John Gutmann Amerikája - Válogatás egy San Franciscó-i fotóriporter képeiből

John Gutmann Amerikája - Válogatás egy San Franciscó-i fotóriporter képeiből

2017. április 26. Mai Manó Ház

John Gutmann 1905-ben született Brosleauban (ma Wrocław, Lengyelország), Németországban, értelmiségi zsidó családba. Bár apja nem akarta, hogy művész legyen, mégis festészetet tanult, később Berlinbe ment, kiállításokon vett részt, azonban 1933-ban apja támogatása és munkalehetőség híján elhagyta Németországot. Ugyanebben az évben kezdett el fotózni is – állítása szerint ekkor fogott életében először fényképezőgépet a kezében, és ennek köszönhetően új módon kezdte látni a dolgokat. Az Egyesült Államokba emigrált, San Franciscóban telepedett le, és fotóriporternek állt (bár továbbra is festett). Korábbi művészeti tapasztalatait felhasználva, kívülállóként, máshogy nézte új otthonát, mint az ottaniak: „Szerencsém volt, hogy friss látásmóddal tudtam tekinteni erre az őrült és egzotikus országra.”

01_viszlat_berlin_1933.jpgFotó: John Gutmann: Viszlát Berlin, 1933

Az 1930-as évek Amerikájában, annak utcáin sok témát talált és örökített meg. Elbűvölte az autók gazdag és túláradó kultúrája, a szoros kapcsolat, amely ember és automobil között volt. Európában nem láthatott ilyet: az autókat telefirkálták, reklámnak használták, szövegeket és üzeneteket közvetítettek vele, autók autókat vittek – a jelenség bizarr volt Gutmann számára, és szerte az országban dokumentálta a járművek életét. A jóléti társadalom egyik szimbóluma mellett azonban ott volt a Nagy Gazdasági Világválság, amely 1933 után még évekig éreztette hatását. A fotókon egyfelől rengeteg semmittevő ember látható: szegények, öregek, fehérek és feketék állnak, ülnek, unatkoznak vagy várnak a sorban, hogy végre munkát kapjanak. Másfelől ott volt az emberekben a változtatás szándéka is transzparensek, sztrájkok, tüntetések formájában. Ennek köszönhetően fotózhatta le azt is, ahogy az 1934-es San Franciscó-i sztrájk következtében tankok és katonák lepték el az utcákat – viccesen jegyezte meg egy szintén német emigráns barátjának: „Már láttunk ilyet, lehet, hogy megint mennünk kell”.

02_igen_kolombusz_fedezte_fel_amerikat_san_francisco_1938.jpgFotó: John Gutmann: Igen, Kolumbusz fedezte fel Amerikát, San Francisco, 1938

03_god_is_love_1939.jpgFotó: John Gutmann: God is Love, 1939

Kedvelt témája volt az utcán látható vizuális nyelvi elemek – óriásplakátok és graffitik – megörökítése, amelyek mindennapos látványa mellett a nagyvárosi ember könnyen elsétált. Hirdetéseket, felhívásokat, falfirkákat ábrázoló képein keresztül felhívja a figyelmet magára a nyelvre, annak használati módjára, mintegy zárójelbe téve a hétköznapi, eszközjellegű nyelvhasználatot, ezáltal önmagában való értékké teszi a látható szöveget. Egyúttal ezen múlandó és a populáris kultúra körébe utalt alkotásokat fotóin keresztül beemelte a magas kultúra szférájába. Berlin után egyébként is frissitőleg hatott rá az amerikai kultúra, ahol a kifejezésmódnak nem volt meg az a fajta szofisztikáltsága, mint a német fővárosban. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Ebben az országban a rossz ízlés néha annyira rossz, hogy az már jó.”

04_varakozas_mobile_alabama_1937.jpgFotó: John Gutmann: Várakozás, Alabama, 1937

altalanos_sztrajk_san_francisco_1934.jpgFotó: John Gutmann: Általános sztrájk, San Francisco, 1934
06_a_muvesz_veszelyesen_el_san_francisco_1938.jpgFotó: John Gutmann: A művész veszélyesen él, San Francisco, 1938

Az egyik legérdekesebb, Gutmann által készített kordokumentum az 1935-ös, a San Franciscó-i városházán tartott náci gyűlés. A fotós szerint ez az esemény is az amerikaiak ártatlanságát és naivitását mutatta. Kifejezetten érdeklődött a jazz és annak kultúrája iránt is, amely nagy népszerűségnek örvendett az 1930-as években. Az utcákat járva jól tudta érzékeltetni az amerikai élet nyüzsgését és ritmusát. A Count Baise portréja című képét 1939-ben csinálta a San Franciscóban tartott világkiállítás ideje alatt. Ez a képe technikai szempontból érdekes: a témát „féregszem nézet”-ből (worm’s-eye view) készítette, az elöl lévő énekesek testrészei le vannak vágva. Abban az időben ez a nézet és képkivágás nem volt túlságosan elterjedt az amerikai fotográfusok körében – furcsának és merésznek számított, és főleg az Európából érkezett művészeknek köszönhetően terjedt el.

07_varoshaza_san_francisco_1935.jpgFotó: John Gutmann: Városháza, San Francisco, 1935

08_count_baise_portreja_1939.jpgFotó: John Gutmann: Count Baise portréja, 1939

Mindig is vonzották a kontrasztok. Öreg és fiatal, szép és csúnya, új és régi, nagy tömegek és magányos egyének egymás mellé állítása fotóin valóban képesek visszaadni az élet vibráló sokszínűségét. „A magányos, izolált embereket ösztönösen fotóztam, így tanulhattam a fotográfiai attitűdömből, arról, hogy ki vagyok emberként, nem csak mint fotós.” 1943-tól a háború végéig Kínában, Burmában és Indiában szolgált és tudósított, 1946-ban visszatért San Franciscóba, és fotográfus tanfolyamot indított az egyetemen, ahol már addig is festészetet tanított – 1973-ban vonult nyugdíjba. Az 1950-es és 1960-as években elutazott Mexikóba és Nyugat-Európa majdnem összes országába, gyakran megfordult New Yorkban. Fényképeiről így vélekedett: „Általában örülök, ha egy néző olyan interpretációt talál a képemnek, amelynek én nem voltam tudatában. Hiszem, hogy a legjobb képeim között van néhány, amiben megvan az a fajta kétértelműség, amely az élet lényegét adja. Ebben az értelemben nem érdekel, hogy mindenáron Művészetet csináljak, hanem az, hogy megmutassam az élet csodálatos extravaganciáját”. Bár a fotózást soha nem hagyta abba, az 1960-as évek végétől betegsége miatt inkább kiállítások szervezésére, munkáinak összegyűjtésére fókuszált. 1988-ban hunyt el San Franciscóban. (Gáspár Balázs) 

09_a_gyontatoszek_mexico_1960.jpgFotó: John Gutmann: A gyóntatószék, Mexico, 1960

10_halaltanc_ny_1979.jpgFotó: John Gutmann: Haláltánc, New York, 1960

(forrás: johngutmann.org; frankelgallery.com; nytimes.com; metmuseum.org; lumieregallery.com)

Egy bostoni fotóriporter, Leslie Jones 1917 és 1956 között készült képeiből ITT találsz válogatást.