Alfred Eisenstaedt: Margaret Bourke-White küzdelme a Parkinson-kórral

Alfred Eisenstaedt: Margaret Bourke-White küzdelme a Parkinson-kórral

2017. december 10. Mai Manó Ház

Az 1904-ben született Margaret Bourke-White-ot a Life magazin alapítóanyjának is szokták nevezni, hiszen nemcsak a szerkesztőség egyik első tagja, és első női fotósa volt, de ő készítette az első szám címlapképét is. A továbbiakban is úttörőnek bizonyult az élete minden területén: ő volt az első külföldi, aki fotózhatta a szovjet ötéves terv eredményeit, az első női haditudósító, akinek még azt is megengedték, hogy a tűzvonalban dolgozzon. Elsőként jutott el a haláltáborokba, utolsóként interjúzott Gandhival a letartóztatása előtt.
A fotózás már fiatalon a hobbija volt, saját maga fejlesztette ki azokat a technikákat és a formátumokat, amiket a későbbiekben használt, ebben mérnök apja volt a segítségére, akivel a fotólencséket tanulmányozták. Elpusztíthatatlan Maggie-nek is nevezték, mert gyakran keveredett tűzharcba, hajóját megtorpedózták, zátonyra futott az Északi-sarkkörön, és úgy kellett kihúzni a Chesapeake-öbölből, amikor motorbalesetet szenvedett. Ezekből is csak az elszalasztott fotókat sajnálta: “Minden fotós számára a legszebbek az el nem készült képei, és én sem vagyok kivétel. A leggyönyörűbb kép a szemeim előtt az volt, amikor a mentőcsónakban hánykolódva néztük végig, ahogyan elsüllyed a hajónk.”
Erősen baloldali nézeteket vallott, a Lifeban is ismert volt szociális elkötelezettsége. Harcolt a művészek állami támogatásáért, a feketék megkülönböztetése és a fasizmus ellen, több kommunista szervezet tagja volt. Először csak kritizálták gondolkodásmódja miatt, később a McCarthy-érában az Amerikaellenes-tevékenységet vizsgáló bizottság többször is kihallgatta.
Kétszer házasodott, kétszer vált, nem voltak gyerekei, a Life magazin volt a családja, amikor kiderült, hogy Parkinson-kórtól szenved, a szerkesztőség tartotta benne a lelket és anyagilag is támogatta. Utolsó éveiben visszavonult és önéletrajzát írta, az életéről készült filmben Farrah Fawcett alakította.
A LIFE magazin nagy fotósa, Margaret Bourke-White 1952-ben Tokióban fedezte fel először, hogy a fizikailag megerőltető fotóriporteri pálya közepén a bal lábában érzett tompa fájdalom egyre komolyabbá válik. Egy étkezéstől felállva, legalábbis néhány lépés erejéig alig tudott járni. Hét évvel később egy rendkívüli LIFE sztoriban elmesélte, hogy — több év során kapott téves diagnózis után — kiderült, hogy rövid botladozása a Parkinson-betegség kezdetének tünete volt, amely ellen minden rendelkezésére álló eszközzel, két évtizeden át 67 éves korában bekövetkezett haláláig küzdött. Az 1959-ben írt cikk bevezetője megjegyezte, hogy ez volt a legkeményebb csata, amelyet az asszonynak meg kellett vívnia, aki számos, köztük igazi második világháborús csatát látott, ahol az első fotóriporternőként szolgált és a hadszínterekről tudósított. A LIFE-nál dolgozó fotóskollégája, Alfred Eisenstaedt néhány itt látható felvételeivel illusztrált sztori a világhírű fotográfusnő személyes gondolatait is tartalmazta.
„Amikor egy napon kinyitottam néhány betegbiztosítási papírt és megtudtam, hogy Parkinson-betegségem van, ez a név nem ijesztett meg, mert nem tudtam, hogy az mi a csuda”, írta és elmondta, hogyan tudta meg ezt a nevet, amelyet az orvosok eltitkoltak előle, amikor meghatározatlan tünetei miatt fizikoterápiát írtak fel számára. „Azután lassan visszatért egy emlék, Edward Steichen leírása, amelyet egyszer egy fotóstalálkozón adott Edward Weston, ’a fotósok doyenje’ betegségéről, aki Parkinson-betegségben szenvedett. Emlékeztem, ahogy Steichen hangja megbicsaklott: 'Szörnyű betegség ... nem tudsz dolgozni, mert nem tudod megfogni a tárgyakat ... évről évre merevebb leszel, míg végül két lábon járó börtönné válsz ... erre nincs gyógymód...'"
De ő elhatározta, hogy mindent megtanul, amit tud és mindent megtesz, hogy enyhítse betegségét. Azt írta, hogy megtudta, ő csak egy a háromnegyedmillió amerikai közül, akik ebben a betegségben szenvednek — „úgy tűnik, hogy gyakran életük csúcsán éri őket a csapás, írta — és hogy a nagy létszám és a tünetek többezer éves megfigyelése ellenére senki sem ismeri az okát vagy a gyógymódját. Bourke-White rendkívül odaadóan folytatta a testedzést, sőt még egy akkor csúcstechnológiás agyműtéten is átesett agya egy részének „maradandó eltompítása” céljából, de tudta, hogy a műtét csak betegsége egy részét kezelte és a tünetek további előre haladásának megállapítására nem volt lehetőség. 

A galériára kattintva a LIFE magazinban megjelent sorozat képeiből találsz egy válogatást.

(forrás: time.life.com)

A LIFE magazin kevesebb mint két évvel az indulása után borzasztó fotótanulmánnyal szembesítette az olvasóit. Az elmebaj kezelése - a betegség mindegyik zavarba hozó változatával és fokozataival együtt - nagyon hosszú utat tett meg az 1930-as évektől és ma már a legtöbb országban végtelenül emberiesebb, széleskörűbb és finomabb, mint az akár néhány évtizeddel előbb is uralkodó durva szemlélet volt. Eisenstaedt megrázó képeit a Pilgrim elmegyógyintézet lakóiról ITT találod.