Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

„Senki nem került közelebb a háborúhoz a gyalogoskatonánál” – egyik kézben géppuska, a másikban fényképezőgép: Tony Vaccaro második világháborús fényképei (18+)

2017. január 17. Mai Manó Ház

Tony Vaccaro 1922-ben született Greensburgban, Pennsylvaniában, olasz bevándorlók gyermekeként. Előbb anyját, majd apját vesztette el, addigra azonban a család már visszaköltözött Olaszországba, Bonefróba, apja szülővárosába, így Vaccarót és két lánytestvérét egy nagybácsi és egy nagynéni nevelte fel. Tizenhét éves korában, a második világháború kitörésekor azonban a Rómában tartózkodó amerikai nagykövet megparancsolta neki és testvéreinek, hogy térjenek vissza az Egyesült Államokba. Itt egy másik rokonnál, New Rochelleben, New York államban telepedtek le, ahol folytathatták tanulmányaikat. Az egyik tanár 1941-ben fotóklubot indított az iskolában: „A képekre néztem a negatívokon, és azt mondtam magamnak, ez egy csoda, és ott azonnal szerelembe estem a fotográfiával” – emlékezett vissza Vaccaro, aki az egyik legaktívabb tag lett, különböző eseményeken és a város környékén fotózott. Nem sokkal az iskola befejezése után, 1943-ban, a szövetségesek közelgő európai inváziójával, Vaccaro is megkapta a behívót. Az újonc először az az amerikai hadsereg híradós alakulatához jelentkezett, minthogy addigra már megvolt benne a fotográfia iránti szenvedély, és tudta, hogy a háborút akarja fényképezni. Az alakulathoz azonban, mondván, hogy túl fiatal, nem vették fel, így gyalogoskatona lett – a fényképezéshez tehát nem ítélték elég érettnek, az emberöléshez viszont igen. Vaccaro azonban elszánt maradt a háború megörökítésének tervét illetően, hogy, ahogy ő mondta, „megmutassam nekik, én jobban tudom csinálni”. Így – mivel a Leicát nem engedhette meg magának – vett magának egy Argus C3 típusú kamerát, amely lehetőséget adott neki arra, hogy gyorsan reagáljon a látottakra, amire nem lett volna képes a hivatásos hírszerzők lassú, körülményes fényképezőgépeivel. 

A bejegyzésben látható képek némelyike megrázó lehet. Csak akkor lépj tovább, ha ezt megértetted!

01_felszabaditott_nok_unneplik_a_szabadsagukat_nantes_franciaorszag_1944_julius.jpgFotó: Tony Vaccaro: Felszabadított nők ünneplik a szabadságukat, Nantes, Franciaország, 1944. július

02_a_felszabaditas_csokja_saint-briac-sur-mer_brittany_franciaorszag_1944_augusztus.jpgFotó: Tony Vaccaro: A felszabadítás csókja, Saint-Briac-sur-mer-Brittany, Franciaország, 1944. augusztus

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel”, vélekedett az ünnepelt háborús fotográfus, Robert Capa. És senki nem került közelebb a harcokhoz a második világháborúban, mint Tony Vaccaro, és a hozzá hasonló katonák, akiknek nem volt más választásuk, mint hogy közel legyenek az eseményekhez. 1944 júniusában, hat nappal a normandiai partraszállás első hullámát követően, a nyolcvanharmadik gyalogos hadosztály tagjaként Vaccaro már az Omaha partszakasz felé tartott. 272 napon keresztül harcolt, mindvégig két szerepben – gyalogos katona és fotográfus. Az első fotókat a normandiai partokon készítette, amikor azonban a kilenc tekercset megpróbálta elküldeni a testvéreinek, elkobozták azokat, és soha nem adták vissza neki. Ezután többé nem adta oda senkinek a munkáit, az előhívott filmeket egy mozitekercsbe fűzte és a hátizsákjában cipelte. Felderítőként elegendő szabadideje volt, hogy napközben képeket készítsen, éjszaka pedig elő tudta hívni őket, mivel a romok alatt talált számára szükséges vegyszereket. „A filmjeimet négy katonai sisakban hívtam elő, és a nedves negatívokat faágakról lógattam le, hogy megszáradjanak.” A háború végére Vaccaro közel nyolcezer képet készített – intim, gyakran brutális képeit egy gyalogoskatona életének. Franciaország után Belgiumban, Luxemburgban, és Németországban harcolt – részt vett az 1944 szeptembere és 1945 februárja közötti, a Hürtgen-erdőben zajló súlyos ütközetben –, majd 1945 szeptemberében elbocsátották a seregtől. Vaccaro soha többé nem fényképezett háborút: „a háború szörnnyé tesz, gyilkos lettem, és ez a teher szörnyű dolog egy emberi lénynek. Az emberek arca, akiket megöltél, a barátok, akik meghaltak, nem hagynak békén. Évekbe telt, míg túlléptem ezen. Bűnösnek kellett lennem 272 napon keresztül, de nem örökké.” A háborús negatívokat a húgának adta, és évtizedekig nem törődött velük. A Capával való párhuzammal kapcsolatban Vaccaro így nyilatkozott: „Elég gyakran összehasonlítanak Robert Capával, mert készített egy képet egy, a kamerája előtt meghaló katonáról. Én is készítettem egy, a kamerám előtt meghaló katonáról. Fenntartotta, és ezt Hemingwaytől vette, hogy a háború romantikus. Sajnálom, mondtam, Bob, egyáltalán nincs igazad.”

03_kave_keszitese_a_hurtgen-erdoben_nemetorszag_1944_december.jpgFotó: Tony Vaccaro: Kávé készítése a Hurtgen-erdőben, Németország, 1944. december

04_kepregeny_olvasasa_belgium_1945_januar.jpgFotó: Tony Vaccaro: Képregény olvasás, Belgium, 1945. január

John G. Morris, a LIFE egykori szerkesztője szerint „Tony katona volt a háborúban, és, természetesen, a katonák nem kapnak elismerést a képeikért. Ő egy katonai fotográfus volt, és talán a legjobb képeket csinálta a második világháború összes katonai fotográfusa közül. [...] Furcsa, hogy néhány fotográfus, aki komoly elismerést érdemelne, soha nem kapja meg. Úgy vélem, hogy Tony katonaként is elsősorban újságíró volt. És úgy gondolom, hogy a háborúról készített felvételei egy katona szemszögéből ezért olyan kiemelkedőek. [...] Az igazság a háborúról gyakran borzalmas, így a nagyszerű háborús képek általában a tragédia képei.” Vaccaro számos megrázó és humánus képet csinált a halottakról, az ünneplőkről, és a társairól. A Jack W. Rose utolsó lépésén éppen lövés éri egyik jó barátját, aki aztán holtan terül el. A Fehér halál című képen egy másik barátja, Henry Tannenbaum látható, aki az ardenneki offenzíva után maradt a harctéren – a németek sok ott talált, sebesült katonát agyonlőttek. A Gott mit uns egy halott német katonát ábrázol: „Egy égő német tankvezető kimászott a tankból, hogy aztán a földre essen és meghaljon. Miközben lefotóztam, tüzeltek rám. Fedezékbe vonultam mellé, és elolvastam a feliratot az övcsatján: Gott mit uns.” 1944 augusztusában, Saint-Briac-sur-Merban, a franciák felszabadulásának ünneplését, az öröm és megkönnyebbülés érzését is megörökítette, ahogy két lány táncol a háttérben, míg az előtérben egy katona megcsókol egy gyermeket. A társait csatákban és egyéb elfoglaltságaik közben is lefotózta: „Végig ugyanazzal az egységgel voltam, mindenkit bensőségesen ismertem. A bizalmasság olyan szinten volt, hogy ha rájuk irányítottam a kamerát, nem reagáltak rá.” Vaccaro a háborúval kapcsolatos humanista hitvallását így foglalta össze: „Azért lettem fotográfus, mert meg kellett mutatnom ezt a poklot a világ többi részének. [...] Abba kell hagynunk a háborút. A háború az első számú ellensége az emberiségnek. Mi egy faj vagyunk, mi mind emberek vagyunk.”

05_jack_w_rose_utolso_lepese_bihain_belgium_1945_januar.jpgFotó: Tony Vaccaro: Jack W. Rose utolsós lépése, Bihain, Belgium, 1945. január

06_feher_halal_requiem_egy_halott_katonaert_henry_irving_tannenbaum_kozlegeny_ottre_belgium_1945_januar.jpgFotó: Tony Vaccaro: Fehér halál. Requiem egy halott katonáért. Henry Irving Tannenbaum közlegény, Ottre, Belgium, 1945. január

07_egy_halott_nemet_katona_fekszik_a_csaladtagjairol_keszult_fenykepek_kozott_hurtgen-erdo_nemetorszag_1945_januar.jpgFotó: Tony Vaccaro: Egy halott német katona fekszik a családtagjairól készült fényképek között, Hurtgen-erdő, Németország, 1945. január

08_sotet_erdo_belgium_1945_januar.jpgFotó: Tony Vaccaro: Sötét erdő, Belgium, 1945. január

A háborút követően, az átélt szörnyűségek ellenére, Vaccaro Németországban maradt, hogy megörökítse az ország újjáépítését, a Stars and Stripes című amerikai hadiújság számára. 1950-ben tért vissza az Egyesült Államokba, ahol ismert reklámfotós lett, olyan magazinoknak dolgozott, mint a Look, a Life, a Flair, és rengeteg hírességet lefényképezett Kennedytől kezdve Sophia Lorenen át Picassóig. Mégis a háborús fotóinak gyűjteménye a legfontosabb öröksége, amelyet évtizedekig elzárva tartott, egészen az 1990-es évekig, amikor is ismertté váltak ezek az egyedülálló fényképek, és album formájában is megjelentették őket. (Gáspár Balázs)

09_a_rajnanal_ivan_parott_kozlegeny_hemmerden_nemetorszag_1945_marcius.jpgFotó: Tony Vaccaro: A Rajnánál. Ivan Parott közlegény, Hemmerden, Németország, 1945. március

10_gott_mit_uns_egy_nemet_katona_halala_hemmerden_nemetorszag_1945_marcius.jpgFotó: Tony Vaccaro: Gott mit uns! Egy német katona halála, Hemmerden, Németország, 1945. március

(forrás: tonyvaccarofilm.com; tonyvaccaro.studio; latimes.com; youtube.com; The Genius of Photography. 1. évad, 3. rész)

Az 1916-ban született David Douglas Duncan tengerészgyalogosként szolgált a háborúban és merész tettei, melyeket részben karabéllyal, részben fényképezőgéppel hajtott végre, megszerezték számára a legendás fotográfus címet. Amikor a Life magazin megbízásából a koreai háború színterére ment, már csak a fényképezőgépet tartotta kézben. Duncan képeiből ITT találsz egy válogatást.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása