Csáky Marianne, Esterházy Marcell és Tranker Kata: Kitalált igaz családtörténetek

Csáky Marianne, Esterházy Marcell és Tranker Kata: Kitalált igaz családtörténetek

2018. november 02. Mai Manó Ház

A sokszor poszt-igazság címkével jelzett korunkban, amikor a történelem és fikció régi ellentétpárja már végképp nem tartható fenn, a fényképek átalakítása és manipulálása magától értetődő, majdhogynem természetes velejárója az események illusztrálásának. Ennek ellenére a fénykép médiumra ösztönösen, mint egyfajta hitelesítési stratégiára gondolunk, mely igazolja egy személy vagy egy esemény érvényességét. Nehezünkre eshet elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy fotózni csak azt lehet, ami van, noha a fotó manipulálása, elő- vagy utómunkálatok révén, egyidős a technika felfedezésével. A mesterkedés célja bizonyos esetekben, hogy a módosítások segítségével egy valódi történetnek az igazsághoz, a valósághoz hűségesebbnek vélt képét nyújtsa, melyre részben akkor szorulhatott az alkotó, amikor a felvétel készítésekor nem voltak adottak a megfelelő körülmények, esetleg a kép irreleváns részletei megzavarták, elvonták a figyelmet a lényeges részekről, vagy egyszerűen a valóságra csak utóbb derült fény. Ugyanez igaz a privát céllal készült családi fényképek esetére is: a kezdetekre visszavezethető, hogy a beállítások, a kompozíciók kulturálisan meghatározott konvenciókat tükröztek, melyek előttünk esetleg láthatatlan igazságokat takartak. Az utólagos manipulálások gyakorlata, legye­nek azok a kisebb retusálások, a 19. századi szellemfényképek vagy a személyek hiányában beltingi jelenlét biztosítására irányuló átalakítások, hasonlóan elterjedt volt a privát, mint az esetleg reprezentatív funkcióval készült felvételek esetében. Emellett a fotó látszólag empirikus igazság értéke mellett mindig is ott lakozott a fétistárgyszerű funkciója, mely esetleg szimbolikus jelenlétet biztosíthat, megidézvén eltávozott személyeket és életük helyszínét. A privát és nyilvános szféra fent jelzett szétválaszthatósága ma már aligha mondható érvényesnek. Ellentétes erők kereszttüzében találjuk magunkat: korunkra egyszerre jellemző az egyre bővülő felügyeleti rendszerek hálója, a közösségi médiákba feltöltött privát életünkből anyagi vagy hatalmi hasznot húzó törekvések elterjedése és a személyi adatok tárolására vonatkozó szigorítások életbelépése.
A Kitalált igaz családtörténetek kiállításon Csáky Marianne, Esterházy Marcell és Tranker Kata e tárlatra készült új alkotásai láthatók. Mindhármuk eddigi munkásságában meghatározó szerepet játszott a magánjellegű, saját vagy talált családi fotók felhasználása és fotó-alapú munkáikban e fotók digitális vagy mechanikai átalakítása. A jelen kiállításon bemutatott valamennyi mű lezárt anyaghalmazra épül: fekete-fehér archív fotók és mozgóképek átalakításával nyerik el formájukat. Műveikkel a fotó pillanatnyiságát helyesbítik, a kronológiát vagy a családon belüli szerepeket igazítják, kimaszkolják a lényegtelen elemeket, hogy a fotó dokumentumszerű jellegét segítségül hívva igaz történeteket találjanak ki.
Csáky Marianne munkájának kiindulópontja egy 1974-ben készült 8 mm-es filmből kiemelt képkocka. A barthes-i punctum itt egy lakásbelső: a családi otthonban forgatott karácsonyi home movie-ból kiválasztott jelenetben eredetileg nincsenek emberi alakok, csak a szobanövények és az antennákkal ellátott és tetejét tárgyakkal díszített televízió látható. A művész így jellemzi a majdnem fél évszázados felvételt: „sok mindent előre vetített, ami később történt (…) A művön az üres képre rétegekként ráapplikáltam a szereplők mozgását, akik, ha nincsenek is már ott, és egyáltalán nincsenek is, és az ott sincsen már – örökre eggyéváltak azzal a hellyel, és azzal az idővel.” A freudi Nachträglichkeit elgondoláshoz hasonlóan művével Csáky egy régi benyomást későbbi érzetek alapján rendez újra(2). 
Esterházy Marcell videomunkáinak képi tartalma, mely több képrészlet rétegesen egymásra helyezett ábráit mutatja, számos technikai szűrőn esik át mielőtt elnyeri végső, animált formáját. A csembaló- és orgonaművész Sebestyén János(3) egykori lakásában hátrahagyott archív családi negatívokról és papírképekről Esterházy először digitális felvételeket készített, melyeket egy hordozható nyomtatóval kinyomtatott, ezt követően a nyomtatópatron CMYK-ra bontott fóliáit fotogram-szerűen beszkennelte, majd az újabb digitális képeknek a színeit számítógéppel úgy manipulálta, hogy különböző képrészletek kerüljenek előtérbe. A digitális szűrők közé beiktatott mechanikai szűrő, vagyis a nyomtatópatron fóliák beszkennelése, annak áttetsző jellege digitális szoftverrel is elérhető, de így az eredeti, analóg technikával készült felvételek fizikai jelenléte ritmusosan előtérbe kerül. Hasonlóan ritmusosan váltakozik az additív és szubsztraktív színkeverés az analóg és digitális technikák cseréjével. A folyamat végén egyszerre van digitális, megfoghatatlan mozgókép és fizikai tulajdonságokkal rendelkező állókép. Az egész- és félalakos portrék mellett mérnöki alaprajz is megjelenik, mely az egykor a Sebestyén családnak, ma a művész családjának otthont adó lakás levéltári rajza: a közös helyszín révén a művész magáévá teszi, összeköti az idősíkokat.
Tranker Kata ismeretlen embereket ábrázoló talált családi fotók átalakításával az átültetés fogalmát járja körül – tetszése szerint(4). A portrék megmunkálása révén – felszabdalása, részletek kicserélése, műgyantával bevonása – a bizonytalanság megidézésével átíródnak az emlékezés céljával készült családi fotók mögött húzódó élettörténetek is, esetleg több generációra is előrevetítvén. A három dimenzióság felé törekvő alkotások olyan fizikailag létező tárgyak, melyeknek idővel saját életeik bontakoznak ki, mely során további, újabb érzelmi jelentésekkel ruházódnak fel.(5) Szegedy-Maszák Zsuzsanna, kurátor 

(forrás: fotohonap.hu)

Hivatkozások:
A poszt címe: „Igaz történetet csak kitalálni lehet.” Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat, 54.
2 A Nachträglichkeit fogalmát Joan Gibbons tárgyalja önéletrajzi elemeket tartalmazó kortárs alkotásokkal kapcsolatban. Joan Gibbons: Contemporary Art and Memory. Images of Recollection and Remembrance. I. B. Tauris, 2007, 15.
3 http://www.jsebestyen.org/
4 “A fénykép olyan tárggyá tesz bennünket, mellyel mások tetszésük szerint rendelkezhetnek.” Hans Belting: Faces. Az arc története, ford. Horváth Károly, Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2018, 262.
5 Bővebben erről lásd Lisa Hostetler bevezetője. Lisa Hostetler: A Matter of Memory. Photography as Object in the Digital Age. George Eastman Museum, 2016. 10-23.

A Kitalált igaz családtörténetek című kiállítás a Fotóhónap rendezvénysorozat keretén belül valósult meg.
Helyszín: Kende (1111 Budapest, Kende u. 1.)
A kiállítás megtekinthető: 2018. november 4. – december 2.
Nyitvatartás: 15.00–19.00 óra között, hétfőnként zárva.
Megnyitó: 2018. november 4., 11:00
Megnyitja: Barnás Ferenc, író
Kiállító művészek: Csáky Marianne, Esterházy Marcell, Tranker Kata
Kurátor: Szegedy-Maszák Zsuzsanna