Best of Mai Manó Ház (2017) - Válogatás a Facebookra feltöltött legnépszerűbb képekből

2018. január 02. Mai Manó Ház

Immár hagyománnyá vált, hogy év elején a Mai Manó Ház blogján olvashatjátok képes évértékelőnket, amikor visszatekintünk az elmúlt 12 hónapra. Sok emlékezetes esemény volt tavaly is a Mai Manó Ház életében, néhányat külön ki is emelünk ezek közül.
A népszerű kiállításaink és az éveken átívelő szakmai programjaink mellett a Napfényműtermünkben volt a Hemző Károly nevét viselő díj átadója, ahol Pályi Zsófia munkásságát értékelte a legjobbnak a zsűri, márciusban ünnepeltük a Mai Manó Ház első és második emeleti kiállítótereinek 18. születésnapját, és természetesen névadónk, Mai Manó halálának 100. évfordulójáról is megemlékeztünk.
2017-ben is mi voltunk a legnépszerűbb hazai kulturális intézmény a facebookon és minden eddigi rekordunkat megdöntöttük, hiszen több mint kilencmillió oldalletöltést regisztráltunk a Mai Manó Ház Blogon, ahol már a 30.000.000. oldalletöltést is átléptük. Ismét köszönjük ezt az idei különleges „közönségdíjat”, bízunk benne, hogy 2018-ban is érdekes, értékes, elgondolkodtató vagy éppen szórakoztató tartalmakat találtok a Mai Manó Ház kiállítótereiben és természetesen az online felületein is.

Mai - rendhagyó - bejegyzésünkben megmutatjuk a facebook oldalunkra 2017-ben posztolt legnépszerűbb képeket. 

fridakahlo.jpg
Fotó: Guillermo Kahlo: Frida Kahlo, 1932. október 16. © Guillermo Kahlo

 

doisneau_1949.jpgFotó: Robert Doisneau: La douche à Raizeux, 1949 © Robert Doisneau

 

thomasbarbey001.jpegFotó: Thomas Barbèy: Drive Through Gallery © Thomas Barbèy

 

tonostano.jpgFotó: Tono Stano: Sense, 1992 © Tono Stano

 


selfie1920.jpgFotó: Byron Company's photographers posing together for a photograph on the roof of Marceau's Studio in New York City. 1920

 


schneiderdelon.jpgFotó: Jean-Pierre Bonnotte: Romy Schneider és Alain Delon, 1949 © Jean-Pierre Bonnotte / Gamma-Rapho

 

fortepan1974.jpgFotó: Kende Márta a tévémaci egyik alkotója, 1974 © Fortepan.hu / Rádió és Televízió-újság

 

brassai1957.jpgFotó: Brassaï: Grand Central Station, New York, 1957 © Estate Brassaï

 

urban1977.jpg Fotó: Urbán Tamás: Krisztina körút a Déli pályaudvarnál, háttérben a Magyar Jakobinusok tere, Budapest, 1977 © fortepan

 

willyronis010.jpgFotó: Willy Ronis: Az ablak, Párizs, 1954 © Willy Ronnis

hausser1942.jpgFotó: Robert Häusser: Pad esőben, 1942 © Robert Häusser

(forrás: fortepan.hu; artblart.com; undr.tumblr.com)

2017-ben Fan Ho Közeledő árnyék című fotója bizonyult a legnépszerűbb képnek. 

 


Kövessétek a minden nap új bejegyzéssel jelentkező blogunkat, lájkoljatok minket a Facebookon és természetesen látogassatok meg minket a Mai Manó Házban is, ahol 2018-ban is remek kiállításokkal, programokkal, szakkönyvtárral és könyvesbolttal várunk Benneteket szeretettel!

BÚÉK! :)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása