TOP50 – Ők minden idők legjobb fotográfusai (2. rész)

TOP50 – Ők minden idők legjobb fotográfusai (2. rész)

2018. október 09. Mai Manó Ház

A Digital Camera World szerkesztősége 2018 októberében előállt egy listával, ahol minden idők 50 legjobb fotográfusainak névsorát állították össze. A poszt első részében a 26-50. helyezést elért fotósokat találod, itt pedig a legjobb huszonötöt mutatjuk be.

25. Steve McCurry (1950)
McCurry Philadelphia egyik külvárosában született. A Pennsylvaniai Állami Egyetem film szakán tanult, majd egy helyi újság munkatársa lett. Többéves szabadúszó tevékenység után egy hátizsáknyi ruhával és filmtekerccsel keresztül-kasul utazta Indiát, miközben fényképezőgépével fedezte fel az országot. Több hónapos utazás után lépte át a pakisztáni határt, ahol egy afgán menekültekből álló csoporttal találkozott. Akkor csempészték át Afganisztánba, amikor a szovjet megszállók épp lezárták az országot a nyugati újságírók előtt. Heteket töltött a mudzsahedinek közé beépülve – a világ McCurrynek köszönheti az afgán konfliktusról készült első képeket, a háború emberi oldalát bemutató felvételei bejárták a világsajtót. Azóta számtalan országban készített lenyűgöző felvételeket; elsősorban a konfliktus sújtotta területek, eltűnőben lévő kultúrák, ősi hagyományok, valamint a kortárs kultúra érdekli. Az ember minden képén elsőrendű fontosságú – az afgán lányról készült, méltán híres képe is ennek köszönheti elemi erejét. - olvashatjuk a Műcsarnokban megrendezett kiállításának ajánlójában. 

24. Elliot Erwitt (1928)
Elliott Erwitt 1928. július 26-án született Párizsban, orosz bevándorlók fiaként. Gyermekkorának egy részét Olaszországban, Milánóban töltötte. 1939-ben a család az Egyesült Államokba emigrált. Fotós pályafutását 1949-ben kezdte. Utazásai, majd az amerikai hadseregben töltött idő alatt fényképezett Európában és az Egyesült Államokban. 1953-ban, Robert Capa kezdeményezésére csatlakozott a híres Magnum fotóügynökséghez, amelynek máig a tagja. Az 1970-es évektől a reklámfotózásban is tevékenykedik, dokumentumfilmeket és filmsorozatokat is készített. Magyarországon készült képeit 2017-ben a Mai Manó Házban is láthattátok

erwittmano001.jpgFotó: Elliott Erwitt: Magyarország, 1964 © Elliott Erwitt / Magnum Photos


23. William Eggleston (1939)
William Eggleston - a művészi színes-fotográfia egyik úttörője - 1939-ben született Memphisben, de a Mississippi államban található Sumnerben nőtt fel. 1962 óta újra Memphisben él, független fotográfusként dolgozik, korábban festett és filmet is készített. Fényképezéssel kapcsolatos tanulmányait a Vanderbilt Egyetemen fejezte be. „Akkoriban azonban a fényképezést nem igazán tanították, az embernek magának kellett rájönnie mindarra, amire lehetett. Nagyon kevés volt a fotográfiai szakirodalom. De azt a keveset megtaláltam.”

22. Bert Hardy (1913-1995)
Bert Hardy angol fényképész, a sajtófotózás egyik úttörője 1913. május 19-én született. Egy hétgyerekes, szegény angol munkáscsalád elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot London Blackfriars negyedében. Már tizennégy éves korában munkába kellett állnia. Egy gyógyszerész adott neki munkát, aki üzletében fényképészeti cikkeket is árusított. Első fényképeinek egyikén - még kölcsönbe kapott géppel - a nyitott hintóban tovasuhanó V. György királyt és Mária Viktória királynét sikerült lencsevégre kapnia. A fotó sokak érdeklődését felkeltette. Később szabadúszóként alkalmazta a The Bicycle magazin, ekkor vásárolta első, 35 mm-es Leica fényképezőgépét. Az utca mozgalmas életét megörökítő, újszerű képei miatt azonnal felfigyeltek rá, alkalmazta az Általános Fényképész Ügynökség (General Photographic Agency), majd megalapította saját, Criterion nevű ügynökségét. Tom Hopkinson újságíró csábította át a harmincas-negyvenes évek vezető illusztrált lapjához, a Picture Posthoz. 1941 februárjától itt jelentek meg az egész világon ismertté vált fotósorozatai a Londont ért légitámadásokról, a háborús angol hétköznapokról.

21. Edward Steichen (1879-1973)
Világháborús tapasztalatai hatására szakított festészeti és festőien fényképező tevékenységével, és fotóművészetében a tárgyias megjelenítéshez fordult. Számtalan világítási és anyagszerűségi tanulmányt készített. Peter Pollack leírta, hogy „fekete bársony háttér elé helyezett fehér csészét több mint ezerszer fényképezett le. Arra törekedett, hogy kifejezési eszközének tökéletesen ura legyen, megvalósítsa a realizmus maximumát, és a fehér-szürke és fekete színek legfinomabb árnyalatait hozza ki.
1911-ben Lucien Vogel, a Jardin des Modes és a La Gazette du Bon Ton kiadója arra bátorította Edward Steichen fényképészt, hogy a divatot a fotográfia segítségével a képzőművészet rangjára emelje. Steichen akkor Paul Poiret tervező női ruháiról készített felvételeket, amelyek az Art et Décoration magazin 1911. áprilisi számában jelentek meg. Jesse Alexander szerint „jelenleg ez tekinthető a legelső modern divatfotónak. Azaz, a ruhákat úgy fényképezték, hogy a tárgy egyszerű ábrázolása helyett természetes tulajdonságaikat és formális megjelenésüket is érzékeltették." Steichen Gloria Swansont ábrázoló portréját már a Mai Manó Házban is bemutattuk.

Fotó: Edward Steichen: Gloria Swanson (veiled face), ca 1925


20. Harold Edgerton (1903-1990)
1903. április 6-án született Dr. Harold Edgerton amerikai mérnök, aki 1923-ban a Xenon villanólámpát és a stroboszkópot szabadalmaztatta, melynek segítségével az emberi szemnek már túl gyors mozgás pillanatai megörökíthetővé váltak a fényképeken, ezzel pedig örökre beírta magát a fotótörténet nagykönyvébe. Edgerton 1928-tól tanított a Massachusetts Institute of Technology-n (MIT). A felvételeit egy elsötétített szobában készítette, ahol másodpercenként többször is exponált, erős, de rövid ideig tartó villanásokat idézett elő motorizált forgólapátok segítségével, melynek köszönhetően a mozgás fázisai kimerevedtek, így az olyan pillanatokat is megláthatták, amikre korábban esélyük sem lett volna.

19. Edward Weston (1886-1958)
"16 éves koromban láttam az első fotókiállítást, melyet a chicagói Művészeti Intézet rendezett. Ez határozta meg egész életutamat. Rávettem apámat, hogy vegyen nekem fényképezőgépet és ettől a pillanattól fogva komolyan foglalkoztam a fotografálással." - olvashatjuk Peter Pollack: The Picture History of Photography című könyvében az 1886-ban született Edward Weston visszaemlékezését. Weston 1905-ben már házról házra járt Kaliforniában és levelezőlap-képeket készítő gépeket cipelt, és kisbabákat, családi portréképeket, esküvőket és temeteséket fényképezett. Egy tucat képért a szokásos ár egy dollár volt. Dolgozott kereskedelmi jellegű műtermekben is, megtanulta a sötétkamra minden csinját-binját. Megélhetését portréfényképezéssel biztosította. 1909-ben megnősült és a következő tíz év során négy fia született. 1911-ben a kaliforniai Tropicóban portré-műtermet nyitott. Gyermekarcképekre specializálódott és a műtermen belül is egyre inkább a természetes fényt használta. 1924 januárjában így ír naplójába: "Most közeledem csak ahhoz a szinthez a fényképezésben, amelyről évekkel ezelőtt önmagam azt hittem, hogy már régen eljutottam oda. Szükség lesz arra, hogy romboljak, hogy amit tanultam, elfelejtsem és azután újjáépítsem." (fordította: Fenyő Imre)
A Howard Greenberg gyűjteményét bemutató kiállításunkon az alábbi képet mutattuk be a Mai Manó Házban. A Ház történetében ez a fotó volt a legdrágább, amit bemutattunk, értéke 1.200.000 dollár

weston.jpgFotó: Edward Weston: Nahui Olin, 1924 © Howard Greenberg Collection


18. Robert Doisneau (1912-1994)
1912. április 14-én született Robert Doisneau francia fotóművész, akinek ma nevét talán már kevesebben, de fényképeit annál többen ismerik. Doisneau nem tett mást, mint Párizs utcáin az élet legkisebb és legegyszerűbb pillanatait kapta el úgy, ahogy azok általában történni szoktak. Több mint 450.000 fotót készített, miközben azt kutatta hol lát valami össze nem illőt, nevetségeset, humorosat, ironikusat és mindazt a szatirikus vonást, ami az életben is megtalálható. Szülei fiatal korában meghaltak. Apja vízvezeték-szerelő volt és az első világháborúban esett el szolgálat közben, amikor Doisneau még csak négyéves volt, anyja pedig hétéves korában hunyt el, így rokonok nevelték fel. Nyomdász szakiskolába járt 1925-1929 között. Itt találkozott elsőként a művészetekkel, és litográfiát is tanult. 1932-ben eladta első fotóriportját a Excelsior magazinnak. Leghíresebb fotójának története bejárta az egész világot

17. Arnold Newman (1918-2006)
Newman egy magazin megbízására készítette el Sztravinszkij portréját, amint a hatalmas hangversenyzongora mellett, könyökét a hangszerre támasztva ül. A magazin ugyan nem volt elégedett az eredménnyel, mégis ez vált Newman emblematikus képévé. A zeneszerző arca a kép teréhez képest kicsi, szinte jelentéktelen, mégis annyira karakteres, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Newman számára mindig lényeges volt, hogy ne csak az arc jelenjen meg a portrékon, hanem a modellre jellemző tárgyak, vagy környezetének egy-egy részlete is. Ezek a segédeszközök nem csak attribútumokként kaptak szerepet, illetve szolgáltak dekorációs célokat a fotográfus intenciója szerint, hanem a kép felépítésének fontos elemévé váltak, amire jó példa ez a portréja, amit már a Mai Manó Házban is bemutattunk.

Igor_Stravinsky,_New_York,_NY,_1946.jpg
Fotó: 
Arnold Newman: Igor Stravinsky, New York, NY, 1946.


16. Dorothea Lange (1895-1965)
Dorothea Lange – az egyik leghíresebb amerikai női fotóművész – 1895. május 26-án született New Yerseyben. 18 éves korában kezdett el fényképezni, 1919-től pedig saját műtermet nyitott San Franciscóban. A kezdeti stúdiófényképezés után a harmincas évektől kezdve leginkább szociális témákkal foglalkozik. Első házassága tönkremegy, így 1935-ben férjhez megy Paul Schuster Taylor szociológushoz, aki elhívja az Áttelepítési Hivatalhoz (1937-től FSA) dolgozni, ahol a gazdasági világválság után, éveken át dokumentálja az amerikai vidék életét; az otthonukat elhagyni kényszerülő, vándorló nincstelenek tragédiáját. Egyik legismertebb fotója az 1936-ban készített Hajléktalan (vándorló) anya című kép, mely Kaliforniában készült és már a Mai Manó Házban is bemutattuk.

Dorothea_Lange_Migrant1936.jpgFotó: Dorothea Lange: A vándorló anya, Nipomo, Kalifornia, 1936. február-március(?) 
© Library of Congress


15. Bruce Davidson (1933)

Az amerikai nagyvárosok fiataljait bemutató fekete-fehér képeivel ismertté vált Davidson a világhírű Magnum ügynökség tagja. Davidson sorozatainak lényeges vonása, hogy nem akart érvelni sem a fiatalok életformájának elutasítása mellett, sem pedig az ellen. Inkább arra törekedett, hogy úgy ábrázolja őket, ahogy ők gondolkodnak saját magukról, ahogyan ők látják, mint itt is a tükörben, magukat. Davidson őszinte akart lenni hozzájuk, és a nézőhöz is. Mindig is törekedett arra, hogy arra mutasson rá, ami van, és úgy, ahogyan van, még akkor is, ha mások másként akarták látni ezeket a dolgokat. Ennek egyik jó példája híres sorozata a törpéről, akinek mindennapjait igyekezett az ő perspektívájából láttatni, ahonnan épp az a külvilág tűnik fel furcsának és torznak, amely felől nézve a törpének kéne annak látszania. A normalitás és az abnormalitás Davidsonnál még nem relativizálódik csak felcserélődik, illetve egyértelművé válik, hogy az főleg nézőpont kérdése.

bruce_davidson.jpgFotó: Bruce Davidson: Brooklyn Gang, 1959 © Magnum Photos


14. Eve Arnold (1912-2012)

Eve Arnold több évtizedes munkássága alatt bejárta az egész világot és számos könyvet kiadott. Az egyik leghíresebb – és az első – női fotóriporter volt. Arnold az első nők közé tartozott, akik bebocsátást nyertek az '50-es évek legendás fotóügynökségébe, a Magnum Photography Agencybe. Az évtizedek alatt bejárta a világot, de leginkább hollywoodi hírességekről készült képei tették igazán ismertté. Eve fényképezett lóidomárokat Mongóliában, gyári munkásokat Kínában és háremhölgyeket Dubajban, hogy munkáiból csak párat említsünk. Az évek alatt számtalan albuma is megjelent, amellett, hogy képeit nagynevű magazinokban és újságokban rendszeresen lehetett látni. Specialitása a hollywoodi sztárok fényképezése volt, akiket előszeretettel kapott le olyan helyzetekben, melyek a megszokott, stúdiók által készített fotósorozatokban soha nem jelenhettek volna meg. Egyik kedvelt alanya Marilyn Monroe volt, aki kifejezetten kedvelte azokat a képeket, melyeket Eve Arnold készített róla. Arnold 99 éves volt, halálának okát nem közölték. - emlékezett meg 2012-ben Arnold haláláról a kulturpart.hu.

13. Joel Meyerowitz (1938)
Az 1938. március 6-án New Yorkban született Joel Meyerowitz 24 évesen került közelebbi kapcsolatba a fényképezéssel. Ekkor egy képügynökség alkalmazta, ahol épp Robert Frank híres, Az amerikaiak című albumán dolgozott, ami döntő hatással volt rá. A főnöke biztatására pályát váltott és több évtizedes munkásságának köszönhetően az utcai fényképezés egyik ikonikus alakja vált belőle. Joel Meyerowitz volt az egyetlen fotós, aki 2001. szeptember 11. után szabadon fényképezhetett a Ground Zero területén. Az ekkor készült képeit a New York-i Városi Múzeumnak adományozta azzal a megkötéssel, hogy azok mindenki számára hozzáférhetőek legyenek. 2003-ban ezeket a képeket a Mai Manó Házban is bemutattuk

meyerowitz.jpgFotó: Joel Meyerowitz: Welders in South Tower, 2001 © Collection Miami Art Museum


12. Alfred Stieglitz (1864 -1946)
Alfred Stieglitz amerikai fotóművész -aki a fényképezés történetének egyik legdrágább aktfotóját készítette - 1864. január 1.-én született a New Jersey-i államban található Hobokenben. A két New York-i fotós szervezet, a Society of Amateur Photographers és a New York Camera Club összevonásával megalapította a The Camera Clubot, amelynek célkitűzése a fotóművészet elismertetése volt. Stieglitz a klub alelnöki tisztsége mellett a szervezet által kiadott Camera Notes folyóirat főszerkesztői feladatait is ellátta. 1902-ben megalapította a Photo Secession nevű mozgalmat. Még ebben az évben, a klub vezetőivel való konfliktusa miatt otthagyta a szervezetet, és saját lapot alapított. A Camera Work, amelynek első száma 1903-ban jelent meg, az egyik legjelentősebb fotóművészeti folyóirat volt. New Yorkban, az Ötödik sugárút 291-es szám alatt nyitotta meg „291” (eredeti nevén Little Galleries) néven művészeti galériáját, amely az avantgárd művészetek otthona volt. A galériában 1908-ban Matisse, majd 1911-ben Picasso műveiből szervezett kiállítást. Stieglitz 1946. július 13.-án halt meg New Yorkban.

11. Robert Capa (1913-54)
A leghíresebb magyar fotográfus éppen lemaradt a TOP10-ről. „A világ legnagyobb háborús fotósa” – Stefan Lorant, a legendás képszerkesztő nevezte így –, azaz Robert Capa 1913. október 22-én Friedmann Endre Ernő néven született Budapesten. Apjának divatszabósága volt a belvárosban, és bár a gyermekek konzervatív nevelést kaptak, a későbbi fényképész – kortársaihoz hasonlóan – már kamaszként Kassák balos-progresszív szellemiségének befolyása alá került, majd Pécsi József műtermében megismerkedett a fotográfiával is.

capa19360905.jpgFotó: Robert Capa: A milicista halála, Cordoba, 1936. szeptember 5. © Magyar Fotográfiai Múzeum


10. Cecil Beaton (1904-1980)

Cecil Beatont századunk egyik elsõ "nemzetközi médiaművészeként" szokás emlegetni. Nincs még egy brit fotós, aki annyi műfajban és témában alkotott, mint Beaton hat évtizedes munkássága során. A divatfotótól a dokumentumon át a háborús sorozatokig sokféle fotót készített – felkérésre éppúgy, mint személyes késztetés nyomán. Beaton, a fotográfus egyformán otthon volt a hollywoodi sztárok, a párizsi festõk, a New York-i manökenek és a londoni popsztárok között.

9. Margaret Bourke-White (1904-1971)
Az 1904-ben született Margaret Bourke-White már a húszas éveiben is rendkívül ismert és elismert volt, így talán nem véletlen, hogy az 1936-ban debütáló LIFE magazin is az ő képét választotta a legelső szám címlapfotójának, sőt annak vezércikkét is ő írta. Később az amerikai felhőkarcolókról készített zseniális légifelvételei mellett sorra jelentek meg fotósorozatai: fényképezett szovjet iparvárost, Amerika déli részén kialakult szegénységet, Moszkvát a bombázás után és többek között Gandhiról is készített egy sorozatot

cover1936.jpgA LIFE legelső számának címlapja. 1936. november 23.
Fotó: Margaret Bourke-White: Fort Peck Dam over the Missouri River, Montana


8. Don McCullin (1935)

A 20. század egyik legjelentősebb haditudósítóját elsősorban a társadalom számkivetettjeinek sorsa érdekelte. Leghíresebb képeit a vietnami háborúról és az észak-ír konfliktusról készítette. - Ez az egyetlen hely, ahol még be lehet mutatni ezeket a képeket, az újságoknak már nem kellenek az ilyen fotók. Pénzt akarnak keresni, jóképű embereket, filmsztárokat, gazdag pasasokat, focistákat akarnak. Ilyesmi nem kell nekik. Nem akarnak haldokló AIDS-eseket. Azt gondolják, hogy majd ők kiigazítják a dolgokat. Nagy kárt csinálnak. Cenzúrázzák az igazságot. Jó mélyen elássák a tragédiákat, hogy ne látszódjanak – fogalmazott Don McCullin az Arles-i fotófesztivál előadásán.

7. Irving Penn (1917-2009)
Az amerikai fotoóművész egy képét éppen ezen a héten választottátok a Hét Fotójának. Penn a negyvenes években kezdte karrierjét, a Vogue-nak dolgozott, s különleges képeivel rögtön kiemelkedett az akkori fényképészek közül. Szokatlan stílusával rengeteg hírességet megörökített, köztük olyan művészeket, mint T. S. Elliot, Picasso, Salvador Dalí, Arthur Miller, Tennessee Williams, Ingmar Bergman vagy Janis Joplin. Modelljeiből mindig kihozott valami újat, valami bensőségeset, amelyet addig rejtegettek a külvilág elől. A legnevesebb magazinoknak fotózott, műveit múzeumokban és galériákban állították ki, árverésekre kínálták. Kompozíciói, látásmódja gyökeresen megváltoztatták a fotózást, s egy egészen új stílust teremtett. Csodálatosan használta az egyszerű szürke vagy fehér hátteret, összetéveszthetetlen képeiben a néző mindig a modellre, a gesztusokra, a kifejezésekre figyel. A képek tisztaságával, a tárgyak használatával, a pózok kiválasztásával és az alany mesteri megvilágításával minden képből műremeket alkotott. 1950-ben Penn feleségül vette kedvenc modelljét, Lisa Fonssagrivest, akivel 42 évig, múzsája és felesége haláláig házasságban élt. A divatfotózás egyik legjelentősebb alakja, Irving Penn 92 éves korában halt meg. - olvashattuk Penn életéről a divany.hu oldalán.

6. Richard Avedon (1923-2004)
Az 1923. május 15-én született Richard Avedonnak már tizenéves korában volt egy boxgépe és ennek segítségével nagyon komolyan készült jövendő élethivatására. Szobájának falait a padlótól a mennyezetig újságokból kivágott Munkácsi és Man Ray képekkel tapétázta be. Mikor megbukott a záróvizsgáján, apja tanácsára jelentkezett a kereskedelmi tengerészethez, ott kapta első fényképészeti kiképzését. A második világháború után New Yorkban egy szociális kutatási iskolát látogatott, ahol egy kísérleti fényképezési tanfolyamon Alexey Brodovitch, akkoriban a Harper’s Bazaar művészeti vezetője tanított. Ez az együttműködés méltó volt tanítóhoz és tanítványhoz. 1945-ben Brodovitchnak sikerült különböző szerkesztőségekkel való kapcsolatai segítségével kiváló képességű tanítványát pályáján elindítani. Egy év múlva az újonc túl volt a kezdet nehézségein. Fényképei rendszeresen jelentek meg a Harper’s Bazaar-ban és a Life-ban. Az alábbi portréját már a Mai Manó Házban is láthattad.

002.jpgFotó: Richard Avedon: Bob Dylan, New York, 1965 © The Richard Avedon Foundation


5. Julia Margaret Cameron (1815-1879)

A legjobb női fotográfus képzeletbeli díját Julia Margaret Cameronnak ítélték a Digital World Camera szerkesztői. Az Indiában született Cameron egy gazdag ügyvéd és ültetvényes feleségeként érkezett Angliába és különleges portréival vált ismertté. A fényképezőgép olyan eszköz volt számára, melynek segítségével a figyelmét a fejekre összpontosította, ezzel feltárva modelljei szellemét, erejét és jellemét. Cameron az 1860-as években teljesen önálló emberábrázolást fejlesztett ki. Művészi koncepciójában jóval megelőzte kortársait, és egy újfajta portréművészet úttörője lett. Határozott, intellektuális, excentrikus egyénisége minden konvencionális megoldást elutasított. Újító bátorsággal függetlenítette magát a XVIII. századi angol portréfestészet hagyományaitól és a kortársi festészet hatásától egyaránt. Sőt, a fotóművészet addig elért eredményeitől is, s az addig szokásos félalakok helyett mellképeket és csak arcfelvételeket készített. Nagyvonalúan, monumentálisan felfogott karakterképekben fényképezte baráti körének nagy viktoriánus íróit, költőit, tudósait.

4. Bill Brandt (1904-1983)
Bill Brandt 1904-ben Hamburgban született orosz származású brit szülőktől. Egy svájci portré-stúdióban tanulta ki a fotózás mesterségét, majd 1929-ben Párizsba költözött és a világhírű Man Ray tanítványa lett, ekkor ismerkedett meg a szürrealizmussal is. Két évvel később tért vissza Angliába, ahol fotóriporterként a Weekly Illustrated-nek és a Picture Post-nak dolgozott. Brandt szokatlan témaválasztásával és problémaérzékenységével kitűnt a brit sajtóban publikáló fotóriporterek közül, akárcsak nézőpontválasztásával, a fény és az árnyékok kezelésével. Munkái angliai, francia és amerikai kiállításokon váltak igazán ismertté. Cyril Conolly, a svájci Camera lap szerkesztője ezt írta róla 1972-ben: „Tőle megkapjuk mindazt, amit egy fotográfustól várhatunk. Kíváncsiságot, szellemességet, ügyességet, objektivitást, fantáziát, technikai tudást és a szigorúságot a válogatásban. ” Az alábbi felvételét már a Mai Manó Házban is láthattad.

billbrandt_1937.jpgFotó: Bill Brandt: Reggel Kelet-Londonban | East-End Morning, London, 1937  


3. Sebastião Salgado (1944)
Egy szerencsés véletlen folytán, 1970-ben egy szép napon a 26 éves Sebastião Salgado életében először fogott a kezébe fényképezőgépet. Amikor belepillantott a keresőbe, megvilágosodása támadt: élete egy pillanat alatt értelmet nyert. Attól a naptól fogva – bár sokévi kemény munka árán jutott el oda, hogy fotósként keresse a kenyerét – a fényképezőgép lett a világgal való kapcsolatának az eszköze. Salgado, aki „mindig is jobban szerette a fekete-fehér felvételek chiaroscuro palettáját”, a pályája elején még készített színes felvételeket, de később teljesen felhagyott vele. - olvashattuk a Műcsarnokban megrendezett kiállítás kapcsán.

 

2. Ansel Adams (1902-1984)
Ansel Adams 1902. február 20-án született Charles Hitchcock Adams és Olive Bray egyedüli gyermekeként, San Franciscóban, Kalifornia államban. Az első meghatározó pillanat fotós pályafutásában 1916 nyarán, tizennégy éves korában volt, amikor először látogatott el családjával a Yosemite Nemzeti Parkba. Itt az édesapjától kapott Kodak Brownie fényképezőgéppel örökítette meg a csodaszép tájat. A zenekedvelő és természetvédő Adams innentől kezdve egy új hobbit talált magának, a fotózást. Az elkövetkező időszakban beleásta magát a fotótechnika és a sötétkamra világába; fotós magazinokat olvasott, fotós kiállításokra járt és a Sierra klub oszlopos tagja lett. (Ennek a csoportnak a hírlevelében jelentek meg először a Yosemite Nemzeti Parkban készült képei és az első kiállítás helyszíne is a Sierra klub székhelye volt.) " A végtelennek tűnő távlatok mindig izgalomba hozzák a szívemet és felajzzák képzeletemet." Nyilatkozta egy alkalommal Adams, mikor riporterek a tájképei születésének körülményeiről faggatták. Kiváló látásmódja mellett nagy szerepet töltött be fotóinak elismertségében az általa kifejlesztett zóna rendszer, mely teljesen eltért az akkoriban használt technikáktól. Tájfényképeinél ritka alapossággal próbálta visszaadni a legapróbb részleteket is. A zónarendszer lényege, hogy fotóin a szürke szín árnyalatai mind megjelennek, így az összhatás árnyalatgazdagabb és kiegyensúlyozottabb hatást kelt. (Peter Pollack)

1. Henri Cartier-Bresson (1908-2004)
A világ legjobb fotográfusa, ahogy a magazin szerkesztő fogalmaznak, a fotográfusok fotográfusa 2002-ben járt nálunk a Mai Manó Házban. 2014-ben pedig a Gandhiról készített legutolsó fotókat mutattuk be kiállítótereinkben, melyet szintén Cartier-Bresson készített. 
Minden idők legjobb fotográfusa 1908. augusztus 22-én a franciaországi Chanteloupban született Henri Cartier-Bresson, akiben a fotózás iránti érdeklődést Martin Munkácsi egyik fotója váltotta ki. „Attól a perctől kezdve, hogy először fényképeztem, komolyan fogtam fel ezt a dolgot. Úgy éreztem, mintha mindig valaminek a nyomában lennék. A gép kiegészítő részévé vált szememnek, és többé sohasem váltam meg tőle. 1931-ben huszonkét éves koromban Afrikába mentem. Ekkor vásároltam egy kisfilmes gépet, amelyhez hasonló típust annak előtte és azóta sem láttam. Egy évig fényképeztem vele és csak azután, amikor visszatértem Franciaországba, hívhattam elő a képeimet, a vadonban, ahol elkülönítve éltem ennek az évnek legnagyobb részében, ez nem volt lehetséges. Ekkor derült ki, hogy az eltelt idő folyamán a nedvesség beszivárgott, és valamennyi képemet hatalmas páfrányokhoz hasonló mintázattal szőtte át meg át.” Ezután Marseille-ben jutott Cartier-Bresson egy Leicahoz, és azóta is Leicaval dolgozik. „Egész nap kószáltam az utcákon, felajzottan, ugrásra készen, hogy elhatározásom szerint megragadjam az életet,- hogy az élet folyamatában, sodrában örökítsem meg. Mindenekfelett arra vágytam, hogy egyetlen kép korlátain belül a sűrített lényeget ragadjam meg, a lényegét annak a helyzetnek, amely kibontakozóban volt előttem.” 

hcb-mano.jpgFotó: Benkő Imre: Henri Cartier-Bresson a Mai Manó Ház II. emeleti Napfényműtermében, 2002

(forrás: digitalcameraworld.com; maimano.hu)

Szerinted kit hagytak ki a szerkesztők? Neked ki hiányzik a listáról? Rodcsenkó? Munkácsi? Muybridge? Atget? Helmut Newton? Riboud? Moholy-Nagy? Vishniac? Bischof? Hervé? Esetleg valaki más?
Facebook oldalunkon várjuk a véleményedet!