Hiroshi Sugimoto: Seascapes - Egy japán fotós hosszú expozíciós idővel készült képei a világ tengereiről

Hiroshi Sugimoto: Seascapes - Egy japán fotós hosszú expozíciós idővel készült képei a világ tengereiről

2018. július 10. Mai Manó Ház

Az 1948-ban született japán fotográfus Hiroshi Sugimoto eredetileg politológiát és szociológiát tanult a tokiói egyetemen. Már első munkái is különleges gondolkodásmódját idézték; 22 évesen Audrey Hepburn filmeket fényképezett mozikban. 1974-ben tanulmányait a Fine Arts at the Art Center College of Design pasadenai iskolában művészet szakon folytatta. Ezt követően Sugimoto New Yorkban telepedett le, majd a Soho-ban japán régiségkereskedőként kezdett dolgozni. A fotóművészt Marcel Duchamp írásai, valamint a dadaista és szürrealista mozgalmak tanulmányozása vezette a művészi pályára.
Sugimoto egyedi, nagy formátumú fényképezőgéppel, általában 20×25 cm méretű negatívokra, nagyon hosszú, gyakran több órás expozíciós idővel rögzíti képeit. Így készült a világ tengereinek horizont vonalaira épülő Seascapes (Tengeri tájképek) című sorozata is, melyet 1980-ban kezdett el fényképezni, néha három órás expozícióval. A Sugimoto projekt szisztematikus jellege emlékeztet a Solrise-i Sunrise és Sunset Praiano című munkájára, amelyben fényképezte a naplementét és a napfelkeltét a Tirrén-tengeren, az olaszországi Praiano mentén az Amalfi-parton.
Víz és levegő. Ezek az anyagok nagyon hétköznapiak, alig vonzzák a figyelmet - és mégis biztosítják a létezésünket. Az élet kezdetét titok és homály fedi: Legyen víz és levegő. Az élőlények fény jelenlétében spontán keletkeztek a vízből és a levegőből, bár ez ugyanolyan egyszerűen véletlen egybeesést jelentene, mint maga a teremtés verziója. [...] Aligha elképzelhetetlen, hogy csak egy ilyen bolygó létezne a világegyetemben, hiába keresünk egy hasonló példát. A rejtélyek rejtélye, hogy a víz és a levegő már létezett az élet előtt is. Minden alkalommal, amikor a tengerre tekintek, megnyugtató biztonságérzetet érzek, mintha meglátogatnám az ősi hazámat; Elindulok egy útra.™ – írta Sugimoto a Tengeri tájképek sorozatáról.
Pfisztner Gábor így írt 2001-ben a Fotóművészet magazinban Sugimoto sorozatáról: Bárhol is készültek a felvételek - a Karib-tengeren, a Holt-tengeren vagy épp a Balti-tengeren -, mindig úgy komponálta a képet, hogy a horizontvonal pontosan felezze a kép terét, két optikailag egyenlő, de nem azonos részre helyezve az eget és a vizet. Mindkét felület teljesen homogén, semmi sem bontja meg felületüket. Sugimoto tengeri látképei spirituális jelentőséggel bírnak. Amit megmutat, az az abszolút jelen idő a felvétel készítésének - a zár kinyílásának és becsukódásának - pillanatában. A képen kialakuló látvány viszont - akárcsak a többi sorozat képein - az időtlenség érzését sugallja. Ez a látvány ugyanis minden valószínűség szerint ugyanilyen volt évmilliókkal ezelőtt is, és vélhetően ugyanilyen is marad „az idők végeztéig". Sugimoto közvetítésével ugyanaz a látvány tárul elénk, mint őseink elé, de utódaink is ugyanezt fogják látni. A tenger horizontvonala örökké változatlan, így kívül esik az ember időérzékelésének határain, sajátos időtlenségbe merevedve.

Mai bejegyzésünkben Hiroshi Sugimoto Seascapes című sorozatának képeit találod. 

(forrás: wikipedia.org; fotomuveszet.net; fraenkelgallery.com; guggenheim.org; artportal.hu)

Sugimoto régi amerikai mozikban - filmvetítés közben - hosszú expozíciós idővel készült képeit ITT, a londoni Madame Tussaud panoptikumban viaszbábukról készített sorozatát pedig ITT találod.