Anasztázia Horosilova: Once the sea was here [Régen	itt volt a tenger]

Anasztázia Horosilova: Once the sea was here [Régen itt volt a tenger]

2018. november 07. Mai Manó Ház

Anasztázia Horosilova 1978-ban született Moszkvában, az esseni Folkwang Akadémián tanult fotográfiát. Művei számos kiállításon szerepeltek világszerte, köztük a Moscow Museum of Modern Art (2009), a Velencei Biennále (2011), a Kunsthaus Baselland (2012), a párizsi Maison Européenne de la Photographie (2014), a Haus der Berliner Festspiele (2017) rendezte egyéni kiállításokon. A Rodchenko Moscow School of Photography and Multimedia tanára. 2016-ban a DFA - Deutsche Fotografische Akademie tagjává választották. A fotográfusnő Once the sea was here [Régen itt volt a tenger] című sorozata 2018. november 8-tól a Hidegszoba Stúdió kiállítótereiben látható. 

img_0319.jpgFotó: Anasztázia Horosilova Die Übrigen című fotóalbumával a Mai Manó Könyvesboltban, 2018. november 6.
© Mai Manó Ház

A színhely a Turgenyev által is megidézett orosz vidék és táj, a Bezsin-rét (Bezsin Lug), amely Szergej Eisenstein legendás filmjének címét is kölcsönözte. Ide tér vissza mintegy 12 év elteltével Anasztázia Horosilova, hogy felkeresse a kétezres évek elején megörökített helyieket, akikben másfél évtizede még élt némi remény a jövőt illetően. Megrendítő a szakadék az egykori remények, és az elszegényedő orosz vidék élete, hanyatló gazdasága, széthulló társadalma között. Bár a szóban forgó falu vonattal csak néhány óra Moszkvától, mégsem él már itt szinte senki. Elvándoroltak az emberek, nincs munka, nincs orvos, nincs közösség. Az egykori iskola, a bolt, a közösségi ház épületei elhagyatottan állnak. A fiatalok legfeljebb nyaralni jönnek még vissza, „dácsának” használják az egykori családi házakat. Az öregek bezárkóznak a mostanra magas bádogkerítéssel körülvett portáikra.
A Bezsin-rét a társadalmi változások és konfliktusok ábrázolásának szimbolikus helye az orosz kultúrában. Az Egy vadász feljegyzései(2) 1852-es kiadását követően Turgenyevet lázítás vádjával egy évre családi birtokára száműzték, és a könyv terjesztését is betiltották annak társadalomábrázolása miatt, az 1950-es évektől viszont mindmáig kötelező irodalom az iskolákban. Eisenstein filmjét 1937-ben még befejezése előtt betiltották, és az 1966-os részleges rekonstrukciójáig úgy hitték, hogy teljesen megsemmisült.(3) A 20. század végén már nem a Gulág, hanem a széthulló Oroszország az élet metaforája Szorokin Regényében.(4) Pjotr Aleskovszkij Крепость [Erőd](5) című regényének főhőse, a kispolgári „lúzer” képtelen megtalálni a helyét egy olyan társadalomban, ahol mindent a pénz és az összeköttetések határoznak meg.
Horosilova érzékenyen reflektál mind Turgenyev realizmusára mind Eisenstein montázstechnikát forradalmasító formanyelvére. Gondosan megkonstruált képein a táj, a valaha összetartó falusi közösség életének helyszínei, az emberi test csak fragmentumokban látható. Antropológus tekintettel vizsgálja a mindennapi életet, újrealista megközelítéssel ábrázolja a vidék társadalmának felbomlását. Vajon meddig képesek megőrizni belső erejüket a Bezsin-réthátramaradt vesztesei?(6) Van-e bármilyen jövője a vidéknek a mai Oroszországban?

„Pontosan egy évvel utolsó látogatásom után térek vissza Bezsinbe. Maria Ivanovnát szeretném még egyszer fotózni. 86 éves, egész életében itt élt. A „Kis utcában” elég hamar megtalálom a házát, ahol a lánya vár az udvarban. Megkérdem, bemehetünk-e a házba.
A fotózás alatt Maria Ivanovna egyetlen szót sem szól, csak elszántan néz bele a kamerába. Annál többet beszél a lánya, aki nagyon restelli a ház csálé és rossz állapotú kályháját, és hogy nem díszítik „rushnyk” textilek a szobát. Eljárt felettük az idő, és kidobták őket. Nem akarja, hogy a kályha rajta legyen a képen.
Maria Ivanovna továbbra sem szólal meg, s türelmesen ül, ügyet sem vetve a lányára.
Megkérem, hogy üljön a ház előtti padra az utolsó képhez. Kimegyünk az udvarra. Maria Ivanovna mögöttem lépked, majd csendben leül. Nem beszélgetünk, egy darabig csak a fényképezőgép kattintásai zavarják meg a csendet.
Még sok helyre el kell jutnom aznap, ezért köszönetet mondok, elkezdem összepakolni az eszközöket, s elbúcsúzom. Maria Ivanovna bólint, és hirtelen, teljesen váratlanul magához int. Közelebb lépek, s ekkor először hozzám szól: Akarja tudni, mi volt itt régen? Természetesen, felelem udvariasan, és a valaha itt működött kolhoz történetére számítok.
Maria Ivanovna egy pillanatig csak áll, a távolba réved, majd így szól: „Valamikor régen itt volt a tenger.” Aztán visszamegy a házba.”(1) - olvashatjuk Anasztazia Horosilova: Once the sea was here [Régen itt volt a tenger], 2015-2017 című sorozatának leírásában. A sorozatot a Fotóhónap 2018 programsorozat keretében a Hidegszoba Stúdió kiállítótereiben mutatják be. 

(forrás: fotóhónap.hu)

Anasztázia Horosilova: Once the sea was here [Régen itt volt a tenger]
2018. november 8.–28.
_hidegszoba studio
Megnyitó: 2018. november 7., szerda, 19h
A kiállítást megnyitja: Mélyi József művészettörténész
Kurátor: Simon Kati

1 Anasztazia Horosilova: Once the sea was here [Régen itt volt a tenger], 2015-2017, részlet
2 Ivan Turgenyev: Записки охотника [Egy vadász feljegyzései], 1852. A ciklus egyik novellája a BezsinLug [Bezsin-rét]. Magyarul többek között Csopei László fordításában (1885), és Áprily Lajosfordításában (Révai, 1950, Új Magyar Könyvkiadó, 1953) olvasható.
3 Szergej Eisenstein: Бежин луг [Bezsin-rét]. Író: Ivan Turgenyev (Egy vadász feljegyzései),forgatókönyv: Alekszandr Rzsezsevszkij (második változat: Iszak Babel), operatőr: Eduard Tissze, zene:Gavril Popov. Fekete-fehér, 35 mm, 1935–1937. Moszfilm. A filmhez többszöri utóforgatásra voltszükség, végül a musztereket megsemmisítették. A fennmaradt standfotókból elkészült filmet NaumKlejman állította össze, zene: Szergej Prokofjev. 25 perc, 1966.
4 Vlagyimir Szorokin: Роман [Regény], 1985–1989. Moszkva: Tri Kita, az Obscuri Viriegyüttműködésével, 1994.
5 Pjotr Aleskovszkij: Крепость [Erőd], 2015. 2016-ban elnyerte a legrangosabb oroszországi irodalmidíjnak számító Orosz Booker-díjat.
6 „A belső erő megőrzése a legfontosabb dolog jelenleg”. Pjotr Aleskovszkij (theculturetrip.com)