Közel 70 év után újrafényképezték Philippe Halsman Dalí Atomicus című ikonikus fotóját

Közel 70 év után újrafényképezték Philippe Halsman Dalí Atomicus című ikonikus fotóját

2017. december 20. Mai Manó Ház

Az ikonikus fotó, melyet Dalí készülőfélben lévő festménye, a Leda Atomica (1949) ihletett, Halsman New York-i stúdiójában készült 1948-ban. A műteremben középre került a festőállvány, mellette a Leda Atomica kapott helyt egy másik állványon. A fotózásnál több asszisztens segédkezett Halsmannak, aki egy egy 4x5 formátumú kétlencsés géppel dolgozott. A felvétel tervezést és gondos időzítést igényelt, hogy minden a megfelelő időben történjék: Halsman számolt vissza, mielőtt lenyomta a kioldót. Az exponálás pillanatában Dalí elrugaszkodott a padlóról, miközben Halsmann felesége, Yvonne a széket tartotta, míg asszisztensei a levegőbe dobták a három macskát és egy vödörből vizet locsoltak a kamera elé. „Hat órával és 28 ugrással később, az eredmény megfelelt a perfekcionizmusomnak.” – írta Halsman.

013.jpgFotó: Philippe Halsman: "Dalí Atomicus." 1948. © Philippe Halsman/Magnum Photos

Közel hetven évvel később Karl Taylor, professzionális fotográfus a BBC kamerái előtt fényképezte újra a világhírű fotót, bár ő macskák helyett egy teljesen indokolatlan kenyérpirítót, illetve a híres Az emlékezet állandóságából ismert szétfolyó órát használta. - olvashatjuk a 24.hu oldalán.

dali-halsman-taylor.jpgFotók: Dalí Atomicus, Philippe Halsman (balra) - Karl Taylor (jobbra)


A fotózásról az alábbi videót készítették.

 

(forrás: 24.hu; magnumphotos.com)

A fotótörténet híres manipulált képeiből ITT, a feketecicás képeiből pedig ITT találsz egy válogatást.