Hozzászólás Péntek Orsolya A magyar fotó 1840–1989 című könyvéhez (Látóhatár Kiadó, 2018) címmel jelent meg ma a Fotóművészet magazin 2018/4-es számában Tőry Klára írása a magyar fotótörténetet bemutató és a szakmai körökben vitákat keltő könyvről. Ahogy Surányi Mihály a lap főszerkesztője írja:
A Fotóművészet magazinban ritkán jelennek meg fotográfiai témájú könyvek recenziói. Egy olyan nagyságrendű projekt esetében, azonban, amelynek a keretében a szerző a magyar fotográfia 1989-ig tartó közel 150 éves történetét kívánja feldolgozni, a lapnak mindenképpen reflektálnia kell. Péntek Orsolya A magyar fotó 1840–1989 című könyvéről, fotótörténész szemmel Tőry Klára írt részletes összefoglalót, megragadva az alkalmat arra is, hogy néhány tévedést és félreértést is tisztázzon. A cikkhez tartozó, Tőry Klára által összeállított hibajegyzék megtalálható a Mai Manó Ház blogján.

A Magyar Fotótörténeti Társaság (MAFOT) honlapján, a 2018. május-júniusi Apertúra-számban Albertini Béla Hogyan (ne) írjunk magyar fotótörténetet címmel a kötetben külön fejezetet kapott néhány fotográfus kapcsán csokorba szedte a tévedéseket és hibákat; sorai igen tanulságosak Péntek Orsolya A magyar fotó 1840–1989 című könyvéről. Albertini címadása sajnos igen találó, – ahogy mondani szokták –, az egyik szemünk sír, a másik meg nevet.
A Látóhatár Kiadó 2018-ban megjelent, elegáns kivitelezésű, 344 oldalas, közel 300 szépen nyomott képével nagy örömet okozhatna a magyar fotográfia híveinek. Hevesy Ivánnak 1958-ban megjelent A magyar fotóművészet története című, 68 képpel illusztrált könyvén kívül nem jelent meg átfogó mű a magyar fotográfia történetéről, és valószínű, hogy még hosszú ideig nem is fog. Hevesy idején még nem lehetett a téma tudományos igényű feldolgozását remélni, hiszen teljes mértékben hiányoztak a fotótörténeti alapkutatások, valamint akkor még a fotográfia háttérintézményei sem léteztek.
Az akkor frissen alakult Magyar Fotóművészek Szövetsége (MFSZ) kezdeményezésére indult – néhány múzeumi fotótár mellett – a magyar fotográfusok munkáinak szisztematikus gyűjtése a Fotótörténeti Gyűjtemény számára, amely a Magyar Fotográfiai Múzeum (MFM) későbbi anyagát alapozta meg. Hevesy zsenialitásának és széleskörű tájékozottságának volt köszönhető, hogy könyvében annyi hasznos információ áll rendelkezésünkre. Ma viszont, 60 évvel később – bár még messze nem kielégítő – egészen más a helyzet. Bár az alapkutatásokban még most is bőven akadnak fehér foltok, ha nem is főállásban, de szakemberek tucatjai foglalkoznak fotótörténettel, oktatják, kutatják, történeti kiállításokat rendeznek.
Az MFM A magyar fotográfia történetéből című sorozatában 49 kötet jelent meg és más kiadók is publikáltak monográfiákat egy-egy magyar fotográfusról. A mai helyzetben véleményem szerint még mindig nem tart ott a magyar fotográfia történetének feldolgozása, hogy egy szerző egy-két év alatt tudományos igénnyel meg tudná írni a magyar fotográfia történetét, erre, a kisebb hibákkal is számolva, csak egy alkotóközösség lett volna képes. Ezért érthetetlen számomra, hogy a kiadó miért nem fordult az MFSZ-hez és a MAFOT-hoz vagy a MFM-hoz segítségért, hogy a szöveg írására hozzáértő csapatot ajánljanak, és miért rakták egy olyan szerző vállára ezt a terhet, aki eddig fotóról csak elvétve publikált. Több fotótörténettel foglalkozó szakemberrel beszéltem a könyvről, akik egyöntetűen elmarasztalóan nyilatkoztak róla, ezért úgy érzem, hogy nem a „szakmabeliek” irigysége okozza a negatív véleményüket.- olvashatjuk Tőry Klára gondolatait a magazinban.
Tőry Klára és Surányi Mihály (a Fotóművészet magazin főszerkesztőjének) engedélyével mai bejegyzésünkben a Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840-1989 című könyvhöz írt hibajegyzéket közöljük, mely kizárólag itt a Mai Manó Ház Blogon és a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtárban érhető el.  

Fotó: Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840-1989

Hibajegyzék Péntek Orsolya A magyar fotó 1840-1989 című könyvéhez
Összeállította: Tőry Klára

Az aránytalanságok és a hiányosságok mellett a szöveg súlyos hibája az adatokban található sok-tucatnyi tévedés és pontatlanság. Hogy a jövőben a magyar fotótörténetről publikáló szerzők ne vegyék át automatikusan, ne görgessék tovább a könyvben található hibákat, célszerű, ha oldalról-oldalra kigyűjtöm, és kijavítom azokat.
Természetesen csak azoknál a részeknél teszem ezt, amely témákkal magam is foglalkoztam. Valószínű, hogy az én javításaim között is maradnak majd tévedések, hibák, ezek korrigálását a jövő fotótörténészeire bízom. Tehát haladjunk sorról-sorra. Idézőjelbe teszem a könyvben írt szövegrészeket, ezekhez fűzöm az általam helyesnek tartott adatokat.
Nem ismétlem meg, csak jelzem az Albertini Béla által az Apertúrában felsoroltakat, amelyekkel mind egyetértek. (részlet Tőry Klára a Fotóművészet magazinban megjelent írásából.)

8. 1.: A magyar alkotók helye az egyetemes fotótörténetben című fejezetben: Az egyetemes fotótörténetben számontartott magyar fotográfusok között – ha a számosak között keveset is emelünk ki – illett volna felsorolni Aigner Lászlót, Almásy Pált, Haár Ferencet, Marton Ervint, Müller Miklóst, és különösen Kepes Györgyöt, akinek később külön fejezetet is szentelt a könyv.
8. 2.: Daguerre könyvének németről magyarra fordítója, Zimmermann Jakab is megérdemelte volna neve említését. A szerző arról a jelenségről sem szól, hogy a reformkor magyar sajtója milyen gyorsan, felfokozott érdeklődéssel reagált a nyugatról érkező jeles találmányokra, kiemelten a dagerrotípiára. Vörösmarty lapjában, az Athenaeumban (1) nem kisebb személyiség, mint Toldy Ferenc fordította franciából Jules Janin írását a fotográfia szinte határtalan alkalmazási lehetőségeiről, az élet minden területén való felhasználásáról.
8. 3.: „Az 1900-as évek első fele a fent említett világhírű alkotók félszázada volt. Nem kell elfogultnak lennünk ahhoz, hogy elismerjük: ezek (az előzőekben felsorolt André Kertész, Brassaï, Robert Capa, Moholy-Nagy, Lucien Hervé és Munkácsi Márton [T.K.]). az egytől-egyig magyar származású fényképészek nem a nemzetközi első vonalban voltak, hanem ők voltak az első vonal.” – Súlyosan elfogult ez az állítás, a magyar származású fotográfusok nagyságát semmivel sem csökkenti, ha elismerjük, hogy kortársaik között voltak hasonlóan jelentős, Németországban, Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban stb. született, az első vonalba sorolható alkotói a fotográfiának.
9. 1.: „Pécsi József […] szakkönyve németül is megjelent.” – A Photo und Publizität/Photo and Advertising 1930-ban németül és angolul jelent meg, hasonmás kiadása magyarul 1997-ben látott napvilágot.
9. 2.: Meglehetősen lekicsinylő megállapításnak tartom, hogy „az 1980-as években készült hazai fotók között remek munkák is akadnak.” – Szerintem nemcsak akadnak remek munkák, hanem az 1960-as évek végétől a 70-es 80-as években a magyar fotográfia egyik legerőteljesebben megújuló korszaka volt. Tele izgalmas kísérletezésekkel, gondoljunk csak a Stúdió Nadar 1966-os megalakulására, az experimentális művek színrelépésére a Műhely ’67-ben, a hatvani Expozíción 1976-ban, majd 1978-tól az Esztergomi Fotóbiennálékon, az 1977-ben az MFSZ ifjúsági tagozataként indult Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója feltűnést keltő képanyagaira, az ekkor indult Budapesti Fiatal Művészek Klubjának fotószekciója munkáira, s kiváltképp a Tény-Kép A magyar fotográfia története 1840-1981 című kiállítás Szilágyi Gábor által válogatott 1945 utáni részére.
13.: A kezdetek: a portréfotósok című fejezetben: „Időközben Zeyk Miklós erdélyi professzor is felfedezte a negatív-pozitív eljárást.” – Erről nem maradt fenn dokumentum, viszont Bolyai Farkasnak 1839. február 21-én Marosvásárhelyt kelt levelében Rayka Péterhez írt sorai (2) azt a feltételezést sugallják, hogy Bolyainak a felfedezés hírét hallva Daguerre eljárásától függetlenül sikerült a fény-rajzolta kép fekete-fehér rögzítésének más módját megoldania.
27. 1.: Szathmári Pap Károly: „1827–ben Bécsbe felvételizett a festészeti akadémiára. Nem járt sikerrel. […] Két év múlva szerencsére Bécsben a kancellárián kapott állást, ahol azonnal beiratkozott Franz Neuhauser festőiskolájába.” A képaláírásban: „Szathmári kezdetben a bécsi festészeti akadémia hallgatója volt.” – Szathmári valójában nem Bécsben, hanem még korábban, Nagyszebenben tanulta Neuhausertől a festészet alapismereteit és csak később, itáliai tanulmányútja után folytatott Bécsben képzőművészeti tanulmányokat.(3) 
28–29.: „1845-ben román körutat tett […] hamarosan műteremházra tett szert Bukarestben, amely az 1847-es tűzvészben azonban megsemmisült.” – A kutatás mai állása szerint bukaresti fotográfiai műtermét az 1850-es évek elején nyitotta meg a Curtea veche utcában lévő Zöld Fogadóban.
29. 1.: A Procopoaei teret nem 1848-ban, hanem 1850-ben fényképezte.
29. 2.: „Két év múlva nyitotta meg új műtermét a városban.” – Ez is bizonytalan, belső-ázsiai és kínai utazásai sem bizonyítottak.(4) 
30. 1.: „Szathmári […] harctéri életképeket fotózott.” – Ezek az életképek beállított, statikus jelenetek voltak.
30. 2.: „A talbotípiákon Omar pasa és Gorcsakov herceg, […] láthatók” – Szathmári ekkor már nem talbotípiát, hanem Archer újdonság számba menő 1851-es találmányát, a nagyobb fényérzékenységű, élesebb és egyszerűbben készíthető, kollódiumos nedves eljárást alkalmazta.
30. 3.: „Szathmári tehetségét sem ismerték fel a kortársak.” – Ennek ellentmond, hogy élete során rengeteg kitüntetést, elismerést kapott. Az Erdélyi Múzeum igazgatói tisztségét azért nem nyerhette el, mert a múzeumot szervező egyesület anyagi lehetőségei nem tették lehetővé az akkorra már igen jómódú Szathmári neki megfelelő díjazással járó alkalmazását.
39.: A felső kép képaláírásában: „Orbán Balázs a legendák szerint képes volt a korabeli nehéz felszereléssel órákig mászni felfelé, hogy a legszebb szögből fényképezhesse a tájat.” – Nem legenda, hanem tény, amelyet a kortársak beszámolói (például Dániel Gábor visszaemlékezése az Almási barlangnál tett kirándulásukról(5)) és Orbán képei is bizonyítanak.
42. 1.: „1861-ben tért haza.” – A politikai enyhülést kihasználva 1859-ben térhetett haza, Lengyelfalván telepedett le.
42. 2.: „A fényképezőasztal miatt összekeverték őket a földmérőkkel.” – A nagyméretű fényképezőgépekhez szükséges háromlábú fényképezőállványt nézték a földméréshez használt teodolit szintén háromlábú állványának.
42. 3.: „A XIX. század hetvenes éveiben független országgyűlési képviselő.” – 1870-ben Marosvásárhelyen választották meg országgyűlési képviselőnek, 1872–1881 között Székelykeresztúr, majd ezután haláláig Berettyóújfalu választóit képviselte a képviselőházban az 1848-as ellenzéki Párt, majd 1884-től a Függetlenségi Párt soraiban, melynek három cikluson át jegyzője volt.
51.: Veress Ferenc: lapjában „sorozatot közölt a fényképezés esztétikájáról” – dr. Sárffy Aladár megérdemli, hogy megírjuk, hogy A fényképészet aesthetikája című, 47 folytatásban közölt mű szerzője volt.
58.: Klösz György és az egyesített főváros fotósai című fejezetben: „A városegyesítés koráig nem nagyon láttak lehetőséget a fotósok a városfényképezésben.” – Fennmaradtak Skopall József győri fényképész 1850–51-es dátummal ellátott győri utcaképei, Heidenhaus Ede 1860-as Duna-parti látképei, több ismeretlen fényképész városképe Pest-Budáról, Kassáról, Szombathelyről és más vidéki városokról az 1860-as évek körül, és sorolhatnánk a Nemzeti Múzeum, a Kiscelli Múzeum vagy több vidéki város fényképtárában őrzött városábrázolásokat. Az 1880-as évektől, döntően a Richard Maddox 1871-ben feltalált, előre gyártható, brómezüst-zselatinos száraz eljárásának elterjedésével vált jó üzletté a városfényképezés, de a nedves eljárás idején is készültek itthon is figyelemreméltó táj- és városképek például Rosti Pál, Orbán Balázs könyveihez, Klösz György Régi Budapest képei sorozata, Divald Károly szepességi városképei.
62. 1.: „Az első pesti műtermet 1882-ben egy svábhegyi követte, majd az Újvilág (ma Semmelweis) utcába költöztette pesti felszerelését.” – Lugosi Lugo László Klösz Györgyről szóló monográfiája szerint (6) az 1870-es évek elején költözött át a Ferenciek Bazárjában lévő második műtermébe, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca 1-be, amelyet 1876–77-ben újjáépített, 26 helyiségesre bővített. A Svábhegyen 1882-ben nyári műtermet építtetett, 1884-ben a Hatvani utca 18-ba helyezte át pesti műtermét.
62. 2.: Az országban elsőként működött személyfelvonó lift nem a Városligeti fasorban lévő műteremházában volt (amelyet nem 1894-ben, hanem 1895-ben épített), hanem már az 1877-re átépített Hatvani utca 1-ben.
62. 3.: „1899-től pedig a fényképeket saját nyomdájában sokszorosította.” – Valójában már 1896 után a Városligeti fasori nyomdájában már kőnyomdai gyorssajtókon nagy példányszámú sokszorosítások készültek.
70. 1.: Mai Manó: „a leghíresebb portréfényképész volt a maga idejében.” – Inkább az egyik leghíresebb. Kincses Károly szerint is „a maga korában legalább féltucatnyi magyar fényképészről lehetett ugyanezt állítani.”(7) 
70. 2.: „Képein az arcok a beállított pózok ellenére őriznek valamit természetességükből” – Nem éppen a természetesség jellemző portréira, Mai Manó és Székely Aladár portréinak emberábrázolásának értékeit párhuzamba állítani igen félrevezető.
79.: Székely Aladár: „Németországba indult, ahol Dührkoop tanítványa lett.” – Ez inkább ismeretszerző látogatás volt, nem mester és tanítvány viszony.
80.: Műtermét a Váci utca 18-ban 1910-ben, és nem 1911-ben nyitotta meg.
85. 1.: „1925 júniusában díszelnökévé választotta a Budapesti Fényképészek Ipartestülete.” – A Budapesti Fényképészek Ipartestületének 1925-től díszelnöke, 1929-től elnöke volt. (8)
85. 2.: 1926-ban a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke, és nem elnöke lett. (9)
88.: Máté Olga: „Egészen a 80-as évek közepéig nem is nagyon foglalkoztak vele, amikor Federica del Castro érdeklődni kezdett a két világháború közötti magyar fotográfusnők iránt […] Nel Raggio del’Utopia: L’ esperienca fotografica ungherese című 1987-es munkájában.” – Ez a könyv a 18 magyar fotográfusnőt bemutató római kiállítás katalógusa volt, döntően magyar szerzők tanulmányaival. A méltatlan feledésből igazában E. Csorba Csilla elmélyült kutatásai, 1977-től publikált tanulmányai (10), majd a már említett, 2006-ban kiadott monográfiája és a hozzá kapcsolódó, Magyar Fotográfiai Múzeumban rendezett életmű kiállítás (11) emelte ki, s helyezte el méltó helyére a szakmai köztudatban.
92.: „London Illustrated News” – helyesen: The Illustrated London News.
93.: Az 1910-es évek munkáit tárgyalva írja:” Akt-, tánc- és épületfotósként is hamar ismert lett.” – Máté Olga csak az 1930-as évektől kezdett megbízásokra épületeket fényképezni, a modern építészek munkáiról készített felvételei nagyrészt a Tér és forma 1934–37-es évfolyamaiban jelentek meg.
100.: Balogh Rudolf: „Győr után Bécsben tanult tovább”. – Erről Csillag Katalin és Albertini Béla OSZK-ban rendezett kiállításukhoz(12) folytatott alapos kutatásai sem találtak dokumentumot.
106.: „Az 1924-ben alapított Magyar Film Iroda fotóriportere volt 1935-től.” – Egyes források szerint 1932-től, máshol 1935-től Balogh a Magyar Film Iroda laborvezetője volt.(13) 
114.: Pécsi József: müncheni tanulmányaival, kitüntetésével kapcsolatos tévedéseket Albertini Béla említett Apertúrája korrigálta.
115. 1.: „A Fény és a Fotográfia című lap szerkesztőjeként […].” – Lásd: Albertini: Apertúra.
115. 2.: „Önarcképekkel is próbálkozott.” – Pécsi nagyszerű önarcképeinek sorozatát próbálkozás helyett érett alkotásoknak nevezném, élete fő művei közé sorolnám.
117. 1.: „Szódásüveges Est fotóját […].” – A szódásüvegnek csak az árnyéka vetül az újságra.
117. 2.: „A Contax fényképezőgép hirdetésén például a gép egy bőrkesztyűre dobva hever, így […] érzékelteti a luxust.” – A nagyon is tudatos beállítás a luxus mellett a gép újszerűen kis méretét hangsúlyozza, azzal, hogy a tenyerünkben is elfér.
124.: André Kertész: Albertini kijavította, hogy csak 4 év múlva, 1898-ben lett a vezetékneve Kertész. Kohn Lipót és Hoffmann Ernesztin második fiát Kohn Andorként anyakönyvezték.
125.: „Leérettségizett, majd a Budapesti Kereskedelmi Akadémiára iratkozott be.” – 1912-es felsőkereskedelmi érettségije után hivatalnokként a Budapesti Giró és Pénztáregyletnél kezdett dolgozni.
133.: „1944-ig egy képét sem közölték az amerikai lapok.” – 1941 és 44 között a háború alatt az Amerikai Egyesül Államokkal hadban álló ország állampolgáraként nem publikálhatott, és csak zárt falak között fényképezhetett. Előtte kisebb helyeken volt néhány kiállítása, olykor képei is megjelentek a lapokban, kedvező kritikákat is kapott, de a munkái jelentőségét megillető igazi elismerést az Egyesült Államokban már csak túl későn, hetvenévesen kapta meg.
138.: Nem 1963-ban, hanem 1961-ben mondta fel szerződését a House and Gardennél, nem 1962-ben volt kiállítása New Yorkban, hanem 1964-ben a MOMÁ-ban, a IV. Velencei Fényképészeti Biennálén 1963-ban elnyert nagydíja után.
144. 1.: Robert Capa: „Fényképeit pedig a Weltspiegel egy teljes oldalon közölte.” – Trockij koppenhágai előadásáról készített felvételét közölte.
144. 2.: „Amikor megjelent első képriportja a VU magazinban, megváltoztatta nevét: ekkortól Robert Capaként dolgozott.” – A Capa név keletkezésének legendáriuma 1935 körül keletkezett, de bizonyosat nem tudunk. Előtte 1934-ben Friedmann névvel közölte a VU két részben a Saar-vidéki bányászokról készült riportját, 1936-ban a Népszövetség ülésén Hailé Szelasszié felszólalásakor történt incidens felvételeit a VU Robert Capa néven publikálta.
144. 3.: „Megérkeztek a polgárháborúba, hogy […] a Regards megbízásából fényképezzenek.” – Richard Whelan Capa életrajza szerint a VU újságírócsoportjával érkeztek Gerda Taroval Barcelonába.(14)
146.: „A Münchner Illustrierte Zeitungnál […]” – Helyesen Münchner Illustrierte Presse.
153.: „1945-ben megkapta az amerikai állampolgárságot.” – Robert Capa néven 1946-ban lett az Egyesült Államok állampolgára.
154.: Ernst Haas 1947-ben nem volt a Magnum fotóügynökség alapító tagja, őt két év múlva hívta meg Capa, miután megismerte Haas Hazatérő hadifoglyok sorozatát.
158.: Moholy-Nagy László: „Noha rövid ideig még bejárt a jogi egyetemre, a vizsgáit nem tette le.” – 1913-tól Budapesten jogi tanulmányokba kezdett, de másodéves korában bevonult katonának, és csak sebesülése után hazatérve fejezte be jogi tanulmányait.
160.: „Ekkoriban olyan alkotókkal egy időben kezdett el fotogramokat készíteni, mint […] Man Ray, […] El Liszickij, vagy az új tárgyilagosságot képviselő német Christian Schad.” – Valószínűleg elsőként 1918-ban Schad – akkor a dadaista mozgalom tagja – készített – nevéről schadographnak nevezett fotogramokat, hacsak nem tekintjük már fotogramnak Henry Fox Talbot Photogenic drawings [Fényszülte rajzok] című kötetének áttetsző vagy áttört tárgyakról készített közvetlen másolatait. Moholy-Nagy 1922-ben Man Ray-vel szinte egy időben kezdett fotogramokat készíteni.
161.1.: Gropius Bauhausból való távozásával és Moholy-Nagy két könyvével kapcsolatban lásd: Albertini Béla: Apertúra.
161.2.: „Következő filmje […] A Nagyvárosi cigányok […].” – Moholy-Nagy nyolc filmje közül a negyediknek címe: Zigeune (Cigányok), 1932-ben készült.
161.3.: „A 30-as években […] montázsokkal is sok kísérletet folytatott.” – Már a Bauhausnál töltött éveiben fejlesztette ki sajátos, fotóplasztikának nevezett montázsait.
173. 1.: Kepes György: „Még főiskolás volt, amikor egy 1919-es műcsarnoki növendék-kiállításuk olyan botrányt kavart […].” – A kiállítás 1928-ban volt.
173. 2.: „Pécsi nagy sikerű Photo und Publizität című könyvének.” – A könyv teljes címe Photo und Publizität/Photo and Advertising.
182.: Lucien Hervé: „Munkácsi Márton […] jobb híján megpróbálkozott a képkészítéssel.” – Nem éppen „jobb híján”, hanem 1917-től cikkei illusztrálására saját maga által készített kamerával kezdett fényképezni.
186.: „Mivel 1937-ben megkapta a francia állampolgárságot […]” – Elkán László 1938-ban lett francia állampolgár.
187.: A képaláírásban: „Corbusier” – Mindig Le Corbusiernek írták a nevét (született Charles-Edouard Jeanneret).
190.: „A sorozatot 2001-ben Párizsban L’Appartement címen nagy sikerrel mutatta be.” – 2000-ben a Galerie du Jour kiállításán állították ki.
199.: 95-ös lábjegyzet a 327. oldalon: Atget-t „a 20-as években Man Ray és köre fedezte fel újra.” – Pontosabban Berenice Abbott, amerikai fotográfusnő, Man Ray asszisztense mentette meg Atget hagyatékát és New Yorkban rendezett kiállítást képeiből, lehetővé téve, hogy Atget-t a legnagyobb fotóművészek egyikeként ismerjék el.
212. 1.: Munkácsi Márton: (az 1912 utáni évekről írva): „Az Est Lapok […] tudósítója lett.” – Bár Az Est 1910-ben indult, Az Est Lapokról csak 1920-tól beszélhetünk, mert a lapkonszern a háború után a Magyarország és a Pesti Napló fölvásárlásával alakult meg. Munkácsi feltehetőleg 1923-tól szerződött az Az Est Lapokhoz, bár már 1912-től közölték kisebb sporttudósításait, és 1914-től már rendszeresen publikálták főként sporteseményekről szóló írásait a napilapok és magazinok.
212. 2.: „Tíz évig állandó munkahelye volt a Színházi Élet hetilap, […] volt újságíró, riporter és szerkesztő is.” – Nem volt szerkesztője a lapnak, bár sokat publikált itt, nincs tudomásunk szerződtetéséről.
212. 3.: „1923-ban a villamosról lefényképezett egy utcai affért.” – Ez a történet csak Munkácsi elbeszélésén alapul, a kép nem került elő.
216. 1.: „Elszámolási vitába keveredett a Pesti Naplóval, és elhatározta, hogy emigrál.” – Munkácsi állítása szerint ezért távozott, de ez azért kétséges, mert még évekig publikált a Pesti Napló Képes Mellékletében és a Délibábban, több felvétele másodközlésként szerepelt a Képes Melléklet címoldalán.
216. 2.: „Berliner Illustrierte Zeitung” - lásd: Albertini: Apertúra: Berliner Illustrirte Zeitung
216. 3.: „[…]a Fiúk a Tanganyika–tóban […].” – A Pesti Naplóban A Tanganyika partján címmel közölt felvétellel kapcsolatban illett volna közölni, hogy Kincses Károly derítette ki azt, hogy a kép Libériában – a Tanganyika tótól több ezer kilométerre – készült, ahol Munkácsi más témákat is fotózott, és nem Tanzániában, ahonnan más képe nem ismert, nem is járt ott.
219.: „1939-ben rá is érvényes volt az a törvény, […] hogy nem fotózhat nyilvános helyen, mivel idegen állampolgár.” – 1941-től, az Egyesült Államok hadba lépésétől volt érvényben, hogy az Egyesült Államokkal hadban álló ország állampolgára csak zárt falak között fényképezhetett.
224. 1.: Angelo: „A Funk Pál néven is ismert fotós Funk Pinkász néven született.” – Funk Pál néven anyakönyvezték az Angelo művésznéven ismert divatos fényképészmestert.
224. 2.: „A 1910-es években tanulmányútra ment, megfordult Münchenben, Dührkoop hamburgi fotós műhelyében, majd berlini, párizsi és londoni iskolákba is eljutott.” – 1910-ben Münchenbe ment, ahol Carl Bauer iskolájában festészetet tanult, de a neves hamburgi, párizsi, londoni fotóműtermekben tett látogatásaira csak a Székely Aladár műtermében töltött másfél év után került sor.
224. 3.: „A szakma fortélyait Székely Aladár […] első segédjeként kitanuló fotós nagybátyja élőképszínházával is járta a világot.” – Funk 1912-től egy évig járt az élőképszínházzal, Székely Aladár műtermében pedig Kincses Károly szerint háborús sebesülése utáni leszerelése után dolgozott.(15)
228. 1.: „1922-ben elhagyta Magyarországot.” – Nem hagyta el, hanem 1920-tól 1938-ig – segédjei és rokonai segítségével – párhuzamosan dolgozott Budapesten és külföldön. Franciaországban és Hollandiában időszaki műtermeket üzemeltetve nyáron Cannes-ban és Aix-les-Bains-ben, télen Nizzában, ősszel Párizsban, Hollandiában télen Hágában, a fürdőidényben a tengerparti Scheveningenben is dolgozott.
228. 2.: „Franciaországban állítólag filmezéssel is foglalkozott.” – Főként saját elbeszélése és más bizonytalan források szerint: 1916-ban Kertész Mihály rendezőasszisztense és operatőre volt. Évekig dolgozott a Franco-British Film Corporation európai szekciója és a Metro Goldwin-Mayer filmjeiben Fritz Lang, Erich Pommer, Ernst Lubitsch, Harry Lachmann és mások munkatársaként. Itthon 1927-ben Eiben István operatőr mellett vett részt az első magyar hangosfilm munkálataiban. Az tény, hogy 1930-ban a Színházi Életben megjelent képen Nizzában Angelo mint operatőr látható Rex Ingram rendező mellett.(16)
230.: „A 30-as évek közepén készült táj – és zsánerképei […] szinte teljesen ismeretlenek a nagyközönség előtt. […] Ha lassan helyére kerül Angelo életműve a magyar fotótörténetben […], akkor aligha lesz megkerülhető az oeuvre [sic=œuvre] e vonulata.” – Jó ideje ismert, magasra értékelt és a helyén van Angelo életművének ez a vonulata. Többek között az 1968-as gyűjteményes életmű kiállításának nagy sikere, kedvező kritikai visszhangja volt. Kincses Károly 2002-ben megjelent monográfiája bizonyítja, hogy a rendszeresen kiállító sok elismerést, díjat kapó (csak 1955–1963-ig öt világrész mintegy 300 kiállításán szerepelt, mintegy 70 arany-, ezüst- és bronzérmet, oklevelet nyert) művész munkái izgalmasan kísérletező, különböző stíluskorszakokat reprezentáló alkotások.
231.: „Az életműben alighanem a városképek között lehet felfedezni a legtöbb meglepetést.” – Legalább ennyire, ha nem még ennél is izgalmasabbak festőies, szürrealisztikus és nonfiguratív korszakának elvont, stilizáló, olykor szimbolikus művei.
240.1.: Kálmán Kata: „A Rákosi kor hazug légköre ugyanúgy megölte kreativitását, mint Angelóét […].” – Angelo kreativitása épp ekkoriban bontakozott ki a legerőteljesebben, igaz, hogy többnyire külföldön ismerték és értékelték magasra művészi képeit.
240. 2.: Kálmán Kata nem 1968-ban, hanem 1969-ben kapta meg a Balázs Béla-díj II. fokozatát.
243.: Magyar fotográfusnők külföldön Ergy Landau, Nora Dumas, Ylla és Besnyő Éva – A fejezetcím négy nevet sorol fel, a szöveg hat fotográfusnő – a fejezetcímben felsoroltak mellett Rogi André (Klein Rózsi) és Ata Kandó (Görög Etelka) munkásságát ismerteti. Ha már ilyen szempont szerint készült külön fejezet (ami számomra nem indokolt), a felsoroltak mellett joggal szerepelhetett volna például Révai Ilka, vagy más is. Az itthon dolgozó fotográfusnők mellőzése pedig – Máté Olga és Kálmán Kata kivételével – méltánytalan.
245.: Landau Erzsi (Ergy Landau): „Kinti barátai között ott volt Moholy-Nagy László, akiről 1916-ban portrét is készített.” – Első alkalommal 1919-ben készített portrét Moholy-Nagyról, másodszor Moholy-Nagy párizsi látogatásakor.
248. 1.: „1936-ban megjelenő kötete, az Enfants (Gyermekek) a műfajban egyedi vállalkozás.” – Nem egyedülálló, ugyanis 1933-ban szintén Párizsban jelent meg André Kertésznek őszinte gyermekábrázolásával az addigi szemlélettől eltérő, újszerű, Enfants(17) című albuma, itthon pedig ekkoriban iskolát teremtve kezdett Reismann Marian a gyermek természetes viselkedését, fejlődését tükröző, hiteles gyermekfotókat készíteni, amelyek 1938-ban Dr. Pikler Emmi Mit tud már a baba?(18) című könyvét illusztrálták.
248. 2.: Kelenföldi Telkes Nóra (Nora Dumas): „Itt ismerkedett meg Adrien-Emile Dumas francia építésszel.” – Dumas svájci volt, Satigny-ben született. Nora Dumas egyébként erre utalva szignálta korai képeit Dumas-Satigny-ként.
248. 3.: „1925-ben visszatértek Párizsba. […] A 20-as évek végén férjével házat vettek az Île-de-France régióbeli Moisson városkában.” – 1925-ben Franciaországba tértek vissza és Moisson-ban egy kis parasztházban laktak, 1928-tól éltek Párizsban.
260. 1.: Kinszki Imre „[…] szerkesztette a Hungarian Photography 1939 című fotókönyvet.” – A négynyelvű (magyar, angol, francia, német) albumot Kinszki Imre, Seiden Gusztáv és Vadas Ernő közreműködésével Rosner Károly szerkesztette.
260. 2.: „[…] a Műcsarnokban még ő lehetett a Daguerre-emlékkiállítás egyik szervezője, valamint társszerkesztője a Magyar fényképezés albuma című kiadványnak.” – A kiállítás a Pesti Vigadóban volt, s a fent említett négynyelvű album magyar címe Magyar fényképezés 1939 volt.
264. 1.: Escher Károly: „Kilencéves volt, amikor Pestre költöztek” – lásd Albertini: Apertúra.
264. 2.: „Egyik kollégája megtanította a fotózás alapjaira.” – Az alapokat – köztük a képek kidolgozását is – már a polgáriban egy osztálytársával elsajátították. Mérnök barátja, Belházy Imre az igen bonyolult képmásolási technikákkal, az úgynevezett nemes eljárásokkal ismertette meg.
270. 1.: „1950-ben rábízták az addigra nagyon rossz állapotba került Petőfi-daguerrotípia felújítását.” – 1955-ben vegyi eljárással tette láthatóvá a dagerrotípiát.
270. 2.: „[…] olyan technológiával, amely hosszú távon károsította azt.” – A szakértők is döntően így ítélik meg, bár Stemlerné Balog Ilona muzeológus szerint az eltelt évtizedek alatt még nem tapasztalható érzékelhető romlás.
274.: A háborútól az 1980-as évekig című fejezetben: A szerző nem említi többek között Balla Andrást, Balla Demetert, Baricz Katit, Bánkuti Andrást, Czeiczing Lajost, Eifert Jánost, Fejes Lászlót, Fejér Gábort, Friedmann Endrét, Horváth Pétert, Inkey Tibort, Jokesz Antalt, Keleti Évát, Kunkovács Lászlót, Lajos Györgyöt, Langer Klárát, Markovics Ferencet, Maurer Dórát, Módos Gábort, Molnár Editet, Németh Józsefet, Pálfai Gábort, Pólya Zoltánt, Reismann Mariant, Rédner Mártát, Révész Tamást, Schwanner Endrét, Seidner Zoltánt, Stalter Györgyöt, Szalay Zoltánt, Szász Jánost, Szebeni Andrást, Tahin Gyulát, Tillai Ernőt, Tímár Pétert, Tóth Istvánt, Tóth Józsefet (Füles), Vékás Magdolnát, Zaránd Gyulát, Zinner Erzsébetet. A fotográfia különböző irányzatait képviselő, az idősebb- és középgenerációhoz tartozó (közülük sajnos már jó néhányan nem élő) tagjainak szubjektív névsorához ki-ki hozzá tehet, vagy elvehet fontos neveket. Kutatási területem nem ez az időszak, hanem a magyar fotótörténet nagyjából a 2. világháborúig terjedő időszaka, de a kortárs fotókiállítások évtizedek óta rendszeres látogatójaként érzékelem, ahogy hozzám hasonlóan mások is, hogy a könyv az előző fejezetekhez hasonlóan aránytalanul emel ki egyes alkotókat, és mellőz másokat. Nem veszteget szót a könyv a korszakalkotó kiállításokra (Műhely ’67 – Debrecen, 1967.; Expozíció – Hatvan, 1976.; a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Első és Második kiállítása – Budavári Palota C épület, 1978., 1982.; Esztergomi Fotóbiennálé – Esztergom, 1978-tól kétévente; Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás 1980-tól évente; Nagybaracskai fotótábor 1981–1991. stb.), sem az átfogó fotótörténeti bemutatókra (A Magyar Fotóművészet 125 éve – Magyar Nemzeti Galéria, 1966.; A fényképezés 130 éve – Technika Háza, 1969. ; A magyar fényképezés kezdetei – Székesfehérvár, Csók István Képtár, 1969.; Tény/Kép A magyar fotográfia története 1840–1981 Műcsarnok, 1981.; Magyar fotóművészet 1900–1945-ig Párizs, Bibliothèque Forney, Mois de la Photo, 1984.; Szociofotó kiállítás-sorozat, Fényes Adolf Terem, 1983-tól; The Hungarian Connection The Roots of Photojournalism [A magyar kapcsolat. A fotóriport gyökerei] Bradford, Museum of Film and Photography, 1987.; A fénykép varázsa. 12 kiállítás a magyar fotográfia 150 éves történetéből különböző helyszíneken, 1989. stb.).
275.: Vadas Ernő […] Libák című képéről – lásd Albertini Béla: Apertúra.
278.: „Úgy sikerült dokumentálnia a félelem és hazugság korát, hogy annak levegője szinte érezhető.” – Félelem helyett inkább derűt és optimizmust sugároznak képei, mint korábban a „magyaros stílus” korszakában készült idilljei, formaviláguk is ugyanaz.
281.: A képaláírásban: Korniss Péter […] „fotósorozata az erdélyi magyar falvakról. […] A képek elkészítésére Edward Curtisnek az amerikai indiánokról készített fotói inspirálták.” – Ezt az állítását a 284. oldalon „a Novákkal tett látogatása mellett állítólag” beszúrással megismétli. Korniss ugyan maga is nyilatkozta, hogy nagy hatással volt rá Edward Curtis munkássága – „Edward Curtis a nagy kedvencem” – írta(19) –, de azt többször hangsúlyozta, hogy az elementáris hatást a széki táncházba történt látogatása tette rá, ahová Novák Ferenc néprajzkutató koreográfus, rendező vitte el. „Ennek köszönhettem azt az érdeklődést, ami a paraszti kultúra felé fordított. […] hogy az, amit én hat éve fényképezek a színpadon, az élő valóság.”(20) – számolt be meghatározó élményéről. Felelősséget érzett az iránt, hogy fényképein az utókor számára egy pusztulásra ítélt világ igazi értékeit örökítse át. Azt írta, hogy „Az első években, amikor az erdélyi falvakban fényképeztem, nem ismertem Curtis munkáját s annak tanulságait.” (21) Lényeges különbség kettejük munkái között, hogy Curtis, bár szintén a múlt eltűnő értékeit akarta megőrizni, indiánjait túlnyomórészt műtermében beállítva fényképezte hagyományos viseletükben. Korniss viszont az egymástól elszigetelten, szórvány-szerűen fekvő falvakban a hagyományok szerint természetes környezetükben a népszokásukat az életük részeként eredeti formájukban élő, táncoló, dolgozó, népviseletüket hét közben is viselő embereket fényképezett.
282. 1.: „[…] a kollektivizálást megdöbbentő fényképeken rögzítő Bojár Sándor.” – Számomra Bojár TSZ-esítést ábrázoló képei, mint például. az ismert Lépj be!, inkább propaganda ízűek. Életműve különböző időszakaiból viszont igazán megdöbbentőek például az 1930-as évek szociofotói (Zita-telepi kilakoltatás, Barlanglakók, Mezítlábas gyerekek, Tiborcdaróc), a Vitézavatás vagy a Kisbíró 1938-ból, A bérházba csapódott repülőgép 1944-ből, A fölrobbantott Lánchíd, vagy A háborús bűnösök hazahozatala 1945-ből, sorozata az FTC pálya fatribünjének leszakadásáról és a sebesültek mentéséről 1947-ből, A lövések elől menekülő tömeg a Kossuth téren 1956-ból, vagy az Alkohol 1960-ból.
282. 2.: Reismann János „könyveit bezúzták” – Mivel első könyvét az Oroszországot bemutató Images de Russie-t 1947-ben Párizsban adták ki, „csak” az 1948-ban a Cserépfalvi Kiadónál négy nyelven, magyarul, franciául, angolul és oroszul kinyomtatott Népi kollégistákat zúzták be.
283. 1.: „[…] a szövetség által kiadott lapok – például a Fotóművészet […].” – 1960-tól Fényképművészeti Tájékoztató, 1966-tól Fotóművészet címmel jelent meg.
283. 2.: Korniss „Fényképész szakvizsgát tett, majd a Nők Lapja szerkesztője lett.” – Azért közben történt egy s más, ez nem volt olyan egyszerű, kiváltképp, ha valakinek „56-os ügye” volt. (22) 1961-ben lett fotóriporter a Nők Lapjánál, később lett itt képszerkesztő, 1991-ig dolgozott a lapnál.
284.: „Ma már kétségtelennek tűnik, hogy a legemlékezetesebb oeuvre-t [sic] Korniss hozta létre ezekben az években, mellette azonban Hemző Károly (1928–2012) és Benkő Imre (1943) fotóriporter, valamint Féner Tamás (1938) nevét is meg kell említenünk.” – Nem tudnék rangsorolni, de ez így meglehetősen lekicsinylő fogalmazás, avagy a szerző nem kellően tájékozott a kortárs fotográfiában (sem).
285. 1.: Hemző Károly: „Három könyvet jelentetett meg (Lódobogás, 1976, Fotográfiák, 1998 és Csak lovak, 2005).” – Hemző könyvei: Sport és szépség, 1958., Lódobogás, 1978., Fotográfiák, 1998., Csak lovak, 2005., és a Lajos Marival készített mintegy húsz szakácskönyve.
285. 2.: „Életművének jelentős részét a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, amely műveiből 2010-ben a Hemzőváros, 2015-ben a Szabad szemmel címen reprezentatív életmű kiállítást rendezett.” – (A két kiállítás címe közül a Szabad szemmel a könyvben nem dőlt betűvel van szedve.) Hasonlóan jelentős kiállításai voltak 1976-ban a Műcsarnokban Találkozásaim, 1983-ban a Vigadó Galériában ez a város…, 1998-ban a Vigadó Galériában Fotográfiák életmű kiállítás, 2012-ben a Sportmúzeumban Tisztelet a bajnoknak! címmel.
290. 1.: Féner Tamás: „A képeket 1983-ban mutatták be a Néprajzi Múzeumban. […] Utána még tucatnyi kiállítást készített.” – Előtte is már legalább annyi kiállítása volt.
290. 2.: Urbán Tamás „[…] legismertebb fotósorozatát az abortuszról készítette.” – Nem célszerű leg-eket mondani, mert mások a mentősöket, az aszódi javítóintézetet, a kábszereseket stb. vélik a legismertebbnek, legjobbnak, legjelentősebbnek stb.
296.: Rendszertelenek: az 1970-es, 80-as évek fotósai fejezetben: Lőrinczy György „[…] 1967-ben megismerkedett Zolnay László művészettörténésszel.” – 1963-ban ismerkedett meg Zolnayval, a tőle kapott lekoptatott fadarabok felhasználásával készítette Lőrinczy az erőteljesen stilizált, szinte nonfiguratív Élő természet, Élettelen természet, Kozmosz – mikrokozmosz című sorozatait, melyeket Koncz Csabával és Nagy Zoltánnal rendezett 1965-ös kiállításukon mutatott be.
304.: „Szerencsés János (1950).” – (1950–2009). 

Szeretnél hozzászólni? Facebook oldalunkon megteheted. 

Lábjegyzetek
(1) Athenaeum, 1839. 03. 06. és 10. Közli Fejős Imre: Fényképesztétikánk történetének vázlata. A dagerrotípia kora, Fényképművészeti Tájékoztató, 1963, III.–IV. 84.
(2) „Gyönyörü találmány az Obszcura Camera kép fixirozása: mihelyt mondották, elébb úgy, mint van azon szinekkel lehetetlennek mondottam, de azonnal igértem, hogy edj Δ-et & feketén fixálok – s úgy mondották, hogy csak sötéten is marad meg.” (Úgy gondolom, hogy a Δ egy színháromszög lehetett. [T.K.])A levél a cikk megjelenése idején a sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárban volt. Idézi FÓRIS Pál: „Adatok az erdélyi fényképezés történetéhez”, Fotóművészet, 1976/2., 54.
(3) MURÁDIN Jenő: Szathmári Pap Károly, Kriterion, Kolozsvár, 2003, 31.
(4) Forrás: SAVULESCU, Constantin: „Early Photography in Eastern Europe: Romania”, History of Photography, 1977/1., 65.
(5) Idézi: ERDÉLYI Lajos: „Az ördög kelepcéje”, Orbán Balázs összes fényképe a Székelyföldről, A magyar fotográfia történetéből 3., Balassi Kiadó – Magyar Fotográfiai Múzeum, 1993, 33.
(6) LUGOSI LUGO László: Klösz György élete és munkássága, 1–2., Polgart, Budapest, 2002, 30.
(7) KINCSES Károly: „A házépítő (Mai) Manó”, KINCSES Károly – NÁDAS Péter: Mai Manó fotográfiái, Ab Ovo – Magyar Fotográfiai Múzeum, 2003, 11.
(8) E. CSORBA Csilla: Székely Aladár, I. m. 36., 99.
(9) E. CSORBA Csilla: Székely Aladár, I. m. 36., 99.
(10) E. CSORBA Csilla: „A kísérletezéstől az önmegvalósításig. Magyar fotográfusok a századfordulón”, Szerep és alkotás. Női szerepek a társadalomban és az alkotóművészetben, Csokonai Kiadó, 1977.
(11) Máté Olga (1878–1961) életmű kiállítás Magyar Fotográfiai Múzeum, 2007. 01. 26. – 03. 18.
(12) Balogh Rudolf – aranykoszorús fényképész mester (1879–1944), Országos Széchenyi Könyvtár, 2012. 11. 06. – 2013. 01. 19.
(13) Balogh Rudolf munkássága, Életrajz: dr. Vajda Ernő, Budapest, Corvina, 1969, 11.; KINCSES Károly – KOLTA Magdolna: „Minden magyar fotóriporterek atyja: Balogh Rudolf”, A magyar fotográfia történetéből, 13., Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998. 26.
(14) WHELAN, Richard: Robert Capa: A Biography, New York, Alfred A. Knopf, 1985. (Robert Capa, IPM Könyvtár, Interpress Kiadó, Budapest, 1990.) 124.
(15) KINCSES Károly: Angelo, A magyar fotográfia történetéből, 26., Magyar Fotográfiai Múzeum, 2002, 15.
(16) KINCSES Károly: I. m., 37.
(17) André KERTÉSZ: Enfants, [Gyermekek] Párizs, Editions d’Histoire et d’Art, 1933.
(18) Dr. PIKLER Emmi – REISMANN Marian: Mit tud már a baba?, Budapest, Cserépfalvi kiadó, 1938.
(19) GERA Mihály: „Beszélgetés Korniss Péterrel”, Fotóművészet, 1978/4. 15.
(20) GERA Mihály: I. m., 9.
(21) KORNISS Péter: „Az eltűnő kultúrák megőrzéséről”, Fotóművészet, 1988/4. 51.
(22) GERA Mihály: i.m. 3-9.o.; Tőry Klára: Korniss Péter pályaíve. Forrás, 2018. június, 45. o.