provokatív stílusa meghódította a reklámvilágot is, a kilencvenes évek óta a legnépszerűbb reklámfotósok között tartják számon. Nevével fémjelezve a Diesel Jeans és a Heineken világméretű kampányokat indított. A Louis Vuitton divatcég egy portrésorozatot rendelt tőle az amszterdami Rijksmuseum közreműködésével, valamint a luxusdivatcég, a Bottega Veneta is az ő műveit használta fel reklámanyagaiban 2012-ben. Formabontó stílusa mindig elevenünkbe vág, drámai vizuális és érzelmi hatást gyakorolva a befogadóra. A művész legtöbb képe grandiózus amszterdami műtermében készül díszlettervezők, sminkesek, fodrászok alkotta csapat közreműködésével. A gondosan berendezett enteriőrök a való világ egy szeletét ábrázolják.

olaf3.jpgFotó: Erwin Olaf: Diesel Jeans reklám © Erwin Olaf

Olaf saját álomvilágát jobban szereti a valóságnál; képein a külvilág történéseit, illetve a társadalom által tabuként kezelt témákat fordítja le egyéni vizuális nyelvére. Fotói az élet azon részleteit jelenítik meg, melyekről nem beszélünk, átsiklunk rajtuk vagy szégyelljük őket; olyan dolgokat, melyeket nem könnyű dokumentálni. Első ránézésre úgy tűnik, mintha Olaf inkább egy színházi rendező lenne, mintsem fotográfus, de képei egy gondosan megrendezett film képkockáira is emlékeztethetnek. 

olaf5.jpgFotó: Erwin Olaf, Sans titre (from Body parts) Editions Dirk van der Speck Focus, 1993 © Erwin Olaf


A képre kattintva Erwin Olaf weboldalát találod!

olaf2.jpgFotók: Erwin Olaf

(forrás: modemart.hu; erwinolaf.com)

Erwin Olaf Sakkbábuk című díjnyertes sorozatának provokatív képeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása