Öt híres fotográfus, aki januárban született

2017. január 01. Mai Manó Ház

A hónap híres szülötteit bemutató sorozatunkba ezúttal a januárban született fotóművészek közül válogattunk.

JANUÁR 1. - ALFRED STIEGLITZ (1864-1946)

Alfred Stieglitz amerikai fotóművész -aki a fényképezés történetének egyik legdrágább aktfotóját készítette - 1864. január 1.-én született a New Jersey-i államban található Hobokenben. A két New York-i fotós szervezet, a Society of Amateur Photographers és a New York Camera Club összevonásával megalapította a The Camera Clubot, amelynek célkitűzése a fotóművészet elismertetése volt. Stieglitz a klub alelnöki tisztsége mellett a szervezet által kiadott Camera Notes folyóirat főszerkesztői feladatait is ellátta. 1902-ben megalapította a Photo Secession nevű mozgalmat. Még ebben az évben, a klub vezetőivel való konfliktusa miatt otthagyta a szervezetet, és saját lapot alapított. A Camera Work, amelynek első száma 1903-ban jelent meg, az egyik legjelentősebb fotóművészeti folyóirat volt. New Yorkban, az Ötödik sugárút 291-es szám alatt nyitotta meg „291” (eredeti nevén Little Galleries) néven művészeti galériáját, amely az avantgárd művészetek otthona volt. A galériában 1908-ban Matisse, majd 1911-ben Picasso műveiből szervezett kiállítást. Stieglitz 1946. július 13.-án halt meg New Yorkban.

A képre kattintva Stieglitz munkáiból találsz egy válogatást. 

stieglitz1916.jpgFotó: Alfred Stieglitz: Ellen Koeniger, 1916 © J. Paul Getty Museum, Los Angeles

JANUÁR 10. - JOSEF KOUDELKA (1938-)

Josef Koudelka 1938. január 10-én született Boskovicén, az akkori Csehszlovákia területén. Műszaki egyetemi tanulmányai alatt kezdett fényképezéssel foglalkozni. Kezdetben színházi fotográfus volt, de ezzel párhuzamosan 1962 és '68 között a közép-európai régió (Szlovákia, Románia, Balkán) cigánytelepeit is fotózta. Csehszlovákia 1968-as inváziójáról készített felvételei először név nélkül járták be a világot. 1970-ben elhagyta az országot és Angliába költözött, 1980 óta Franciaországban él. 1971 óta tagja a Magnum csoportnak. Felvételeit híres magazinok közlik, életmű kiállításai voltak a legnagyobb múzeumokban, többek között a New York-i Museum of Modern Art-ban 1975-ben. A világ legrangosabb fotográfiai díjainak kitüntetettje (Robert Capa-emlékdíj, Nadar-díj, Hasselblad-díj). Európa- és világszerte elismert művészetét reprezentáló kiállítás Magyarországon 2005-ben volt a Mai Manó Házban, mely hiánypótló kiállítással a hazai közönség is megismerhette Közép-Európa egyik legjelentősebb fotográfusát. 

A képre kattintva Koudelka munkáiból találsz egy válogatást.

koudelka1968.jpgFotó: Josef Koudelka: Románia, 1968 © Art Institute of Chicago, promised gift of Robin and Sandy Stuart. © Josef Koudelka/Magnum Photos

JANUÁR 19. - LARRY CLARK (1943-)

1943 január 19-én, az oklahomai Tulsában születtem. 16 éves koromban a Valo nevű orr-inhalátorral kezdtem narkózni, amelyet a drogériában egy dollárért lehetett kapni és hatalmas mennyiségű amfetamint tartalmazott. Feldolgoztuk és beszippantottuk. Középiskolában a barátaimmal mindennap ezt szippantottuk. Tizennyolc éves koromban eljöttem Tulsából és képzőművészeti iskolába mentem, ahol fotográfiát tanultam. 1963-ban visszamentem Tulsába, ahol ismét Valo-t szívtam és néhány hónapig fotóztam. Ezután New Yorkba mentem és magazinfotós lettem, de besoroztak a hadseregbe, ahol két évet töltöttem. A Tulsában maradt összes barátom betöréssel és fegyveres rablással foglalkozott vagy börtönben ült. Így most a húgom szippantott Valo-t. Kétszer-háromszor visszatértem és az 1968-as nyarat a barátaimmal töltöttem, fényképeket, 16 mm-es filmet és magnófelvételeket készítettem. Nem sokat fotóztam, mert akkor rengeteg kábítószerünk volt. Több, mint amit el tudtunk fogyasztani. - írta Larry Clark, akit főleg a Kölykök és a Ken Park című kultikus filmek rendezőjeként ismerhetünk. 

A képre kattintva Larry Clark botrányos sorozatából találsz egy válogatást.

larryclark1971.jpgFotó: Larry Clark: David Roper, 1963 (from the series “Tulsa”) © Larry Clark

JANUÁR 23. - LANGER KLÁRA (1912-1973)

Langer Klára 1912. január 23-án Budapesten, zsidó polgárcsaládba született. Anyja Weisz Adél, apja Langer Simon lakberendező, egy időben magánhivatalnok volt. A szülők nagy gondot fordítottak gyermekeik nevelésére, iskoláztatására. Langer Klára idősebb bátyja, Károly mérnök, ifjabb bátyja, Sándor orvos lett. Akkoriban még a polgári családokban is ritkaság volt, ha a leány a szokásos polgári iskola helyett gimnáziumban tanult, s széleskörű műveltségre tett szert. A megfelelő taníttatást és jóféle szakmát nyújtó szülői ház többféle életút lehetőségét kínálta. A fővárosi kislányt egy kis erdélyi faluban, az Arad megyei Almáson paraszti életformát folytató nagyszüleinél töltött nyarakon egész életre meghatározó élmények, benyomások érték. Mély nyomot hagyott lelkében a falusi élet súlyos szociális gondjainak megismerése. „Pesten születtem, de gyermekkorom legszebb emlékei egy kis erdélyi faluhoz és parasztjaihoz fűződnek. Gyermekkori élményeim indítottak arra, hogy a magyar és román paraszti élet fotós-szociográfusa legyek.” (2) - mondta. 1930-ban az Andrássy úti Mária Terézia Leánygimnáziumban érettségizett, utána szülei kívánságára kenyérkereső szakmát nyújtó textiliskolában szabás-varrást tanult. De eredetileg festőnek készült, így ezzel párhuzamosan Szőnyi István esti iskoláját látogatta, ahol a haladó gondolkodású fiatalság több, sokat ígérő tehetségével ismerkedett meg. Majd reklámgrafikával foglalkozott, Nemes György grafikusművész volt a mestere, reklámrajzolást, betűírást, nyomdai eljárásokat tanult.

A képre kattintva Langer Klára életét ismerheted meg.

mod7-39.jpgFotó: Langer Klára: Hajóhinta, 1937 Courtesy of Vintage Gallery

JANUÁR 27. - LEWIS CARROLL (1832-1898)

Az 1832. január 27-én született Lewis Carroll, eredeti nevén Charles L. Dodgson, az Alice Csodaországban és az Alice Tükörországban szerzője, nem csak íróként vált ismertté: történeteinek főszereplőjéről, a mindössze 7 éves Alice Liddellről készítette legismertebb fényképét. Dodgson író, lelkész és matematikaprofesszor volt. Szabadidejében szívesen fotózott tájképeket és épületeket, valamint barátairól, rokonairól készített portrékat. Huszonöt év alatt több ezer fényképet. Ezek jelentős része az utókor számára érdektelen maradt. Barátai, rokonai gyermekeiről készült felvételei azonban jóval ismertebbek és vitatottak. Több felvételén a gyermekek különböző kihívó pózokban, sőt - ma már tabunak számító módon - meztelenül, vagy félmeztelenül láthatóak. Szakértők szerint a fotók, melyeket Dodgson a maga számára készítette, nem csak egyszerű gyermekportrék voltak, hanem erotikus utalásként is értelmezhetőek. Ezekre a fotókra akkoriban másként tekintettek, mint napjainkban.

A képre kattintva Carroll további portréit találod.


05.jpg
Fotó: Lewis Carroll: Alice Liddell, 1860. július

(forrás: artblart.com; wikipedia.hu; clampart.com; vintage.hu)

A hónap híres szülötteit bemutató sorozatunk korábbi részeit itt találod:

Öt híres fotográfus, aki októberben született
Öt híres fotográfus, aki novemberben született
Öt híres fotográfus, aki decemberben született

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása