Ylla - Egy elfeledett magyar fotográfusnő kalandos élete és képei

Ylla - Egy elfeledett magyar fotográfusnő kalandos élete és képei

2018. november 25. Mai Manó Ház

A híres, magyar származású fotográfusokat bemutató sorozatunkban ezúttal egy különleges cikket olvashattok. Németh György, aki évekkel ezelőtt a Mai Manó Ház csapatát erősítette egy hosszú, több hónapos kutatás eredményeként egy nagyon érdekes írással jelentkezett nálunk. Az elmúlt heteket kutatással töltötte, a ma olvasható posztot Anglia, Ausztria, Brazília, Franciaország, India, Kenya, Magyarország és az USA archívumaiban található és elérhető forrásanyagokból állította össze. Az Ylla művésznevet viselő fotográfusnőről eddig még nem készült ilyen részletes, nyilvánosan is elérhető, magyar nyelvű életrajz. Ylla életútját megismerve a fényképezés történetének egyik fontos darabja tárul elénk.

Ylla állampolgársága és névhasználata
Sajnos Ylla élete és munkássága nem igazán ismert ma, bár sorsa összefonódott a huszadik század történelmével és az állandó meneküléssel. Nagyon kevés információ áll rendelkezésre Ylla gyerekkoráról, arról, hogy pontosan milyen kapcsolat fűzte Magyarországhoz vagy éppen a saját magyarságához. Édesapja magyar volt, de Ylla anyanyelve német volt, ennek ellenére az édesanyjával szerbül beszélt és gyerekkora egy részét Budapesten töltötte egy német bentlakásos iskolában. A párizsi magyar emigráns művészek magyarnak tartották és tudjuk, hogy nagyon jól beszélt magyarul. Levelekből es dokumentumokból a második világháború környékén viszont elég furcsa kép rajzolódik ki erről is, hiszen mindenhol román állampolgárként szerepel, akinek nincs útlevele. Ylla ír erről egy levelében is, amit valószínű a politikai helyzethez való alkalmazkodás tett szükségessé. Kutatásaim során több ember is azt állította, akikkel Ylla kapcsolatba került az utolsó éveiben, hogy általában magyarként mutatkozott be. Ylla 1911. augusztus 16-án Camilla Henriette Koffler (Koffler Kamilla) néven született Bécsben. A névhasználata az évek során többször is változott. A különböző archívumok és bevándorlási hivatalok adatai alapján az európai tartózkodás idején a Camilla Koffler nevet használta, de néhány iratban a vezetékneve Kofler-ként szerepel. Az Egyesült Államokba érkezése után a hivatalos iratokban az Ylla Koffler nevet használja, de itt is előfordul, hogy egy f-fel írják a családnevét. Néhány amerikai dokumentumban Ylla Camilla Kofflerként szerepel és van olyan dokumentum is a Brazil Bevándorlási Hivatal által kiállítva, ahol Ylla Kofferként jegyezték be a nevét. Több olyan dokumentum is elérhető, amiről biztosan tudjuk, hogy hozzá köthető, de valószínű gépelési hiba történt és ezeken az Ylla Joffler név szerepel. Az állampolgársága és a származása tekintetében viszont nagyon sok eltérő adatot találunk.
Általában osztrák állampolgárként tüntetik fel, de előfordul jugoszláv állampolgárként is, majd később amerikai állampolgárként is szerepel a különböző életrajzokban. Származásaként hivatalos iratokban előfordul román, szerb, magyar és jugoszláv is, de egyéb forrásokban francia és belga állampolgárságot is tulajdonítanak neki, bár ezek nem hivatalos iratok. Szülei névhasználata és származása hasonlóan zavaros. Édesanyjának a nevét legalább 4-5 változatban használják különböző hivatalos iratokban, többnyire szerbként vagy jugoszlávként szerepel, de előfordul az is, hogy magyarnak tekintik. Édesapjáról nagyon keveset tudunk, őt általában magyarként, néhány helyen románként, és egy helyen erdélyi magyarként is említik.

Szülei és az első világháború
Ylla születését a bécsi zsidó közösség nyilvántartásába jegyezték be. Édesanyja Margita Leipnik (Leispnik a brazil bevándorlási hivatal irataiban) szerb zsidó családból származott az Osztrák-Magyar Monarchia területén található Sisakról, amely ma Horvátországhoz tartozik. Édesapja Max Heinrich Koffler a román királyság területén található Brāila-ból származott egy magyar arisztokrata család sarjaként.
Édesapja üzletemberként nagyon sokat utazott, a család is vele tartott, és ilyenkor rendszerint hotelekben éltek, de mindig visszatértek Bécsbe. A szülei az első világháború előtt elváltak és Ylla az édesanyjával maradt. Az első világháború kitörése után Ylla és az édesanyja folyamatosan menekültek. Bécs, Budapest, Szeged, Zágráb és Bukarest között, barátoknál vagy családtagoknál húzták meg magukat. Rengeteget vándoroltak, sokszor gyalogosan. Ylla úgy emlékezett vissza életének ezen szakaszára, hogy „anyám a ruháiba varrta az ékszereit, míg a készpénzt a cipőmbe rejtettük és mindig liszteszsákokon aludtunk.”

Ylla iskolai évei, állatszerete és nevének eredete
A háború után édesanyja Belgrádban telepedett le, ahol dekoratőrként dolgozott. Yllát egy budapesti német anyanyelvű bentlakásos iskolába íratta be, melynek tandíját az édesapja fizette. Ylla itt tanult 1919-tól 1926-ig. A Német Birodalmi iskolát - mely Budapesten működött - 1908-ban alapították és 1920-ig a Kálmán utcában volt a székhelyük, utána pedig a Damjanich utca 4-6.-ba költöztek. A Birodalmi iskola megnevezés nem a hitleri harmadik, hanem a Vilmos császári második Birodalomra vonatkozott. Az iskolát a második világháborúban lebombázták, az épületet kifosztották, ekkor az iskola archívuma is megsemmisült.
Ylla ezután édesanyjához, Belgrádba költözött, ahol a Képzőművészeti Akadémián az olasz-jugoszláv Petar Pallavicinitól tanult szobrászatot. Már itt is megmutatkozott az állatok iránti szeretete. Az unokatestvérei elbeszélései nyomán tudjuk, hogy már ekkor kóbor kutyákat próbált befogadni, de a család ezt nem engedte neki. 1929-ben egy filmszínház megbízta, hogy dombormű-sorozatot készítsen a páholyok üléseire. Ylla erdei lényeket használt a domborművek díszítésére. Ez volt az első munkája amiért fizetést kapott. Ekkor találta ki művésznevét is, amikor felfedezte, hogy Camilla (камила, kamyla) keresztneve a szerb nyelvben tevét jelent, így megalkotta a kétszótagú Yllát, amit aztán a további művészi karrierje során következetesen használt.

Ylla párizsi évei és a fotográfiával való találkozása
1931-ben fiatal művészként Belgrádból Párizsba vezetett az útja. Párizs egy elvarázsolt, különleges atmoszférájú helynek tűnt Yllának. Beiratkozott a Colarossi Akadémiára, ahol szobrászati tanulmányait folytatta. Eközben, hogy tanulmányait fedezni tudja egy fotóstúdióban vállalt munkát, ahol fotóretusálással foglalkozott. Bár Ylla nem szándékozott fotós lenni, mégis hamar megismerkedett ezzel az új médiummal, és összebarátkozott a hölggyel, akinél dolgozott; a fotós Ergy Landauval.
Landau megmutatta Yllának, hogyan kell használni a fényképezőgépet. Ylla a fotográfia iránti fellángolását elegyítette az állatok iránti bimbózó érdeklődésével. Amikor Normandiába utazott a barátaihoz, minden reggel elvitte a kutyáikat sétálni a környező mezőgazdasági területekre, ahova kameráját is magával vitte. Ekkor születtek meg az első, állatokról készült képei: kutyákról, juhokról és tehenekről.

Ylla fotográfusi pályafutása és első kiállítása
Miután visszament Párizsba megmutatta képeit Landaunak, akit lenyűgözött a képeken látott állatok természetes ábrázolása és a képek kidolgozottsága, az apró részletek megjelenítése. Landau egy készülő kiállításra ajánlotta be Ylla képeit, ahol elfogadták őket, így Ylla első fotókiállítását 1933-ban a párizsi Galéria de la Pleiade-ban rendezték meg. Ezzel Ylla fotós karrierje is megkezdődött.
A kiállítást a közönség és a szakma is nagyon jól fogadta, ezután Landau arra ösztönözte Yllát, hogy nyissa meg az első olyan műtermet Párizsban, amely kizárólag állati portrékra szakosodott. Ylla megfogadta Landau tanácsát és a műterem Studio Ylla Photographies d’Animaux néven a 37 Rue Desrenaudes címen nyitott meg 1933-ban.
Első fotográfiái először a Allo Paris 1933 júliusi számában jelentek meg, ezt követte a ma legendának számító VU magazin 1933 októberi száma, majd később a Photographie című, évente megjelenő kiadvány is közölte fotóit. A Stefan Lorant által alapított angol Lilliput magazin is nagyon sokszor publikálta a fotóit.
1936-ban standfotósként dolgozott Jean Choux Párizs című filmjén, ahol egy kis összetűzésbe is keveredett a film főszereplőjével; Renée Saint-Cyrral. Renée folyamatosan arról panaszkodott a rendezőnek, hogy Ylla fényképein nem jelenik meg az ő kivételes szépsége és személyisége.
1937-ben Ylla két kisebb fotógyűjteményt adott ki kutyákról és macskákról, majd 1938-ban jelent meg első jelentősebb könyve Kicsik és Nagyok (Petits et Grands) címmel. Ugyanebben az évben közreműködött Julian Huxley, brit evolúciós biológus könyvében az Állati nyelvben (Animal Language), amely még szélesebb ismertséget szerzett Yllának.

Ylla barátai és kapcsolata a párizsi művészeti élettel
Landau vezette be Yllát a Montparnasse művészeti életbe. Ő mutatta be Charles Radónak (Radó Károly), a világhírű RAPHO fotóügynökség alapítójának, aki azonnal nemzetközi kiadványokban kezdte népszerűsíteni őt. Ylla Párizsban ismerkedett meg a magyar emigráns művészekkel is, mint például Nora Dumas, Eva Boros, Brassaï, André Kertész, Paul Winkler, Gróf Károlyi Mihály, Goldfinger Ernő, Arthur Koestler, Alexandre Trauner és Frederic Littman.
Ylla Párizsban találkozott Lyena Barjanskayával is, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Eva Boros mutatta be őket egymásnak 1932-ben. Eva es Lyena mindketten az angol fotós, Bill Brandt baráti köréhez tartoztak, Eva 1934-ben végül Brandt felesége is lett. Lyena es Ylla később az Egyesült Államokban is jó kapcsolatot ápoltak és Ylla halála után a hagyatéka először a RAPHO ügynökség kezelésébe, majd Charles Rado halála után, Lyena fia, Pryor gondozásába került. A hagyaték ma az Arizonai Egyetem Kreatív Fotográfia Központjában található Tucsonban.
Erno Goldfinger is - aki később a brit építészet egyik kiemelkedő figurájává vált - közeli barátja volt Yllának. Goldfinger 1934-ben költözött Párizsból Londonba, de tudjuk, hogy később is tartották a kapcsolatot és Goldfinger hagyatékában elég sok Ylla fotó található.
Ylla és Nora Dumas Landau stúdiójában lettek igazán barátok, az ekkor szövődő munkakapcsolat egy nagyon hosszú barátság kezdete lett. Amikor Nora elkezdett fotózni Ergy Landau műtermében, Ylla volt az első ember, akit megpróbált lefotózni, bár ezek a fotók még a nem túl jól sikerültek közé tartoztak.
Dumas és férje nem messze Párizstól, Moissonban éltek. Ylla az 1930-as években nagyon sokszor meglátogatta őket a vidéki házukban, ahol Nora nagyon sok fotót készített Ylláról. A képeken Yllát hétköznapi helyzetekben ábrázolta; épp fára mászik, biciklizik vagy éppen félmeztelenül pózol. A harmincas évek elején Ylla szerelme a magyar építész Freesz Tibor volt, aki fel-feltűnik néhány képen, amit Dumas készített. Freesz, aki már Magyarországon is jó nevű építész volt, később az Egyesült Államokba emigrált és Seattle-ben telepedett le.
1939-40-ben Ylla még több időt töltött Nora Dumasszal, ez valószínű már a háborús helyzetnek volt köszönhető, hiszen a vidék jóval biztonságosabb volt. Ekkor viszont már egy Jacques Klein nevű férfival volt szerelmi kapcsolata Yllának.
Ylla barátai közé tartozott Jacques Prévert, a francia költő is, akiről számos képet készített. Ezeken a képeken nagyon sokszor feltűnik Trauner Sándor (Alexandre Trauner), a magyar származású díszlettervező is. Trauner és Prévert nagyon közeli barátok voltak. Ylla kapcsolata Préverttel a levelezésük alapján elég bensőséges viszonyra enged következtetni. Prévert levelei mindig nagyon gyönyörűen, különböző kollázsokkal voltak illusztrálva és a képeslapokat is saját kezűleg díszítette Yllának; általában különböző állatok kivágásaival, és nagyon sok macskás képet is használt. A szöveg pedig mindig elbűvölő szeretetet, különleges viszonyt tükrözött. Ezekből a képekből és levelezésekből 2011-ben egy kiállítás született Omonville-la-Petite-ben, ahol Prévert élt az élete utolsó éveiben.
Nincs bizonyíték arra, hogy Ylla és Robert Capa ismerték egymást, pedig életútjuk (Budapest - Párizs - New York) szinte azonos időben zajlott. Mindkettőjük élete tele volt tragédiákkal, folyamatosan menekültek, talán még önmaguk elől is, de a párhuzam a két ember és a karakter között teljesen nyilvánvaló. Kelet-közép európai sors volt az övék; mindketten hazátlanul, magányosan és elveszve bolyongtak országról országra.
Azt tudjuk, hogy Capa testvére, Cornell Capa és Ylla ismerték egymást még Párizsból és New Yorkban is tartották a kapcsolatot. A 70-es években Cornell Capa egy könyvet tervezett Ylla életéről, de ez soha nem valósult meg.
Ylla itt ismerkedett meg Raymod Grosettel is, aki később a RAPHO ügynökség vezetője lett. Grossett így emlékezett vissza Yllára: „Ylla nagyon nagy befolyással volt arra, ahogy ma látom az életet. Ő mindig könnyeden és elszántan nézett szembe az élet megpróbáltatásaival. Amikor együtt voltunk, minden pillanat és történés nevetésre adott okot, még maga Ylla is, aki ötven évvel megelőzte saját korát.”

Ylla élete a második világháború idején
Párizs 1940. június 14-i német megszállása után tömegek indultak Dél-Franciaország felé. Ylla négy nappal a megszállás előtt június 10-én hagyta el Párizst. Egy amerikai kvéker csoport teherautóján rejtőzve Tours és Bordeaux érintésével Montauba utazott. Néhány fényképezőgépet és mintegy ezer negatívját korábban egy barátjával előreküldött, majd Bordeaux-nál újra sikerült ezeket magához vennie. Zsidóként és papírok nélküli külföldiként szinte semmi esélye sem volt elkerülni a deportálást, így a rejtőzködés, bujkálás maradt az egyetlen lehetősége. Ebben az időszakban Ylla élete folyamatos létbizonytalanság volt. Charles Rado, a munkaadója már elhagyta Franciaországot és így Ylla munkalehetőségei is nagyon beszűkültek.
Ylla 1938 decemberében folyamodott amerikai látogató vízumért és már két éve arra várt, hogy elbírálják a vízumot. A levelezéseiből tudjuk, hogy borzasztóan frusztrálta a helyzet. Később, amikor már látta, hogy a háború nem ér véget egyhamar, felvette a kapcsolatot Varian Fry amerikai újságíróval, aki a menekültek megsegítésére létrehozott Mentési Bizottság tagjaként segített neki, hogy Ylla az amerikai konzulátuson időpontot kapjon, hogy végre megszerezze a rendkívüli beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Fry azt kérte Yllától, hogy csináljon néhány képet a bizottság munkájáról. Ezeken a képeken André Breton és felesége is feltűnik. A képeket ma a Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) őrzi New York-ban.
A vízum megszerzésében nagy szerepe volt még Beaumont Newhallnak is, a MoMA kurátorának, aki ezt írta: „Yllát bármelyik pillanatban koncentrációs táborba küldhetik a német hatóságok. Nemcsak amiatt mert antifasiszta meggyőződését nyíltan vállalja, hanem azért is, mert nincs útlevele és zsidó.”
A vízumot a marseille-i amerikai konzulátuson állították ki, de valami adminisztrációs hiba miatt először Ylla nevét levették a listáról és Varian Fry külön kérésére vették csak fel újra a rendkívüli vízumot igénylők névsorába. Vízumát végül 1941 április végén kapta meg.
Ylla 1941. május 6-án hagyta el Marseille-t az SS Winnipeg hajón, amelynek úticélja Martinique volt. A hajó fedélzetén nagyon sok európai menekült művész utazott, közöttük számos fotográfus (Ilse Bing, Fred Stein, Konrad Wolf, Josef Breitenbach, Chaim Lipnitzki és Yolla Niclas Sachs). A hajót a holland haditengerészet egyik naszádja feltartóztatta és Trinidadba kísérték. Mivel a hollandok német kémeket kerestek a hajón, minden utast kikérdeztek és a papírjaikat is átvizsgálták. Miután nem találtak kémeket, az utasok szabadon távozhattak. Ylla 1941. június 6-án hagyta el Trinidadot és az Evangeline gőzhajón 1941. június 13-án érkezett New Yorkba, ahol a barátai segítségével újra munkába állt és megnyitotta a fotóstúdióját is.

Ylla karrierje Amerikában
Először a 15 West 51. utcán, majd később a 200 West 57. utcán. Ylla ekkor folyamatosan dolgozott és nagyon sok fotót publikált különböző magazinokban és Rado is rengeteg munkával látta el és lehetőségeihez képest próbálta menedzselni Yllát, akivel elég kalandos dolgok történnek New Yorkban. Egyszer hazavitt fényképezni egy oroszlánkölyköt egy hétre a lakásába, máskor pedig a Bronx-i állatkertben - ahol a pandákat fényképezi - egy panda megtámadta és emiatt kórházi kezelésre szorult.
Ylla nem tartozott az olcsó fotográfusok közé. Egyik leveléből tudjuk, hogy párizsi stúdiójában az első fényképért 150 francia frankot számolt fel, a további képekért pedig 75-öt. Míg később New Yorkban 60 dollárt számolt fel képenként. Ezek az összegek az akkori viszonyok között a nagyon drága kategóriába tartoztak.
Az Amerikai Bevándorlási hivatalban talált adatok alapján Ylla 1947-ben kapta meg az amerikai állampolgárságát. A különböző bevándorlási és hivatalos archívumokból kiderül, hogy Ylla sokat utazott magáncéllal, de a munkájával kapcsolatban is. Többször is meglátogatta a barátait Franciaországban és az édesanyját Brazíliában, aki Belgrádban élt a 30-as évek végéig, majd amikor a helyzet romlani kezdett, Párizsba utazott Yllához és onnan pedig Brazíliába emigrált és Rio de Janeiróban lakott egy ideig, de a brazil hatóságok 1940-ben elutasították az állampolgársági kérelmét. Ezután még 1946-ig maradt Brazíliában, majd az Egyesült Államokba utazott és ott kérvényezte a letelepedést.

Ylla és Afrika
Ylla 1952-ben Afrikába utazott, ahol három hónapot töltött Ugandában és Kenyában. Ebből az utazásból születik meg később az Állatok Afrikában című könyv L.S.B Leakey szövegével és Ylla fotóival. A háromhónapos kaland Párizsban kezdődött, innen repültek Kenyába majd egy Nairobi közelében található nemzeti parkban dolgoztak néhány hétig, ahol főleg oroszlánokat fényképezett. Ezután Carr Hartly farmján töltöttek néhány napot, aki egy ismert, állatok befogására szakosodott vadász volt. Sok hollywoodi filmhez ő fogta be az állatokat és dolgozott velük. Innen a Tsavo Nemzeti parkba utaztak, itt főleg elefántok megfigyelésével és fotózásával töltötték az időt, majd visszatértek Nairobiba.
Aztán egy 26 napos szafarira indultak egy ismert kenyai vadász, Tony Dyer vezetésével. Az utazás során az Amboseli Nemzeti parkot és a Masai Maara Nemzeti Rezervátumot látogattak meg, ahol majmokat, hiénákat, oroszlánokat és elefántokat fényképeztek. Innen a Nakuru tóhoz utaztak flamingókat fényképezni, majd Uganda felé vették az irányt és bejárták a Victoria és az Albert tavak környéket, ahol bivalyokat, vízilovakat és elefántokat fotóztak. Ylla emlékezete szerinte mintegy 6000 mérföldet utaztak keresztül-kasul Kelet Afrikában.
Az afrikai út egy fordulópont Ylla munkásságában ekkor határozza el, hogy inkább az állatok természetes környezetben való fotózása az az út, amelyet követni szeretne.

Ylla csodával határos megmenekülése és édesanyja halála
1953. július 8-án Ylla és édesanyja Provincetownba tartottak egy kisrepülőgéppel, amikor a gép meghibásodott és Cape Code közelében mintegy két mérföldre a parttól a vízen kellett kényszerleszállást végrehajtaniuk. Yllának segítséggel sikerült kijutnia a süllyedő gépből, de sajnos édesanyja elmerült a géppel együtt. A balesetről különböző információk érhetők el, de úgy tűnik, hogy Yllát a pilóta mentette ki a gépből és miután kijutottak Ylla elvesztette az eszméletét. Egy közelben lévő kis halászhajó a segítségükre sietett, amin egy orvos is tartózkodott, aki mesterséges lélegeztetéssel és szívmasszázst alkalmazva mentette meg Ylla életét.

Ylla és India
Jean Renoir sokat bíztatta Yllát, hogy utazzon Indiába és az ő unszolásra - miután egy meghívás adódott - Ylla elfogadta az ajánlatot. Ylla 1954 augusztusában érkezett Indiába a Mysorei Maharadzsa meghívására, aki látta az Állatok Afrikában című könyvét és azt szerette volna, ha Ylla a Dasra fesztivált is lefényképezi. India utazása alatt egy indiai újságíró Suresh Vaidya kísérte Yllát, akivel még New York-ból ismerték egymást, amikor Suresh a LIFE magazin irodájában dolgozott.
Az utat részben a Sport Illustrated szponzorálta. 1954 decemberéig tartózkodott a maharadzsa birtokain, utána pedig India különböző részein fényképezett. Utazása során hosszabb rövidebb ideig társaságot is kapott, ezek egyike az angol író Arthur Conan Doyle fia, Dennis Conan Doyle vagy John Huston filmrendező. Hustonról néhány képet is készített miután elkísérte egy tigrisvadászatra. Ylla nem volt elragadtatva a halott állat látványától és azt mondta Hustonnak, hogy csak élő állattal hajlandó lefotózni őt.
Ekkor találkozott Jawaharla Nehruval is, aki India első miniszterelnöke volt és fotókat is készített róla, amikor Nehru tigriskölykökkel játszott és meglátogatott néhány pandát. Ezen a találkozón Indira, Nehru lánya is jelen volt, aki később India miniszterelnöke lett. Nehru egy későbbi leveléből tudjuk, hogy nagyon szép emlékeket őrzött a találkozásukról.

Ylla végzetes balesete
Suresh egy 10 oldalas levélben írta le Radónak, hogy pontosan mi is történt Indiában Ylla utolsó napjaiban.
A Mysorei Maharadzsa sógora Maharadzsa Brijendra Singh meghívta Yllát, hogy az északi régiókban is fényképezzen. A maharadzsa vendégeként Ylla és Suresh a Moti Mahal palotában tartózkodtak Bharatpur külvárosában és innen utazgattak a környéket fényképezni. 1955. március 28-án Suresh-sel egy közeli faluba Sinsinibe utaztak, ahol másnap egy ökörszekér-hajtó versenyt fényképeztek.
A verseny kezdete előtt Ylla elhatározta, hogy a terepjáró pótkerekének a helyén fog ülni es onnan fényképez, miközben a terepjáró a futamot követi. Mind Suresh, mind a Maharadzsa figyelmeztette őt, hogy üljön inkább a gépjármű fedélzetén, mivel a pótkerék-ülésen elfoglalt helye nem biztonságos, és azt akarták, hogy csak a verseny elején és végén készítsen fényképeket. De Ylla hajthatatlan maradt és az egész versenyt szerette volna követni és fotózni. A terepjáró egy ponton akadályba ütközött, ekkor Ylla kirepült a pótkerék részére fenntartott helyről és előre esett. A körülöttük lévő emberek számára úgy tűnt, hogy semmi komoly nem történt. Mindannyian azt várták, hogy felkel, de Ylla nem mozdult, csak a földön feküdt. Később a Bharatpur-i Victoria kórházba szállították. Nem tért magához és 1955. március 30-án 02:55-kor agyvérzésben halt meg az indiai amerikai nagykövetség által kibocsátott halotti bizonyítvány szerint.
Ylla holttestét a Maharadzsa birtokára szállították és 1955. március 31-én ott elhamvasztották, hamvait pedig egy közeli folyóba szórták. A Maharadzsa egy emlékművet készíttetett Ylla emlékére és azt a Moti Mahal palota kertjében helyezte el.

Ylla jelentősége a fényképezés történetében
Ylla halála után Charles Rado, aki a végrendeletének végrehajtója volt, több könyvét jelentette meg. Ylla fotóival ő adta ki az Állatok Indiában (Animal in India) című könyvét is az Indiában készített anyagokból.
Ylla jelentősége az állatfényképezés területén elévülhetetlen. Ylla egyike volt az első női fotográfusoknak, aki az állatokat úgy próbálta fotózni, ahogy azok a természetes környezetünkben élnek.
Ylla műveit ma különböző intézmények őrzik a világban. Magyarországon tudomásom szerint csak a Magyar Fotográfiai Múzeumban található néhány fotográfia és talán magángyűjteményekben létezik néhány kópia. A párizsi Gamma-Rapho képügynökség közel 160 fotóját őrzi.
Pryor Dodge - Ylla keresztfia - őrzi az eredeti negatívok nagy részét New Yorkban és az ő tulajdonában található a képek többsége is. Az Arizonai Egyetem Kreatív Fotográfia részlegében található még jelentős mennyiségű Ylla fotográfia és a New York-i MoMA, valamint a Los Angeles-i J. Paul Getty múzeum őrzi még néhány képét.
1957-ben egy rövid képregény is megjelent Ylla életéről a Belga Editions du Lombard magazinban. Később Howard Hawks állított emléket Ylla karakterének az 1962-es Hatari! című filmjében, ahol Anna Maria D’Alessandro egy fotóst játszott, aki egy állatkertnek dolgozik. Az ő karakterét Ylla élete ihlette.
Anekdotákból tudjuk, hogy Ylla egyszer azt mondta Ergy Landaunak, hogy „Nekem nincs hazám. Ahol élek az az otthonom. Szerencsére az állatok nem kérdezik meg, hogy milyen nemzethez tartozok.” (írta: Muflon)  

Ylla állatokról készített képeiből, és az őt munka közben ábrázoló felvételekből a képre kattintva találsz egy galériát.

A cikk megírásához és a bejegyzésben látható képek publikálásához nagy segítségemre volt Pryor Dodge, melyért hálás köszönetem fejezem ki. Emellett szeretnék köszönetet mondani az alábbi személyeknek és intézményeknek is: Kincses Károly, Sheila Isenberg, Kathleen Grossett, Eric T. Jennings, Louise Pizzitola, Bill Brandt Archive, Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár.