TOP100 - Ők a fényképezés női hősei

TOP100 - Ők a fényképezés női hősei

2018. december 16. Mai Manó Ház

A női szavazójog bevezetésének századik évfordulóján a brit Királyi Fotográfiai Társaság (Royal Photography Society) nemrég összeállította a 100 befolyásos fotográfusnők listáját. A jelöléseket egy internetes felületen lehetett leadni és az összesen 1300 jelölt közül választottak ki végül százat.
Olyan fotográfusnőket, akik hatással voltak a következő nemzedékre, akik munkáikkal megkérdőjeleztek vagy éppen rávilágítottak egy társadalmi jelenségre. A mostani publikációt egy kiállítás és egy kiadvány is követi majd, és a listán szereplő nők mindegyike egy Margaret Harper érmet kap. Harper volt a Royal Photography Society első női elnöke, és az első professzornő az Egyesült Királyságban.

A fotográfusnőket felvonultató Hundred Heroines listát ITT (.pdf) találod. Mi olyan fotográfusnőket mutatunk be róla, akiknek már a Mai Manó Ház kiállítótereiben vagy a blogon is láthattátok egy-egy sorozatát.
A képekre kattintva a fotográfusok további munkáit is megtekintheted.

A fényképezőgép az esztétikai egyszerűsítés csodálatos eszköze, már csak azért is, mert egy nagyformátumú fényképezőgéppel gyakran hosszú expozíciós idővel kell dolgozni, és így a dolgok tovább egyszerűsödnek. A mozgások, mint például az ágak himbálózása vagy a víz fodrozódása kiegyenlítődnek, és ez hihetetlen dolgokra ad lehetőséget. Ebben az értelemben, a fényképezőgép olyasmit is képes megragadni, amit átlagos vizuális érzékelésünk nem képes. - vallja Elina Brotherus, akinek képeit 2004-ben a Mai Manó Házban már szintén bemutattuk. Sőt, Elina egyik híres önarcképe is nálunk, a Napfényműteremben készült.

A listán Dana Lixenberg is feltűnik, akinek idén nyáron a Mai Manó Házban láthattátok az Imperial Courts 1993-2015 című sorozatát. 1992-ben Lixenberg egy holland folyóirat megbízásából utazott Los Angeles déli központjába, hogy dokumentálja a színesbőrű motoros, Rodney King, brutális rendőri bántalmazását és az érintett fehér bőrű LAPD rendőrök sorozatos felmentése körül kiéleződött helyzetet. Felkereste azt a területet, ahol a zavargások zajlottak, így került kapcsolatba a Watts negyedében található Imperial Courts nevű szociális telep lakóival. Bár kezdetben gyanakvással fogadták, végül sikerült hosszútávú kapcsolatot kiépítenie az itt élőkkel. 

dee-dee_with_her_son_emir-2013.jpgFotó: Dana Lixenberg, DJ, 1993. 
Imperial Courts 1993 – 2015 Zselatinos ezüst nagyítás © Dana Lixenberg | Courtesy of the Artist and GRIMM, Amsterdam/New York

Nan Goldin amerikai fotóművész 1953. szeptember 12-én született. 15 éves korában fordult a képrögzítés felé, eleinte nyolc milliméteres kamerával, később már fényképezőgéppel alkotott. Életének meghatározó pillanata volt, mikor 1965 áprilisában nővére öngyilkos lett. Elmondása szerint ez a sokkoló élmény folyamatos menekülésre késztette családjától és saját sorsának végzetszerű beteljesülése elől. Húsz éves korában, 1973-ban, első kiállításán a bostoni meleg és transzvesztita közösségben készített fekete-fehér képeit mutatta be. 1977-ben iratkozott be a bostoni School of the Museum of Fine Arts, Tufts University fotós kurzusára, ahol diplomáját is szerezte, majd gyötrelmes és viszontagságos életút után 30 évvel később, 2007-ben elnyerte az egyik legfontosabb fotográfiai szakmai díjat, a Hasselblad Alapítvány életműdíját. 

Susan Meiselas fotográfus 1972 és 1975 között minden nyarát olyan nők körében töltötte, akik New England, Pennsylvania és Dél-Karolina kisvárosaiban megrendezett karneválokon sztriptízeltek. A fotográfusnő városról városra követte ezeket a lányokat, megörökítette nyilvános előadásaikat, valamint magánéletüket is. Emellett interjúkat is készített a táncosokkal, a barátaikkal, a show-menedzserekkel és a fizető ügyfelekkel. Meiselas őszinte képei életre hívták a táncosnők rejtett világát és bemutatták az önbecsülésért folytatott, de reménytelennek tűnő küzdelmüket. 

Az egyik leghíresebb holland kortárs portréfotós Rineke Dijkstra így válaszolt arra a kérdésre hogy mely személyek inspirálták alkotómunkájában: „Amikor a művészeti iskola diákja voltam, több fotóművész is nagy hatással volt rám, de az első igazán nagy élményt Bruce Davidson képei jelentették. Ő volt az első kedvenc fotósom. Aztán utána jött Irving Penn, Richard Avedon, majd természetesen néhány francia fotós is. Nagyon szerettem Doisneau fotóit. 1983-ban felfedeztem Diane Arbust, aztán találkoztam August Sander képeivel, úgy 1994 körül. Azóta ő az egyik nagy kedvencem.” 

(forrás: artblart.com; fotomuveszet.net, archiv.maimano.hu)

Nemrég egy másik listáról is írtunk. A Digital Camera World szerkesztői talán túl nagy fába vágták a fejszéjüket, mikor a világ legjobb 100 fotográfusát akarták kiválasztani. Olvasóink több nevet is hiányoltak róla, tegyük hozzá, joggal. Az általuk összeállított 100 legjobb fotós listáját ITT találod.