A HÉT FOTÓSA: Nina Leen - Válogatás az egyik leghíresebb amerikai fotóriporternő képeiből

2018. július 20. Mai Manó Ház

Nina Leen Oroszországban született, Berlinben tanult festőnek, majd innen emigrált az Egyesült Államokba. Első kamerája egy Rolleiflex volt, ezen tanulta ki a fényképezést a brooklyni állatkertben – a kis ragadozók szolgáltak neki modellként. Bizonyára ekkor szerezte meg azt a nyugodtságot és türelmet, ami későbbi munkában is nagy segítségére voltak: alanyai mindig hálásak voltak a kiegyensúlyozottságáért. Barátai unszolására küldött be néhány képet a Life-nak, a magazin rögtön le is csapott rá. Sokszor hivatkoznak rá úgy, hogy a Life egyik első női fotósa volt, de valójában sosem volt a szerkesztőség tagja, csak rendszeresen, mintegy harminc éven át dolgozott nekik, közel 50 címlap fűződik a nevéhez. Az egyik leghíresebb képén négy generáció látható együtt a még mindig aktív 90 éves dédnagymamával. Ez a fotó olyan tömören és egyszerűen foglalja össze az életet, hogy még a földönkívülieknek is ezzel magyarázhatnánk meg, hogy mit is jelent az, hogy család. Mármint tényleg: a kép bekerült abba a válogatásba, amellyel a Voyager űrszonda tolmácsolta a Föld üdvözletét az esetlegesen felbukkanó ufóknak.- olvashatjuk a Life magazin fotósait bemutató sorozatban az index.hu oldalán.
Nina Leen soha nem árulta el, hogy pontosan mikor született (valamikor 1909 és 1914 között) és a legenda szerint a Life-nak beküldött első képe a magazin olvasói rovatában jelent meg. Ezen a képen egy tejesedénybe esett kiscica látható. "Elázva és bölcsebben". A fotó 1940-ben ezzel a képaláírással jelent meg a LIFE magazin "Levelek a szerkesztőnek" című rovatában. Még ugyanabban az évben a LIFE-ban megjelentek első "hivatalos" képei is, mely egy teknősöket ábrázoló sorozat volt. A felvételek a Bronx-i Állatkertben készültek és akkor már barátai unszolására küldte el azokat a magazinnak. A Life 1940. április 1-jén publikálta a képeket, és ezzel elindult Leen évtizedeken át tartó kapcsolata a világhírű magazinnal.

Mivel ezen a héten Nina Leen egy Floridában készült nyári felvételét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a világhírű fotóriporternő képeiből válogattunk. 

(forrás: index.hu; onlyoldphotography.tumblr.com; life.com

Nina Leen további képeiből PORTFOLIÓ rovatunkban ITT találsz egy válogatást. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása