Ismét újraírták a világ egyik leghíresebb háborús fotójának történetét

2019. október 22. Mai Manó Ház

A II. világháború és egyben az egyetemes fotótörténet egyik ikonikus fotóját már biztosan mindenki látta, talán néhányan a történetéről is olvastatok vagy éppen láttátok a Clint Eastwood rendezte Levelek Iwo Jimából és a Dicsőség zászlaja című filmet is, mely a legendás kép szereplőinek életét mutatja be.
A fotó történetéről szinte évente derül ki valami újdonság, ami biztos; a képet Joe Rosenthal az AP hírügynökség fotósa 1945. február 23-án készítette Iwo Jimán a Szuribacsi hegycsúcson.
Ám pár órával előtte szintén készült egy fénykép; a vulkanikus hamuval borított magaslaton egy szétlőtt japán radarberendezés antennájára tűzték ki azt a USS Missoula szállítóhajóról származó amerikai zászlót, amit Louis R. Rowery őrmester, a Leatherneck katonai magazin tudósítója 10.37-kor fényképezett le. De nem ez lett a világ egyik leghíresebb felvétele.

 lrl1945.jpgFotó: Az első zászlóállítás, Iwo Jima, 1945. február 23.

Mivel a kisméretű zászlót nem találták megfelelőnek a hadtörténeti esemény ábrázolására, ezért egy ismeretlen tengerészgyalogos visszament a partnál horgonyzó LST-779-es számú partraszálló hajóra, s felhozott a csúcsra egy messziről jobban látható, nagyobb méretű lobogót.
A második zászló kitűzésénél két másik fotós, Joe Rosenthal és Robert R. Campbell közlegény, valamint egy filmes, William Genaust őrmester is jelen volt, akik először megpróbálták az első zászlót kitűző katonákat megtalálni, hogy velük rekonstruálják az eseményt, ám amikor erre nem nyílt lehetőség, figyelmük azokra a katonákra terelődött, akiket a második zászló felállításával bíztak meg. Rosenthal először a zászlócserét akarta lefotózni, ám ezt a jelenetet végül Campbell örökítette meg. 

campbell.jpgFotó: Robert R. Campbell: A zászlócsere pillanata, Iwo Jima, 1945. február 23.

William Genaust őrmester, aki nem sokkal később Iwo Jima mellett halt meg, néhány lépésre állt Rosenthaltól és egy 16 mm-es kamerával színes filmre rögzítette a második zászlóállítást. Genaust alább látható felvételét számos amerikai televíziós csatorna használta az 1950-es és '60-as években a napi műsoruk végén. 

 

Rosenthalnak sikerült az Easy Company hat tengerészgyalogosát rávennie az általa elképzelt feladatra. Ők állították fel a nagyobbra cserélt zászlót 12.30-kor, egy Rosenthal által megkomponált és beállított jelenet közben, s később ez a fotó járta be a világot, s vált a leghíresebb és legtöbbet reprodukált fotók egyikévé.

A kép 1945-ben Pulitzer-díjat nyert, később történelemkönyvekbe került és neves múzeumok is kiállították, de a képeken szereplő katonákat a mai napig nem sikerült egyértelműen beazonosítani, hogy kik is szerepelnek rajta. Már 1947-ben is kiderült, hogy valaki, akit szereplőnek hittek, valójában nem is volt ott. Eddig úgy tudtuk, hogy a képen látható hat katona Ira H. Hayes tizedes, Franklin R. Souseley tizedes, Michael Strank őrmester, Harlon H. Block szakaszvezető, Rene Gagnon tizedes és Harold Schultz tizedes voltak.
Gagnont, aki 1995-ben hunyt el, évtizedekig John H. Bradleyként azonosították, akiről később kiderült, hogy nem a második zászlóállításnál, hanem az elsőnél volt jelen. - erről az index.hu Ma is tanultam valamit rovatában bővebben is olvashatsz.

Az azonosítás is az elnök külön kérésére kezdődött el, és nem ment egyszerűen, Franklin R. Sousley és Michael Strank például még ott, a szigeten estek el, és volt már rá példa, hogy egy hibásan azonosított katona nevét adták meg egy másik, a képen valóban szereplő férfi helyett – egy darabig Henry Hansen neve vált ismertté Harlon Block helyett, bár olyan szempontból sajnos mindegy, hogy mindketten elestek Ivo Dzsimán.
Rosenthal, a fotós maga sem volt büszke a képre. Tíz évvel a fotó elkészítése után egy interjúban elmesélte, hogy csak a szeme sarkából látta, hogy a zászlóállításra kijelölt katonák már nekiláttak a dolognak, így csak gyorsan odafordult és lenyomta a gombot – nem volt idő állítgatni. Az azonosítás eleve úgy történt, hogy mivel az arcok nem látszanak jól a képen, a katonák más külső jegyeit, ruházatuk jellemzőit használták fel úgy, hogy a többi, aznap készült felvétellel összehasonlítva egyeztetik le, pontosan kik is láthatók a képen. 

iwojima1945.jpgFotó: Joe Rosenthal: Raising the Flag on Iwo Jima, 1945. február 23. (AP Photo)

A legújabb verzió szerint, melyről pár napja a The Guardian számolt be három történész megállapította, hogy hét évtizeden keresztül Harold „Pie” Kellert tévesen Rene Gagnon-ként azonosították az 1945. február 23-án készült fotón. A történészek Stephen Foley, Dustin Spence és Brent Westemeyer archív filmfelvételeket és egyéb, Iwo Jimán készített képeket használtak fel Keller identitásának megállapítására, akinek személyazonosságát egy tengerészgyalogos-nyomozó testület és az FBI digitális bizonyíték-laboratóriumának nyomozói is megerősítették. Keller 1979-ben szívrohamban halt meg, családja hálás a javításért. "Most már tudjuk, hogy ő is része ennek a fotónak" - mondta Keller lánya az NBC News-nak, aki azt is elmesélte, hogy bár a kép másolata a lakásuk falán is kint volt, apja sosem beszélt arról, hogy őt ábrázolná a kép. 

A fotózás után Rosenthal negatívjait az eseményhez kapcsolódó sajtójelentéssel együtt a Guam szigetén berendezett amerikai főhadiszállásra vitték, ahol előhívás közben a négy fotó közül kettő tönkrement. A közismerté vált fotó az utolsó, negyedik negatívról készült. A fotó február 25-én jelent meg a The New York Times-ban, de a The Los Angeles Times is háromhasábos képként közölte a címoldalán. A fotóból 3,5 millió poszter készült, a következő hetekben-hónapokban számos lap és magazin hozta a címoldalán, s a második világháborút követő években szinte minden amerikai otthonban fellelhető volt a reprodukciója. Felhasználták toborzónak, moziplakátnak, de a békemozgalmak szimbólumai között is megjelent.

(forrás: index.huwikipedia.org; theguardian.com; hvg.hu)

A fotó alapján 1954-ben az arlingtoni temetőben háborús emlékművet emeltek az amerikai tengerészgyalogságnak és a csatákban elesetteknek. A fotográfusok számára az egyik legnagyobb elismerés, mikor egy-egy híres képük más művészeti ágak képviselőit is inspirálja. Blogunk korábbi bejegyzésében hat olyan köztéri szobrot láthattok, melyeket egy-egy híres fotó emlékére állítottak. 

Ajánlott bejegyzések:

Ugrás a lap tetejére
süti beállítások módosítása