Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
7 ikonikus Pulitzer-díjas fotó és története (18+)

7 ikonikus Pulitzer-díjas fotó és története (18+)

2018. június 24. Mai Manó Ház

A Pulitzer-díj az egyik legrangosabb amerikai szakmai kitüntetés, melyben a nyomtatott és online újságírásban, valamint az irodalomban, zenében, s egyéb művészeti ágakban elismerésre méltó alkotók részesülnek évről évre. A makói születésű amerikai újságíró és sajtómágnás Joseph Pulitzer (Pulitzer József, Makó, 1847. április 10. – Charleston (Dél-Karolina, USA), 1911. október 29.) hagyatékából létrehozott kitüntetést a Columbia Egyetem újságírói kara (Columbia University Graduate School of Journalism) adja ki 1917 június 4. óta.
A fotográfia műfajában 1942-től osztanak díjakat. 1967-ig Pulitzer Prize for Photography (Pulitzer-díj fényképezésért) kategóriában tüntettek ki alkotókat, 1968-tól pedig két külön díjat osztanak: Pulitzer Prize for Feature Photography (kiemelkedő fekete-fehér vagy színes fotó, fotósorozat vagy fotóalbum egy jelenségről), illetve Pulitzer Prize for Spot News Photography. (2000-től Pulitzer Prize for Breaking News Photography néven került kiosztásra híreseményről készített kiemelkedő fekete-fehér vagy színes fotóért, fotósorozatért vagy fotóalbumért).
Mai bejegyzésünkben a Pulitzer-díj 101 éves történetének hét ikonikus fotóját és történetüket találod. 

John L. Gaunt: Tragédia az óceánnál, Hermosa Beach, Los Angeles, 1954

1954. április 2-án, a kora délelőtti órákban a Los Angeles Times fotósa John Gaunt éppen a kaliforniai Hermosa Beachen található otthonában heverészett, amikor meghallotta a szomszéd kiáltását: "Valami történt a strandon!" Gaunt azonnal megragadta a Rolleiflex fényképezőgépét és a tengerpart felé futott. Amikor megérkezett, látta, hogy egy fiatal pár áll közel a vízhez és kétségbeesetten próbálja vigasztalni egymást.
A fotóriporter ekkor megtudta tőlük, hogy 19 hónapos kisfiuk pár perce tűnt el a vízben. Gaunt négy fotót készített a gyászoló párról, melyek közül a bejegyzésben is látható kép másnap reggel a Los Angeles Times címlapján Tragedy by the sea címmel jelent meg, és ugyanezzel a fotóval egy évvel később elnyerte többek között a Pulitzer- és az AP Managing Editor's díjat is. 
A Pulitzer bizottság érvelését és további információkat a képre kattintva ismerheted meg.

gaunt1954.jpgFotó: John L. Gaunt: Tragédia az óceánnál, Hermosa Beach, Los Angeles, 1954
© John Gaunt / Los Angeles Times

William "Bill" C. Beall: Hit és bizalom, Washington, 1957. szeptember 10.

William C. Beall haditudósítóként a második világháború alatt ugyanabban a szakaszban szolgált, mint Joe Rosenthal, aki 1945-ben Pulitzer-díjat nyert a mára már ikonikussá vált zászlóállító képével. Beall szintén Iwo Jimán volt, de aznap a sziget másik oldalán fényképezett. A háború után már a Washington Daily News alkalmazásában dolgozott, mikor 1957 szeptemberében a Kínai Kereskedők Egyesületének felvonulásáról kellett képeket készítenie. Visszaemlékezéseiből megtudhatjuk, hogy bár szemét folyamatosan a Kínai negyedben megrendezett felvonuláson tartotta, meglátott egy kisfiút a tömegből az úttestre lépni, akinek figyelmét valószínűleg az akkor elhaladó színes sárkánynak beöltözött tánccsoport kelthette fel. Egy magas rendőr azonnal odalépett a kisgyerekhez, hogy figyelmeztesse, lépjen vissza a forgalmas utcáról, mivel a táncosok petárdákat dobálnak maguk körül. Beall ekkor hirtelen előkapta a Speed Graphic típusú fényképezőgépét, odafordult és kattintott. Miután visszasietett az irodába, előhívta a negatívot és már ekkor látta, hogy valami különlegeset sikerült megörökítenie.
A Hit és bizalom című kép először a Washington Daily News címlapján jelent meg, majd a LIFE magazin is átvette és miután 1958-ban Pulitzer-díjat nyert a világ számos képesújságja is publikálta. A fotó a washingtoni DC Police Boys Club logója lett és 2012-ben a Georgia államban működő Jonesborói törvényszék épülete előtt egy életnagyságú szobrot is állítottak, emlékül a mára már világhírű vált fotó készítőjének és szereplőinek.
A szoborról készült képet a fotóra kattintva találod. 

beall1957.jpgFotó: William "Bill" C. Beall: Hit és bizalom, 1957. szeptember 10, Washington D.C. 
© William C. Beall / Washington Daily News

Kyōichi Sawada: Egy család menekül a bombák elől, Loc Thuong, Vietnám, 1965

A világhírű fotót a japán haditudósító, Kyōichi Sawada készítette. A képen egy fiatal anyát és gyermekeit láthatjuk, akit katonák arra kényszerítettek, hogy a folyóban mutassa az utat nekik, miközben bombák potyogtak az égből. Az anya, Le Thi Dao kislányát tartja karjaiban, aggódó tekintettel úsznak át a folyó túlpartjára. A kisfiú édesanyja mögött áll, aki ledermedt a félelemtől. Sawada ezt a pillanatot kapta lencsevégre. A fotó, aminek a címe „Egy család menekül a bombák elől” (Family Flee to Safety to Escape Bombs), hamarosan több elsőrangú nyugati újság címlapjára került, felhívva ezzel az emberek figyelmét a háború elkerülhetetlen kimenetelére. 1966-ban a kép Pulitzer díjat nyert. Ez volt az első, a vietnámi háborúról tudósító fotó, ami ekkora kitűntetésben részesült. A Pulitzer-díj elnyerése után, 1966-ban Sawada visszatért a faluba és a díjért kapott pénz felét a faluban élő embereknek adományozta.
Az ekkor készült képet a fotóra kattintva nézheted meg.

sawada_kyoichi.jpegFotó: Kyōichi Sawada: Egy család menekül a bombák elől, Loc Thuong, Vietnám, 1965 © Bettmann/CORBIS

Rocco Morabito: The Kiss of Life, Jacksonville, USA, 1967

Az 1920-ban született Morabito 10 évesen már a Jacksonville Journal újságot árulta a belvárosban. Később a napilap levélosztályozójában dolgozott, majd a gimnázium elvégzése után a hordárok területi vezetője lett. A második világháborút követően visszakerült a laphoz, ahol egy szabadságon lévő sportriportert kellett helyettesítenie, így kezdett el fotózni. Később ő maga nagyította és hívta elő képeit a sötétkamrában. Morabito 1967 júliusában egy megbízás miatt kocsikázott Jacksonville-ben, amikor meglátott egy csapat munkást a nyugati 26. utcában, akik egy villanyoszlopon dolgoztak. A képen a villanyszerelő J.D. Thomson-t láthatjuk, amint szájon át lélegezteti kollégáját, Randall G. Champion-t, akit munka közben áramütés ért, de a biztonsági heveder felfogta és meggátolta, hogy leessen az oszlopról. A fotográfus visszaemlékezéseit a képre kattintva olvashatod el. 

morabito1967.jpgFotó: Rocco Morabito: The Kiss of Life, 1967
© Rocco Morabito / Jacksonville Journal - Florida Times Union

John Filo: Kent Egyetem, Ohio, 1970. május 4.

1970. május 4-én az ohiói Kent állami egyetemen a vietnami háború és a kambodzsai invázió elleni diáktüntetés során a Nemzeti Gárda a tömegbe lőtt és megöltek négy diákot (Allison Krause, Jeffrey Miller, Sandra Scheuer és William Schroeder), valamint megsebesítettek kilencet, akik közül egyikőjük örökre lebénult. Emléküket az egyetemen egy ösztöndíj is őrzi. Amerika számára a Kent State University neve a mai napig ezzel a történelmi tragédiával forrt össze. A megrázó eseményeket az egyetem egyik fotószakos diákja, John Filo is megörökítette fényképezőgépével, aki ikonikus képéért később Pulitzer-díjat kapott.
A fekete-fehér fotó középpontjában a sokkos állapotban lévő Mary Ann Vecchiót láthatjuk, aki Jeffrey Miller élettelen teste mellett roskadt össze. A fényképet még a hetvenes évek elején egy ismeretlen képszerkesztő retusálta és az eredeti képen Vecchio feje fölött látható, zavaró kerítésoszlopot eltávolította. A módosított kép 1972-ben és 1980-ban a Time magazinban, 1977-ben és 1990-ben pedig a People magazinban is megjelent. A retusálatlan, eredeti negatívot a Life magazin archívumában helyezték el. Filo és Vecchio 1995-ben találkozott egymással először az egyetemi lövöldözés 25. évfordulóján, majd legközelebb 2009-ben, ekkor egy közös fotó is készült róluk.
Ezt a képre kattintva találod.

johnfilo197001.jpgFotó: John Filo: Kent Egyetem, Ohio, 1970. május 4. © John Filo / Bettmann/CORBIS

Stanley Forman: A leszakadó túzlépcső, 1975. július 22.

Stanley Forman fényképének a hivatalos címe „Leszakadó tűzlépcső”. A háromszoros Pulitzer-díjas fotóriporter a BBC számára így írta le a fotót: "1975. július 22-én történt. Aznap éppen távozni készültem a Boston Herald szerkesztőségéből. Ekkor hívás érkezett, amely az egyik régi városnegyed viktoriánus stílusú sorházában pusztító tűzről értesített. A házhoz siettem és az egyik tűzoltóautó küzdelmét követtem. Az épület hátsó részéhez rohantam, mert létrás autóért kiáltottak, mivel néhányan nem tudtak lejönni a tűzlépcsőn. Az épület hátsó részéhez futottam és amikor felnéztem, egy nő gyerekkel állt a tűzlépcsőn és a mögöttük lángoló tűz heve miatt lényegében kihajoltak az épület legszélső részéről. Eközben Bob O’Neil tűzoltó az épület tetejéről a homlokzatra átmászva meglátta a tűzlépcsőn álló lányokat és leereszkedett hozzájuk, hogy kimentse őket. Olyan pozíciót vettem fel, ahonnan a küszöbön álló rutinműveletnek gondolt mentőakciót fényképezhettem. A létrát kinyújtották, hogy azzal hozzák le őket körülbelül 15 méter magasságból. O’Neill tűzoltó éppen azt mondta Diana Bryant-nek, hogy ő átlép a létrára és arra kérte, hogy nyújtsa át neki a gyereket. O’Neil a létráért nyúlt, amikor a tűzlépcső hirtelen leszakadt. Zuhanás közben is fényképeztem őket – azután elfordultam. Akkor döbbentem rá, hogy mi történik és nem akartam látni, amikor a földre csapódnak. Még ma is emlékszem, ahogy elfordulok és remegek. Kiderült, hogy nem is láttam volna őket a földre csapódni, mivel egy kerítés mögé estek, ahol a kukák voltak. Amikor visszafordultam, már nem láttam őket, csak a tűzoltót, aki egy kézzel teljes felszerelésben még mindig a létrán lógott, mint egy majom. Felhúzta magát a tűzlépcső épen maradt részére, ahol már biztonságba került. Mások látták, amint a nő teste felfogja a gyerek becsapódását. A nő aznap éjjel meghalt." A megrázó sorozat további képeit a fotóra kattintva találod.

a_mother_and_her_daughter_falling_from_a_fire_escape_1975_1.jpgFotó: Stanley Forman: A leszakadó túzlépcső., 1975. július 22 © Stanley Forman/WPP/BostonHerald

Kevin Carter: A keselyű és a kislány, Szudán, 1993

1993-ban - egy akkor kevéssé ismert dél-afrikai fotóriporter - Kevin Carter, több fotóriporter kollégájával egyetemben, egy élelmiszer szállítmány kíséretében utazott az ENSZ repülőjén a szudáni Ayod faluba. A falu közelében Carter egy csontsovány kisgyermekre bukkant, aki az ételsegély központhoz tartott. A lány útközben megállt, hogy erőt gyűjtsön, ekkor szállt le a dögkeselyű nem messze tőle. A beszámolók szerint Carter 20 percet várt a helyszínen egy jól megkomponált fotó reményében, de a madár végül nem tárta szét szárnyait, így a fotós elüldözte a ragadozót. (Cartertől találni olyan nyilatkozatot is, amiben azt mondta, hogy elzavarta a madarat, és olyat is, amiben sajnálkozik, hogy nem tette meg.)
A felvételt először a The New York Times publikálta 1993-ban az Afrikában uralkodó kétségbeesést és borzalmas körülményeket szimbolizálva és nem meglepő módon erős indulatokat váltott ki az emberekben. A megjelenést követő néhány órában levelek százai érkeztek a Times szerkesztőségébe; az olvasók azt szerették volna tudni, hogy mi lett a kislány további sorsa. Hogy csitítsák az indulatok, az újság kiadott egy közleményt, amiben tudatta, hogy a kislány eljutott a segélyközpontig, de hogy ezek után mi történt vele, azt ők se tudják. A publikációt követően Cartert többen rágalmazták, amiért nem segített a kislánynak, hanem a megfelelő beállításra várt, hogy szenvedését megörökítse. Néhány kritikában a képen szereplő dögkeselyűhöz hasonlítják a riportert. Jóllehet Carter idejében arra utasították a fotóriportereket, hogy kerüljék a fizikai kontaktust az éhínségben szenvedőkkel, mert betegséget terjeszthetnek, későbbi nyilatkozataiban többször is kifejezte sajnálatát, amiért nem segített a lányon. Carter visszaemlékezésében arról is mesélt, hogy óránként húsz ember halt meg azon a helyen, ahol az ételt osztották. A kislány sorsa nem volt egyedülálló.
A fotó egy évvel később Pulitzer-díjat nyer, ám az azt követő hírnév sem tartott sokáig, két hónappal később Carter öngyilkos lett. Búcsúlevelét a képre kattintva olvashatod el.

kevin-carter1993.jpgFotó: Kevin Carter: A keselyű és a kislány, Szudán, 1993 © Bettmann/CORBIS

(forrás: pulitzer.org)

Három kevésbé ismert, ritkán látott Pulitzer-díjas fotót és történetét ITT találod.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Makacs Folt 2018.06.24. 16:36:03

Az utolsó az durva, a kép is meg a története is.

wrstjnethn 2018.06.24. 19:59:16

Valaki megmondaná nekem, hogy az újságírók miért kapnak jogi vagy lelkiismereti felmentést a segítségnyújtás alól? Ha én álldogálok zsebredugott kézzel ahelyett, hogy segítenék valakin, az utolsó szemét dolog. Ha ők álldogálnak es fényképezgetnek, azért díj jár. Aztán utólag, díjakkal meg pénzjutalmakkal a zsebükben "sajnálkoznak". Hányok tőlük és köpök a díjukra.

gabatsek 2018.06.25. 07:16:39

Ha manapság baleset történik, az önérzetes állampolgáraink jelentős része előkapja a telefonját és archivál, közösségi médiában megoszt.
Segítségnyújtás az smafu, vagy talán...

Ambiorix 2018.06.25. 08:31:26

Ha jól látom, az utolsó kép hátterében épp egy pulicerdíjas fotóriporter figyeli a haldokló kislányt.