A technika hagymaszerűségei. Történeti rétegek a felszín alatt - (Előadásnak álcázott) Tárlatvezetés Flesch Bálinttal

A technika hagymaszerűségei. Történeti rétegek a felszín alatt - (Előadásnak álcázott) Tárlatvezetés Flesch Bálinttal

2019. február 27. Mai Manó Ház

A Mai Manó Házban látható Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században című kiállítás a 19. századi alkotók mellett kortárs művészek munkáit vonultatja fel, akik olyan technikákat és eljárásokat alkalmaztak, vagy olyan témákat választottak, amelyek bizonyos szempontból emlékeztetnek a 19. század első felének fotográfusai által is használt módszerekre. Flesch Bálint előadásnak álcázott, vetítéssel egybekötött tárlatvezetésén a kiállítás történeti és technikai rétegeit fejti fel. A program 2019. március elsején, pénteken 18.00 órakor kezdődik.

190301.jpg 

Flesch Bálint (1949)
1962 óta fényképez. 1977-től a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, 1983-tól a Magyar Fotóművészek Szövetségének és a Művészeti Alapnak (ma MAOE) tagja. Előbb öt évig orvosi fényképészként, majd 11 évig a Petőfi Irodalmi Múzeum fotográfusaként dolgozott, 1986 óta szabadúszó. 1985 – 1990 között Kincses Károllyal fotótechnikatörténeti táborokat vezettek Gödöllőn, majd különböző múzeumi kurzusokat is. Az 1990-es években nemzetközi restaurátorkongresszusokon szerepelt és cikkeket publikált. Kisebb-nagyobb ideig tanított a Kisképzőben, helyettesként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, illetve fényképész-szakmunkásokat, fotográfusokat, gyűjteménykezelőket, restaurátorokat, fotómuzeológusokat. Az 1980-as évektől érdeklődése a fotótechnikatörténet, megelőző-fotóműtárgyvédelem irányába fordult. 2010-ben Balogh Rudolf-díjat kapott. Munkáival több kollektív és egyéni kiállításon is szerepelt, 2016-ban retrospektív kiállítása volt a Magyar Fotográfiai Múzeumban. Tagja a Nemzeti Múzeum Dagerrotip kutatócsoportjának és a Magyar Fotótörténeti Társaságnak.

A tárlatvezetésen a látogatók a kiállításra szóló belépőjeggyel vehetnek részt. A megszokott kedvezmények ezúttal is érvényesek. 

Vissza a jövőbe – A 19. század a 21. században
A kiállítás megtekinthető
2019. február 1. – március 17.
Kedd – vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.