A HÉT FOTÓSA: Harry Benson, a hírességek fotográfusa

2019. március 21. Mai Manó Ház

Az idén decemberben 90. születésnapját ünneplő Harry Benson Glasgowban született és Troonban, Skóciában nőtt fel. A fotográfus lefényképezte az amerikai film és a zeneipar legnagyobb sztárjait, de elismertségét jól jelzi, hogy Eisenhowertől Donald Trumpig az Amerikai Egyesült Államok összes elnökéről is készített portrét. Képeit a Vanity Fair, a Time, a Newsweek, a Vice, a Paris Match és a The London Sunday Times Magazine is publikálta, a People magazin több mint száz alkalommal választotta Benson egy-egy fotóját a címlapjára, miközben a Life Magazinnál 1970 és 2000 között dolgozott. Több mint negyven galériában és múzeumban állították ki képeit, melyeket tizennégy fotóalbumban jelentetett meg.
Karrierjében 1964 volt a fordulópont. Amikor Párizsban egy koncert után, hajnal háromkor Brian Epstein, a Beatles menedzsere elmondta a zenekar tagjainak, hogy Amerikában a “I Want to Hold Your Hand” kislemezük a lemezlisták élére került Benson épp a hotelszobában volt. Ekkor készült a legismertebb képe, amit a Time Magazine a világ 100 legmeghatározóbb fotójának, ti pedig a HÉT FOTÓJÁNAK választottatok.

Mai bejegyzésünkben a világhírű fotográfus képeiből válogattunk, a galériát a fotóra kattintva találod. 

(forrás: harrybenson.com; wikipedia.org; everydayishow.livejournal.com)

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása