Öt híres fotográfus, aki márciusban született

Öt híres fotográfus, aki márciusban született

2017. március 01. Mai Manó Ház

A hónap híres szülötteit bemutató sorozatunkba ezúttal a márciusban született fotóművészek közül válogattunk.

MÁRCIUS 03. - FRANTISEK DRTIKOL (1883-1961)
Frantisek Drtikol 1883. március 3-án született Príbramban. Édesapja jól jövedelmező szakmára, fotográfusnak szánta, és szülővárosában Antonín Matas műtermébe küldte tanulni. 1901-ben két éves tanulmányútra ment Münchenbe, ahol fotográfiáival aranyérmet nyert, majd három éves katonai szolgálat után, 1907-ben visszatért Príbramba, és saját műtermet nyitott. A vállalkozás azonban nem bizonyult sikeresnek, ezért 1910-ben Prágába költözik, ahol szintén egy műtermet nyit. A portréra specializálja magát, politikusok, jelentős közéleti személyek arcképeit készíti el. 1911-ben olajnyomat-albumot jelentetett meg Z dvorku a dvorecku staré Prahy címmel. 1929-ben Párizsban szintén albuma jelenik meg női aktokból, fő műfajának híres képeiből. 1930-tól fokozatosan hagyott fel a fotográfiával, és 1935-től egyáltalán nem fényképez többé. 1903 és 1936 között 15 jelentős nemzetközi kiállításon szerepelt. 1961. január 13-án elfeledve halt meg Prágában. Hagyatéka a prágai Iparművészeti Múzeum gyűjteményében van. 

A képre kattintva Drtikol a Mai Manó Házban 2013-ban bemutatott fotóját és történetét találod:

frantisekdrtikol1925jpg.jpgFotó: Frantisek Drtikol: Hullám, 1925

MÁRCIUS 07. - JOSEPH NICÉPHORE NIÉPCE (1765-1833)
Niépce jómódú családba született 1765. március 7-én, Angers-ben, ahol tanult, a fizika és a kémia került érdeklődése középpontjába. 1794-ben megnősült. Claude bátyjával kísérletezni kezdtek. Sok mindennel foglalkoztak. Például korpafűmagból nyert üzemanyaggal működő motort, hidraulikus szivattyút készítettek és szabadalmaztattak, festéket gyártottak. Niépce érdeklődése 1813 körül a litográfia felé fordult. A litográfia (kőnyomat) mészpalára rajzolt kép, amelyet nyomdatechnikával sokszorosítanak. A fotográfia előtt litográfiával készültek a legjobb minőségű reprodukciók. Niépce gyöngén rajzolt, ezért a kőrajzokat a fia készítette. Amikor a fiút behívták a hadseregbe, Niépce megpróbálta automatizálni a képek előállítását. Így jutott el az általa heliográfiának elnevezett módszerhez. Először a camera obscura képét ezüst-kloriddal bevont papíron próbálta rögzíteni, de a képeket nem tudta fixálni. Később úgy találta, hogy a legalkalmasabb anyag a fényre keményedő bitumen lesz. 1818-ra egy képe már három hónapig stabil maradt.
1822-ben egy bitumennel bevont üveglapon VII. Piusz pápa portréját reprodukálta. 1824-től a bitumennel kezelt rézlemezekre dolgozott. Ezekről már papírmásolatokat is lehetett nyomtatni. 1825 júliusában, vagy augusztusában egy 17. századi flamand metszetet ábrázoló képről készített nyomatot az általa kifejlesztett heliografikus eljárás segítségével. A Ló gazdájával (1825) nem a szó hagyományos értelmében vett fénykép, hiszen nem közvetlenül a fény segítségével, hanem nyomdai úton jött létre. Mégis az eljárás – a fényérzékeny anyagok és a fotólemezként funkcionáló júdeai aszfalttal bevont rézlemez alkalmazása miatt – megegyezik a mai képkészítési technikák folyamatával.
1826-ban ónlemezre fényképezte az ablakából nyíló kilátást. A Kilátás a dolgozószobából (1826 v. 1827) a világ első fennmaradt fényképe. Nyolc órán át tartó expozícióval készült, ami felismerhető arról, hogy a nap az épület mindkét oldalán ragyog. Niépce 1827-ben Londonban a Brit Királyi Természettudományos Akadémián ismertette találmányát. Néhány kulcsfontosságú részletet azonban titokban tartott, ezért nem foglalkoztak érdemben vele. 1829-ben anyagi okok miatt Niépce-ék társultak Daguerre-rel. A tízéves partnerségi megállapodás csak négy évig működött Niépce váratlan halála miatt. Niépce neve Daguerre-é mögött hosszú időre szinte feledésbe merült, de mára már elfoglalta az őt megillető helyet.

A világ legelső fényképenek újrafelfedezéséről a képre kattintva olvashatsz bővebben!


Fotó: Joseph Nicéphore Niépce: Kilátás a dolgozószobából, 1826 v. 1827

MÁRCIUS 10. - KINSZKI IMRE (1901-1945)
Az 1901. március 10-én zsidó családba született Kinszki Imre fotóművészete mellett filozófiai, természettudományos, irodalmi és ismeretterjesztő munkássága is jelentős. Kezdetben gyermekeit, családját, környezetét, és szűkebb pátriáját, Zuglót fényképezte. Újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem új szemléletű sajátos formanyelvében, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel az újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára. Életképei érzékeny híradások a harmincas évek városi életéről. A külföldi szakirodalom magasan jegyzi művészetét, Brassaïval, André Kertésszel és Moholy-Nagy Lászlóval együtt említi életművét.
A családi emlékképek megörökítése mellett érdeklődése a művészi fényképezés felé fordult. 1930-ban általa tervezett Kinszekta nevű gépével természettudományi nagyítóval mikroszkopikus felvételeket tudott készíteni. 1931-ben a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége (MAOSZ) tagja lett. Fotográfiáit, fototechnikai és természetfotózással kapcsolatos cikkeit az 1930-as évek elejétől közölte a szaksajtó. Rendszeres munkatársa volt a Nyugatnak, a Századunknak, a Vasárnapi Újságnak, a Búvárnak, időnként az American Photographyban, a National Geographicban, a Studióban és a Popular Photographyben is publikált. 1934-ben a Fotóművészeti hírekben „A múlt árnya” címen közzéadott írásában a hagyományos – a MAOSZ által is képviselt – értékeket támadva síkra száll a „Neue Sachlichkeit”-hoz közel álló „új fényképészet” mellett. 1936 decemberében ki is lépett a MAOSZ-ból, majd januárban Vadas Ernővel és Seiden Gusztávval megalapították a Modern Magyar Fényképezők Csoportját. Az új társulás hamarosan nagyszabású, nemzetközi kiállítást szervezett a Pesti Vigadóban – az 1937-es, a fotográfia 100 éves történetét bemutató sikeres Daguerre-kiállítás folyománya volt az 1939-ben megjelent Magyar fényképezés című album, melynek szerkesztésében ő is részt vett.
1943-ban munkaszolgálatra hívták be, 1944 novemberében a Ferencváros pályaudvarról küldte utolsó levelezőlapját családjának. Kinszki Imrét egy a sachsenhauseni koncentrációs tábor felé menetelő magyar munkaszolgálatos században látták utoljára, 1945 januárjában.

A képre kattintva Kinszki Imre webalbumát lapozhatod át, mely a Vintage Galéria gondozásában jelent meg.


Fotó: Kinszki Imre: Király utca, Budapest, 1929 MFM

MÁRCIUS 15. - E.J. BELLOCQ (1873-1949)
Az 1873. március 15-én New Orleansban született John Ernest Joseph Bellocq fotográfus életéről keveset tudunk, de azt biztosan állíthatjuk, hogy képeivel beírta magát a fotótörténet nagykönyvébe, hiszen a fotográfust New Orleans vöröslámpás negyedében készített képei tették ismertté. A Storyville-nek nevezett városrész – egészen az 1917-es bezárásáig – Amerika legnagyobb prostitúciós negyede volt. Bellocq prostituáltakról készített képei komolyak és együttérzőek voltak, ugyanakkor sokat elárultak a modellek belső énjéről is. Az effajta ábrázolásnak Amerikában nem nagyon volt hagyománya, témaválasztásának okára soha nem derült fény. Az a legenda is terjeng Bellocq-ról, hogy az örömlányok fotózása mellett - szintén 1912-ben - készített egy sorozatot a New Orleans kínai negyedében található ópiumbarlangokról is, ám ebből az anyagból eddig egyetlen kép sem került elő. 

A portréra kattintva Bellocq Storyville Portrait című könyvének képeiből találsz egy válogatást.

007.jpgFotó: E. J. Bellocq: Storyville, c. 1912 

MÁRCIUS 24. - EDWARD WESTON (1886-1958)
1886. március 24-én született Edward Weston, a XX. századi fotóművészet egyik legfontosabb szereplője. Weston tizenhat éves korában kapott apjától egy fényképezőgépet. Ez a nap egész életére döntő jelentőségű lett. Ettől kezdve semmi érdeklődést nem mutatott az iskola, a játék és a sport iránt. Csak a fényképezés kötötte le. Fényképész-műterme, amelyet Amerika nyugati partvidékén alapított meg, hamarosan híressé vált. A húszas évek stílusában lágyan rajzoló tárgylencsével fényképezte le megrendelőit, és a fényben fürdő, finom női fejekben különösen festői hatást ért el. Neve híres lett az egész Nyugaton; sok hollywoodi híresség tette meg a hosszú utat San Franciscóba, csak azért, hogy Weston elkészítse portréját. Minthogy időközben megházasodott és családja hat tagúra szaporodott, rákényszerült arra, hogy fényképezőgépével hazudjék és ennek következtében kezdte meggyűlölni saját magát.
1915-ben, a San Francisco-i világkiállításon éremmel jutalmazták. Itt találkozott először a modern francia művészettel, s új eszméket merített belőle saját alkotó tevékenysége számára. Elhatározta, hogy az igazság kedvéért feláldozza kereskedelmi sikereit és a jövőben csak meg nem alkuvó képeket csinál. Tudatában volt küldetésének: hogy az amerikai fényképezés megújítására hivatott. Képérzéke egyre jobban eltávolodott a konvencionális arcképektől. Igaz, hogy üzletileg veszteséget szenvedett, ezzel szemben megtalálta igazi énjét, s ettől kezdve hűségesen kitartott mellette. New Yorkba utazott, s ott megtalálta Alfred Stieglitzet, a híres fényképészt, akinek ott kiállító csarnoka volt. Ebben képzőművészeti alkotások mellett fényképeket is kiállított. Ezen kívül kiadta a „Camera Work” című folyóiratot. New Yorkban Edward Steichennel is találkozott Weston, akinek arcképeitől el volt ragadtatva. Ekkor kezdett Weston félig absztrakt formákkal kísérletezni. Valósággal új világot fedezett fel és ez az új világ lenyűgözte. Absztrakció és realizmus vált ettől kezdve azzá a két pólussá, amelyek között élete művét megvalósította. 

A képre kattintva Weston további fotóit és az 1958-ban megjelent nekrológ magyar nyelvű fordítását találod. 

weston1924.jpgFotó: Edward Weston: Tina on the Azotea, with kimono, 1924

(forrás: artblart.com; fotomuzeum.hu; wikipedia.hu)

A hónap híres szülötteit bemutató sorozatunk korábbi részeit itt találod:

Öt híres fotográfus, aki októberben született
Öt híres fotográfus, aki novemberben született
Öt híres fotográfus, aki decemberben született
Öt híres fotográfus, aki januárban született
Öt híres fotográfus, aki februárban született