Hermann Ildi (1978) a kortárs fotográfia élvonalába tartozó művész. Ismertté a Nyaralók című sorozata (2006) tette, amelyben a szocializmus víkendház kultúrájának napjainkban is fellelhető jelenlétét dokumentálta. Az NHL címet viselő szériát (2007) betegségéről készítette, amely pár hónappal kislánya születése után lett nyilvánvalóvá számára. E sorsfordító időszak higgadt és erős képei kettejük párhuzamos változásainak megható dokumentumai. A gyógyulás után Lányaink címmel készített fotósorozatot (2012), amelynek képei úgy mesélnek a gyermeklétről, hogy közben sokat elmondanak arról a XXI. századi valóságról, amelyben felnőtté válásukat élik. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen szerzett MA-t fotográfia szakon, előtte az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar, magyar-művelődésszervezés szakát végezte el. 2012-ben a Lucien Hervé és Rodolf Hervé díj odaítélésekor a zsűri különdíját kapta Nyaralók c. sorozatáért. 2011-ben a Dunaújvárosi Fotóbiennálé fődíját nyerte el. Volt Pécsi József fotóművészeti ösztöndíjas, kapott NKA alkotói ösztöndíjat. Szakmai tevékenységét a kezdetektől meghatározza, hogy 2002-től standfotósként dolgozik filmforgatásokon (Alberto Negrin: Perlasca – Egy igaz ember története, Schilling Árpád: Határontúl, Bogdán Árpád: Boldog új élet!, Csáki László: A tücsök és a hangya, Peter Greenaway: The Tulse Luper’s suitcases). Számos egyéni és csoportkiállításon vett részt. Munkái magyar és külföldi fotóalbumokban jelentek meg.
Hermann Ildi halálhírét az index.hu közölte, ahol Hiányzó történetek címmel 2017–18-ban jelent meg cikk- és portrésorozata a New Yorkban élő magyar holokauszttúlélőkről.
Ildi a Mai Manó Ház Folyamatos Jelen kiállítás- és katalógussorozatában is szerepelt, ahol a NHL betegségét egy fotónapló keretében rögzítette, valamint bemutattuk a Saul fia forgatási szünetében készült portréit is.
Fotó: Németh Dániel: Hermann Ildi a Mai Manó Házban, 2015
Hermann Ildi fotográfus a Saul fia című film forgatása alatt – Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr koncepciója alapján – portrékat készített a film szereplőiről: a nemzetközi színészgárdáról csakúgy, mint a statisztákról. Ezek a fotográfiák a forgatás szüneteiben, köztes időben, különös határmezsgyén készültek. A színészek nem játszanak éppen, de a szerepüket még nem hagyták el és az sem hagyta el őket. Ők maguk és a filmbeli énjük eggyé válva néz a kamerába. A portrék így utat nyitnak a múlt irányába, a szerepek szerinti valóságba, ugyanakkor egy teremtett-konstruált világban, a film színterében is léteznek. Különös erejük többek között ennek a kettősségnek a művészi megörökítéséből fakad.
A képre kattintva a sorozat további fotóit találod.
Fotó: Hermann Ildi: HátraArc, Portrék a Saul fia film forgatásáról, 2014
Az eddigi munkáimhoz képest, ez a sorozat sokkal személyesebb hangvételű. 2007-ben, két hónappal a lányom születése után, egy rosszindulatú daganatot találtak a mellkasomban. Az iszonyatos ijedtség után non-hodgkin limfómát (NHL) diagnosztizáltak. Nem mennék bele a betegség részleteibe, a lényeg az, hogy nagyon jó eséllyel gyógyítható, persze kemoterápia és sugárkezelés szükséges hozzá. Ezt az utat, aminek mára már remélhetőleg a végére értem (az orvosok 5 év tünetmentesség után mondják ki, hogy gyógyult valaki, nekem ebből négy telt le), szerettem volna végigkövetni, (újra)értelmezni a fotó segítségével, s ez által értelmet adni az értelmetlennek. Remélhetőleg évek múltán csak a képek fognak emlékeztetni erre a szörnyű betegségre. Számomra ez mindenképpen egy kísérlet volt, egy új élethelyzet feldolgozása új módszerekkel. A cél egy fotónapló készítése volt, melynek én vagyok a főszereplője. Úgy dokumentáltam végig ezt a néhány hónapot az életemből, hogy nem tudtam, mit hoz a holnap, mi lesz a betegség végkimenetele. – írta Hermann Ildi a Folyamatos Jelen katalógus- és kiállítássorozatunk hatodik kötetében.
NYUGODJÉK BÉKÉBEN!
