Mai Manó Online Fotóegyetem - Kovalovszky Dániel fotográfussal Winkler Nóra beszélget

Mai Manó Online Fotóegyetem - Kovalovszky Dániel fotográfussal Winkler Nóra beszélget

2019. május 15. Mai Manó Ház

“1997 óta foglalkozom fotográfiával. Az érettségi után elvégeztem a Práter utcai fényképész iskolát, ahol a szakmai alapokat Rátonyi Magdolna fényképész fekete-fehér laborjában sajátítottam el. Ezt követően a MÚOSZ fotóriporteri szakán folytattam a tanulmányaimat. Az iskolák elvégzése után 2001 és 2010 között számos dokumentarista sorozatot készítettem, melyek főként a magyarországi idősek otthonait és a kommunista éra máig „élő” lenyomatát mutatták be Csepelen, az egykoron virágzó ipari városrészben. Az elmúlt néhány évben hosszú távú conceptuális/dokumentarista sorozatokon dolgozom, melyben a táj-portré-tárgy hármas egység kap erősebb hangsúlyt. Munkáim számos hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltek már.” - írta nekünk Kovalovszky Dániel. 

kd.jpgFotó: Németh Dániel: Kovalovszky Dániel és Winkler Nóra az Útközben programsorozatunkon, 2016. március

Kovalovszky Dániellel 2016. március 22-én, kedden az Útközben programsorozatunkban Winkler Nóra beszélgetett a Mai Manó Házban. Mai bejegyzésünkben az interjút és a fotográfus három sorozatának (Öregek otthonai, Zöld csend, Beavatottak) képeiből láthatsz egy válogatást. 

 

A Mai Manó Online Fotóegyetem mai előadásában a sorozatok további képeit és háttértörténetüket is megismerheted.

 

Hamarosan újabb előadással jelentkezünk, addig nézd meg a korábbiakat is!