Ingyenesen látogatható fotókönyv-kiállítások a Mai Manó Ház PaperLab galériájában

2019. június 18. Mai Manó Ház

Örömmel tudatjuk a PaperLab galéria megalakulását, amely idén májusban kísérleti kiállítóhelyként kezdte meg munkáját a Mai Manó Házban, újraértelmezve annak könyvesbolti terét. A PaperLab fotókönyv alapú művek bemutatásán keresztül különleges kapcsolódási ponttá válhat nemcsak a Ház különböző platformjai – különösképp a Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár és a könyvesbolt között –, hanem a magyar fotográfiai színtér fotókönyv-projektjei között is. A PaperLab ugyanis nem csak a magyar színtér alkotóiból, hanem főként a nemzetközi szcénából vonz és mutat be itthon sok esetben ismeretlen, vagy kevésbé ismert műveket, művészeket.
A photobook (fotókönyv) egy olyan művészeti kifejezőeszköz, amelynél a képanyag és azok szerkesztése, elrendezése mellett éppen annyira fontos a formátum anyaga, a könyvkötészeti jellemzői, arculata, egyszóval a stílusa. Egy-egy fotóprojekt ilyesfajta bemutatása jelentéstöbbletet is kaphat, hiszen a képek nem csak megtekinthetők, hanem kézbe is vehetők ebben az új, tárgyiasult formában. 
A PaperLab első kiállítása Nita Vera Spatial Practices című munkája. Nita Vera jelenleg Helsinkben élő és alkotó, finn és chilei származású fotóművész, aki munkáiban a szerelem és a mindennapi élet által létrehozott drámai szituációkat és azok különböző formáit és aspektusait vizsgálja. Spatial Practices című sorozatában az emberek között kialakuló széttartást, elhidegülést tárta fel, elképzelt, fiktív jelenetek megrendezésén keresztül. A jelenetek egy szigorúan körbehatárolt térben jelennek meg, ahol kirajzolódnak az elrejtés és a megmutatás, az igaz és a hamis, valamint a színház és valóság között húzódó határvonalak. A művész maga a körülötte lévő világot egy színházi darabként látja, ahol a saját életünk válik egy átmeneti színpaddá, aminek mi magunk leszünk a szereplői. 

vera_20160310_05.jpgFotó: Nita Vera: Spatial Practices, 2016

Kötelékeink lazulnak, s mi csak vágyakozunk… Manapság elvárás, hogy „tökéletesnek” mutatkozzunk. Tökéletes munka, tökéletes test, tökéletes párkapcsolat és persze tökéletes élet. Ahhoz, hogy megtaláljuk a tökéletes párkapcsolatot, sok emberrel kell próbálkoznunk, ám végül egyikük sem felel meg az elvárásainknak. Egyre csak hajszoljuk a szerelem képzetét, de valójában sohasem esünk szerelembe.
Történeteim főszereplőjének szanaszét szóródik a figyelme – okostelefonján pötyög, egyik üzenetről a másikra ugrál, szexcsetel, megszállottan osztja a fotókat, hogy saját létét bizonyítsa, és amikor úgy tetszik neki, a neten vadászik randipartnert. Minden sebesen tovasuhan: bármikor fájdalommentesen törölhet egy randit, hogy gyorsan átnyergeljen egy másikra. Kötelékek nélküli ember ő, nincsenek szilárd, tartós kapcsolatai. Semmi sem garantáltan időtálló. Ráadásul a kötelékeknek lazáknak kell maradniuk, hogy bármikor gyorsan és könnyedén feloldhatóak legyenek. A kapcsolat minőségének helyébe a mennyiség lép.
Minden ideiglenesnek tűnik és félünk elköteleződni. Minél kevesebbet fektetünk másokba, annál könnyebb függetlennek maradni. Fél lábbal mindig kint vagyunk, egyik szemünk mindig nyitva, és mindig tartunk két lépés távolságot. Amikor túl közel kerülünk, és félő, hogy valódivá válik a dolog, elszaladunk, elbújunk, eltűnünk. Mindig akad másik.
Ez a játék egy nagyszabású színházi előadáshoz hasonlít. Érzelmileg elérhetetlennek mutatkozunk. Szenvtelennek mutatkozunk. Érzelemmentesnek mutatkozunk. Azt szeretnénk, hogy valakinek szüksége legyen ránk, de közben nem akarjuk, hogy szükségünk legyen valakire. Mintha saját életünk pillanatnyi színpadán puszta szereplőkként léteznénk. Eljátsszuk a rejtőzködés és a másiknak való megmutatkozás között váltakozó szerepünket. Elmosódik a határ valódi és hamis között. A gyors szerelmet keressük? A könnyűt? A fogyaszthatót?
A szerelem a fogyasztás tárgyává vált. Zygmunt Bauman szociológus szerint „fogjuk, használjuk, majd eldobjuk és másikra cseréljük. Fogyasztjuk. Fogyasztjuk a szerelmet.” (Nita Vera: Gyakorlatok térben. A kapcsolatok színpada.)jj

NITA VERA: SPATIAL PRACTICES
A kiállítás ingyenesen megtekinthető:
2019. május 22. - 2019. július 7.
Kedd - vasárnap 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Szervezők: Kiss Imre és Schuller Judit Flóra

Nita Vera munkáiból a Mai Manó Ház Instagram oldalán is találsz egy válogatást, hiszen a múlt héten a finn művész vette át a stafétabotot remek szerkesztőinktől.

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása