A HÉT FOTÓSA: Escher Károly, az ismeretlen ismerős

A HÉT FOTÓSA: Escher Károly, az ismeretlen ismerős

2018. október 04. Mai Manó Ház

Escher Károlyról két dolgot érdemes tudni. Egyrészt, ami megtörtént vele, másrészt, ami megtörténhetett volna, s akkor most nem Martin Munkacsi, hanem Charles Escher lenne az ügyeletes fotós sztár. A Fotográfusok — Made in Hungary. Akik elmentek, akik maradtak című könyvem megszületésének ötletét is az Escher és Munkácsi Márton életművében kínálkozó, feltűnő párhuzamok adták. Nem a levegőbe beszélek, a továbbiakban megpróbálom meggyőző érvekkel bizonyítani állításom komolyságát. Ebben a nyúlfarknyi előszóban összegereblyézem néhány fontos momentumát Escher életének, melyekre érdemes odafigyelni. Azon kevesek közé tartozott, akik a riportfényképezést is művészi rangra tudták emelni, akiknek képei az aktualitás múltával sem kerültek a szemétbe, vagy a feledés poros polcaira. Az elsők közt volt Magyarországon, aki valóban képekben beszélt és képekben is gondolkodott. Nem politizált, soha nem tartozott egyik csoporthoz sem, talán ezért maradhatott mindvégig rendíthetetlen humanista.
Szekszárdon született, hét évvel Babits Mihály után, és igen, színésznőt is szeretett. Később. Apja iparos volt, s a négy polgári után ő is géplakatosinas lett. Ez nem zárta ki, hogy saját kezűleg írja az adatait firtató kérdőívbe, hogy előző foglalkozásai „gyakorlati mérnök, filmoperatőr” voltak. Szakképzettsége pedig: „amatőrből szakfényképész”, Két év fizikai munka után - 1908-tól - műszaki rajzoló lett a Ganz-gyárban. Pályája 1911-től a Schlick-Nicholson-féle gépgyárban folytatódott. Itt is műszaki rajzoló, majd technikus volt öt éven keresztül. Életének ezzel az első része - 8 éves műszaki pályafutása - véget ért.
Otthagyta a gyárat, s fotográfusi, valamint műszaki képzettségét alapul véve, a filmgyártásban tűnt fel. A Kinoriport cég alkalmazottjaként 1916-19 között a heti híradók operatőre, sporteseményeken is gyakran megjelent kamerájával. Később az Astra filmgyárnál forgatott játékfiimeket. A Tanácsköztársaság alatta Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Filmhíradójának (Vörös Film Riport néven az első központi irányitású filmhíradó-szolgálat volt) operatőreként ő forgatta az eseményeket dokumentáló mozgófilmek egy részét. Első filmjén még Fedák Sári énekelte a toborzót. Nevét ott olvashatjuk Damó Oszkár stábjában a Bródy Sándor művéből 1919-ben forgatott A dada című film végén, majd a Star stúdió további filmjeinek stáblistáján is. Ezzel aztán filmes életszakasza is nagyjából lezárult a húszas évek második felében.
Jött, volt és maradt a fényképezés. Már 10 évesen egy szivarosdobozból fabrikált kamerát magának. 1912-ben megkapta élete első igazi fényképezőgépét. A művészi pályára vezető kezdő lépéseit a Ganzban mérnökként dolgozó egyik munkatársa, Belházy Imre segítette, aki ekkoriban már nemzetközi és hazai kiállítások résztvevőjeként a magyar művészi fotográfia ismert személyisége volt. Kicsit később 1928-ban, Balogh Rudolf és Mihályfi Ernő hívták fotóriporternek az Est Lapokhoz azt követően, hogy Munkácsi Márton Berlinbe szerződött. A korabeli Magyarország legtekintélyesebb sajtóbirodalmához három napilap, Az Est, a Magyarország és a Pesti Napló, majd később a Pesti Napló Képes Melléklete tartozott. Több mint 10 évet töltött itt. Nem csinált rosszabb képeket, mint nagynevű elődje. 1933-34-ben Lóránt István, vagy ha igy jobban ismerik, Stefan Lorant képszerkesztette Escher fotóit is, aki sokat köszönhetett a már akkor is hires, később még hiresebb Lórántnak. Szinte minden általa jegyzett szám hozott tőle egy egy fotóesszét. Szerintem A nagybeszéd előtt és után. Intim képek gróf Bethlen István debreceni látogatásáról című Escher-képsorozat sem témájában, sem meglátásaiban nem maradt le a kortárs Eric Salomon fotóitól. És a többiről is hajlandó lennék vitatkozni, szinte bárkivel.
Az elsők között alkalmazta a kisfilmes kamerát, a bemozdulásos életlenséget, vitákat provokálva a tűéles, ámde statikus riportképekhez szokott szerkesztőkkel, fotóítészekkel. Ez a stílus, no meg Escher mindenre nyitott személyisége eredményezte, hogy ránk hagyott életműve is rendkívül heterogén. Fényképezett államfőket, politikusokat, meg kilakoltatott nincsteleneket, razziák elszenvedőit. Színésznőket és szerelmespárokat a parkban, halálra ítélt gyilkost és nyírott pudlit, hóeséstől poétikus utcát, balesetet, sporteseményeket és bálokat. Megörökítette Bartókot, de Szálasit is, témát jelentett neki a kivilágított Budapest és a nádfödeles parasztház is. Rengeteg fotót csinált. Köztük jókat, nagyon jókat, sok olyat, amivel halhatatlan marad, s természetszerűleg néhány gyengébbet, felejthetőt is. Életműve viszont meg kerülhetetlen mindazok számára, akik a fotóművészet történetéről, a huszadik század eseményeit konzervként őrző fotókról kicsit is tudni szeretnének. - írta Kincses Károly a Mai Manó Házban 2010-ben megrendezett Az ismeretlen ismerős című kiállításunk katalógusának előszavában. 

Mivel az elmúlt héten Escher Károly 1930-ban készült felvételét választottátok a HÉT FOTÓJÁNAK, ezért mai bejegyzésünkben a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményében található Escher képekből válogattunk. 

(forrás: archiv.maimano.hu; fotomuzeum.hu)

Escher Károly Riportfényképezés című könyvében megjelent írást - mely a Petőfi-dagerríotípia megmentéséről szól - ITT találod.

Szeretnél hozzászólni? Facebook oldalunkon megteheted.