A HÉT FOTÓSA: Válogatás Joakim Eskildsen Magyarországon készült képeiből (1971)

A HÉT FOTÓSA: Válogatás Joakim Eskildsen Magyarországon készült képeiből (1971)

2017. november 23. Mai Manó Ház

Az 1971-ben Koppenhágában született Eskildsen első fotóalbumát 24 évesen készítette el, miután tanulmányait befejezte a finn University of Art and Design iskolában. 2000-től 2006-ig fotózta a kelet-európai romákat, melyek közül több mint 200 fotó The Roma Journeys címmel először tíz évvel ezelőtt, 2007-ben jelent meg a Steidl kiadásában. Eskildsen Cia Rinne finn-svéd író- és költőnővel a roma emberek nyomába eredtek és összesen hét országba látogattak el, hogy megnézzék, milyen körülmények között élnek. Jártak Magyarországon, Franciaországban, Oroszországban, Görögországban, Finnországban, Romániában és Indiában, ahol hosszú heteket töltöttek el, a romákkal laktak, velük ébredtek, feküdtek – az élmény pedig újabb és újabb településekre sodorta őket.
A jelenleg Berlinben élő és alkotó Eskildsen szöges ellentéte az északi hűvös távolságtartásnak. Lenyűgöző sorozatai csak úgy sugároznak az élet szeretetétől, és tudja, hogy az igazán jó dokumentarista szemszög nem csupán történetet mesél, helyzetjelentést ad, de érzelmeket is közvetít, amelyhez elengedhetetlen a fotós kommunikációs képessége. […] A bensőséges hangulatú anyag olyan közvetlen élethelyzetekben mutatja be a cigányságot, amely elkészítésére csak olyan fotográfus képes, aki beolvad ebbe a saját törvények vezérelte, gyakran szélsőséges társadalomba. – írta Mucsy Szilvia fotóművész Eskildsen munkáiról a Digitális Fotómagazin 2008-as számában.
Mivel ezen a héten Joakim Eskildsen egy 2009-ben készült képét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a dán fotográfus Magyarországon fényképezett munkáit mutatjuk be.  A képek Heves megyében, a Mátra és a Bükk határán, az Ózd-Egercsehi medencében, Egertől északnyugati irányban 20 km-re fekvő zsáktelepülésen; Hevesaranyoson készültek. 


eskildsen01.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen02.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen03.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen04.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen05.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen06.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen07.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen08.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen09.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

eskildsen10.jpgFotó: Joakim Eskildsen: Magyarország, Hevesaranyos. Részlet a The Roma Journeys 2000-2006 című sorozatból
© Joakim Eskildsen

(forrás: joakimeskildsen.com; Digitális Fotómagazin 2008/3)

Ha van létezés peremén túli világ, Horváth M. Judit és Stalter György fotói erről szólnak. Kegyetlen világ ez: nyomor, elmaradottság, pusztulás – nem jó szembesülnünk vele. A látvány torkonragad, fojtogat, nem lehet szabadulni tőle. S nem is akkor igazán, amikor a nyomor kimerevített pillanatai naturalisztikusak, hanem amikor egy lírai közjáték – egy szerelmes tekintet, egy világra rácsodálkozó gyerekszempár – a lehetőségek lehetetlenségét vágja a képünkbe. - írta Göncz Árpád a Másvilág című könyv előszavában. A cigányság életét bemutató fotóalbum online verzióját ITT találod.