Fake News a fotóban - Válogatás a közösségi oldalak legnépszerűbb átverős képeiből

Fake News a fotóban - Válogatás a közösségi oldalak legnépszerűbb átverős képeiből

2018. július 22. Mai Manó Ház

Látom, mégsem hiszem, nem hiszem, hiába látom
A fenti állítás Tom Wolfe Festett malaszt című írásának egyik igen találó fordulatát fogalmazza át, amely szerint a korábbi dogma alapján akkor hittünk el valamit, ha láthattuk. Ő azonban az absztrakt expreszszionizmusra alkalmazva kifordította ezt a gondolatot, mondván, akkor láthatom a műben megfogalmazott gondolatokat, ha elhiszem azt, amit a képpel kapcsolatban többek között a művészi szándékról mondanak nekem. Nem olyan rég Rolf Sachsse, a saarbrückeni művészeti főiskola professzora a kortárs németországi fotográfiai irányzatokról tartott egyik előadása alkalmával mellékesen megjegyezte, hogy ma már nem fejthető meg, illetve nem érthető és értelmezhető egy fénykép a rákérdezés igénye nélkül, anélkül tehát, hogy az alkotói szándék, a képkészítő motivációi ismertek lennének. Ennek okát a digitális technológiák alkalmazásában és terjedésében vélte meglátni. Sachsse felvetése ugyanakkor a rákérdezés mögött megbúvó, a megértésre irányuló gesztust kikényszerítő műalkotások esetével ellentétben egy, a hétköznapi gyakorlatban egyre inkább előforduló eseményre is rávilágít: a peres eljárások során a bíróságok előtt már nem lehet bizonyítékként hivatkozni a digitális géppel készített felvételekre, mióta ,,igazolást nyert’’, hogy ezek minden további nélkül manipulálhatók, tehát a kép a ,,valósághoz’’ képest a felismerhetetlenségig átírható, megváltoztatható.
Ezt a lehetőséget aknázzák ki ugyanakkor mindazok, akik az internetet használják fel platformként a csupán jókedvű időtöltésként űzött tevékenységükhöz, amelynek egyik változata az optikai tuning nevet viseli, egy másik fajtája pedig a házilag barkácsolt, ,,vicces képekkel’’ a ,,tömegek’’ szórakoztatását célozza. Mindkét eljárás esetében a tervezői hajlamokkal megáldott ,,alkotók’’ alapvetően valamilyen képből indulnak ki (ez lehet analóg vagy digitális), amelyet azután számítógépes programok segítségével módosítanak, átrajzolva, átalakítva, az eredeti motívumokat gyakran egyéb ábrákkal, elemekkel kiegészítve. Ezek a képek akár nagyobb csoportok megtévesztésére is alkalmasak, mivel semmi nem árulkodik a technikáról, amellyel készültek; ahogyan arról sem, hogy a rajtuk látható tárgyak, események, személyek vajon léteznek-e, vagy csupán fikció az egész. - olvashatjuk Pfisztner Gábor a Fotóművészet magazinban 2005-ben megjelent Látom, mégsem hiszem, nem hiszem, hiába látom című írásában. 

Ma már mindannyian tudjuk, hogy ha egy fényképet nézünk, nem feltétlen a valóságot látjuk. Ennek megítélésekor többnyire megérzéseinkre, tapasztalatainkra vagy éppen a fotóhoz mellékelt képadatokra támaszkodhatunk. A digitális korszakban, a képmódosító programok és a közösségi oldalak elterjedése után egyre több átverésen alapuló fotó látott napvilágot, melyek ennek ellenére vagy éppen ezért hatalmas népszerűségnek örvendnek. Mai bejegyzésünkben olyan, a neten keringő hamisított fotókat mutatunk, melyekről talán Te sem tudtad, hogy nem valódiak.

(forrás: snopes.com)

A 19. században sok fényképész kiszínezte a portrékat, hogy élénkebbek és élethűbbek legyenek. Mások úgy készítettek nagy csoportképeket, hogy először az egyéneket műteremben külön lefényképezték, majd kollázst készítettek és szabadtéri jeleneteket ábrázoló festett hátterek elé illesztették be őket. Amint a fotográfia művészete és mestersége egyre kifinomultabbá vált, a fényképészek elképesztő technikák sorát fejlesztették ki képeik manipulálására, köztük a képösszeillesztést, a fotómontázst, a ráfestést, az ecsettel történő retusálást, a negatívok közbeiktatását, a többszörös expozíciót, a félrevezető képaláírást és más sötétkamrás (és digitális) varázslatokat. A fotótörténet elmúlt 175 évének híres manipulált képeiből ITT találsz egy válogatást.