Faix Jacques (1870-1950) élete és ritkán látott felvételei - Tőry Klára írása

Faix Jacques (1870-1950) élete és ritkán látott felvételei - Tőry Klára írása

2019. október 27. Mai Manó Ház

A Mai Manó Ház Blogon 2012-ben jelent meg Tőry Klára A fényképezés nagy alkotói című könyvének online változata, mely a mai napig az egyik legkeresettebb tartalom oldalunkon. Mivel blogunk egyik nem titkolt célja a fotótörténet népszerűsítése és a fotóoktatás megkönnyítése, Klárával egyeztetve új sorozatot indítottunk, melyben magyar fotográfusok részletes életrajzát és képeit ismerhetitek meg. Mint ahogy az online könyv, ez az anyag is kizárólag a Mai Manó Ház Blogon lesz elérhető.

Kevés fotográfusunknál jelenik meg olyan bensőségesen az első világháború előtti ’boldog békeidők’ hangulata, a jómódú polgár hétköznapjainak egy-egy apró-cseprő jelenete, mint a magyar festőies fényképezés egyik legkiválóbb alakjának, az aradi zongorakészítő mester és műkedvelő fényképész, Faix Jacques képein, melyek a magyar polgári kultúra kivételesen virágzó periódusa idején készültek. A Mai Manó Házban rendezett kiállítása megnyitó beszéde szerint: „Nem amatőr volt, hanem műkedvelő profi. … Polgár volt, … akiben az iparos és a művész, a természettudós és a filosz nem vált még ketté. És őbenne még az individuális egyéniség sem vált a közösséghez tartozó öntudatos városi polgártól el.”(1) Tökéletes harmóniát sugárzó felvételein megállt az idő, szinte nem történik semmi, alakjait vonzó hangulatú környezet, szép tájak veszik körül, ember és természet egyenrangú, meghitt kapcsolatát semmi nem zavarja meg.

A műtermi fényképezés már a 19. század második felében megjelent Aradon, a civilizáció minden újdonságára fogékony, élénk kulturális életet folytató városban. Egymás után nyíltak a belvárosban a jó nevű műtermek, hogy kielégítsék a vagyonos polgárok egyre növekvő igényét családi eseményeik alkalmából történő megörökítésére. A századfordulóra ugrásszerűen növekedett a csupán kedvtelésből fényképező műkedvelők száma is.

Az 1890-es évek elején útjára indult pictorializmus (festőiesség) a századforduló fotóművészete történetének legnagyobb hatású áramlata volt, évtizedekre megszabta a fotóművészet irányát. A század végén a polgárosodás meggyorsulása és a fotótechnika fejlődése – magasabb érzékenységű szárazlemez, majd tekercsfilm, kisebb és könnyebb kézi gépek, nagyobb fényerejű objektívek, a pillanatzárak, a nyomdai sokszorosítás tökéletesedése stb. – egyre nagyobb tömegek számára tette lehetővé a műkedvelő fényképezést. A fényképezésben az üzleti szempontoktól függetlenül kedvtelést vagy művészi önkifejezést kereső amatőrök elképzeléseik megvalósításához a rokon vizuális művészeti ágakhoz fordultak mintáért, képeik témaválasztásában és formai megjelenítésében is a képzőművészetet, főként az impresszionista festészetet utánozták. Úgy vélték, hogy a fénykép csak úgy tud művészivé válni, ha felületében, tónusaiban is minél inkább hasonlít a festményekhez, grafikákhoz. A kép rajzának lágyítására, impresszionista hatás keltésére a festőieskedő fotósok különböző technikai eljárásokat dolgoztak ki. Ezek lehetővé tették a körvonalak fellazítását, a tónusskála fokozatosságának megszüntetését, összemosását nagy foltokká, sőt, a kép tónusaiba való manuális beavatkozást, belekarcolást, belefestést is. Az eredetileg éles rajzú negatívról a pozitív kép készítése során különböző másolási módokkal, az ún. ’nemes eljárásokkal’ - a pigment,- gumi-, olaj-, brómolaj-, carbon-, platinanyomat stb. - segítségével a fényképi megjelenítést festőivé tették, s a másolópapír érdes felületét festékezve színes, többnyire monokróm (egyszínű), olykor polikróm (többszínű) nyomatokat készítettek. Az egyébként jó ítélőképességű Karl Voll, müncheni műkritikus is úgy nyilatkozott, hogy: „Mióta bevezették a guminyomatot, eredményeiknek már semmi közük ahhoz, amit mi fényképezésnek szoktunk nevezni. Ezen okból büszkén lehet mondani, hogy ezek a fényképészek megtörték a természet mesterséges utánzásának tradícióját, megszabadultak a fényképezés alól.”(2) A festői stílus világszerte rendkívül gyorsan elterjedt és egyeduralkodóvá vált a műkedvelő fotóművészek körében, és sok hivatásos műtermi fényképészt is meghódított az új stílus. Új törekvéseik diadalra juttatása, terjesztése érdekében szervezetekbe tömörültek, amatőr klubokat alapítottak, melyek nemzetközileg is kapcsolatot tartottak fenn egymással. Rendszeresen rendeztek nemzetközi kiállításokat, s - mivel ekkorra már a fotók jó minőségű nyomdai reprodukálása is lehetővé vált – szép kivitelű folyóiratokban, reprezentatív évkönyvekben, albumokban terjesztették a festői stílust, ezáltal megnőtt a fényképezés társadalmi presztízse. Az esztétikai mozgalom nemzetközi egysége egyöntetűséget eredményezett a fotó formanyelvében. A festőies fényképezés Magyarországon is igen gyorsan terjedt a művészi ambíciókkal dolgozó amatőrök körében, s az első világháború előtti években élte virágkorát. Ezekre az évtizedekre esik Faix Jacques munkássága. 

00930112.jpgFotó: Weisz Hugó: Faix Jacques egy aradi parkban, 1905 © Magyar Fotográfiai Múzeum

Faix Jacques 1870-ben Aradon született, az év június 29-én apja után Jakab névre keresztelték. Apja Faix Jakab szabómester a Felvidékről, Késmárk környékéről került Aradra, ahol Koditek Vince asztalosmester (akinél Munkácsy Mihály asztalos-inas éveit töltötte) leányát, Annát vette feleségül. Faix Jacques unokái sem tudják, hogy a nevük alapján francia felmenőik mikor kerültek Magyarországra, s hogy nagyapjuk Jakabról mikor és miért változtatta utónevét a családnevükhöz jobban ’rímelő’ Jacques-ra.(3) Jakab az iskoláit Aradon végezte, a reáliskola négy osztálya után ipariskolába került. Eredetileg orgonaépítést akart tanulni, de végül zongorakészítésre szakosodott, mivel így jobban hasznosíthatta az anyai nagyapjától időközben megörökölt asztalosműhelyt. Segédként felszabadulva szakmai tudásának fejlesztése céljából - a középkori céhlegények gyakorlatát követve – 1889-ben hosszabb külföldi tanulmányútra ment. Elsőként gyakornokként Bécsben a neves Pokorny-féle zongoragyárban szerzett kellő szakmai gyakorlatot, s egy év múlva a bécsi ipartestület is felszabadította. Néhány évig még más külföldi zongoragyárakban dolgozott, s tökéletesítette tudását, majd 1895-ben önállósította magát és saját műhelyt nyitott Bécsben. Szakmai körökben hamar elismertté vált a Hofmühlgasse 12-ben működő műhelye. Nemcsak a zongorakészítés szakmai fortélyai érdekelhették csupán, hanem a zeneművészethez is vonzódhatott. Bécsben ismerte meg és vette feleségül 1901-ben Pessek Mária zongoraművésznőt, aki egyetlen gyermekükkel, Frigyessel együtt később fényképeinek egyik állandó szereplője lett. Még ez évben az aradi Schreyer zeneiskola művészeti igazgatója azzal a tervvel kereste fel Bécsben a jó hírű zongorakészítő mestert, hogy Aradon zongoragyárat szeretnének létesíteni. Bár a nagyra törő elképzelés nem valósult meg, Faix Jacques családjával mégis hazaköltözött. Aradon a Battyhány utca 25-ben rendezte be ’Zongora készítési műhely és zongora raktár’ elnevezésű telephelyét. A műhely jól ment, tulajdonosa a 70 ezres lakosú, gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező város megbecsült, jómódú polgára volt. Minden igényt ki tudott elégíteni: kisméretű, egyszerűbb kivitelű zongorák készültek többségben, s foglalkozott átalakítással és javítással is, de az igényes vásárlók részére nagy hangversenyzongorák, díszes, szépen faragott darabok is kerültek ki műhelyéből, elsősorban a finom külső kivitelű, úgynevezett still-zongorák készítésére szakosodott. Az általa készített zongorákat sajnos csak fényképekről ismerhetjük, bár feltehetőleg még ma is van belőlük néhány.

A család a tehetős polgárok életét folytatta. Otthonuk, melynek fő vonzereje a zene, a művészetpártolás volt, fontos szerepet játszott Arad kulturális és társadalmi életében. Szalonjuk ismert értelmiségi-művész találkozóhely volt, melyet gyakran felkerestek a városban időző hírességek is. Ady Endre kétszer is megfordult náluk, Pablo Casals látogatását dedikált fényképe őrzi. Polgári jómódjukat jellemzi, hogy megengedhették maguknak, hogy két autót tartsanak, vagy azt, hogy almavirágzáskor rendszeresen a Wachauba utazzanak. A kor divatjának megfelelően bekapcsolódtak a századfordulón felvirágzó turistamozgalomba. 1910-ben Faix-t beválasztották az Aradi Turista Egyesület választmányába, s tagja volt az Erdélyi Kárpát Egyesületnek és a Kölcsey-társaságnak is. Első feleségével és fiával gyakran, sokfelé utazgatott: nemcsak Pesten, erdélyi vagy alföldi tájakon, de az Alpokban, a Tátrában is túráztak, svájci, ausztriai, németországi, olaszországi útjaikon készült fényképei őrzik kedvenc kedvteléseik emlékét, a letűnt polgári világ életmódját és rekvizitumait örökítette meg. Hegyi sétán, szamócagyűjtés közben, hajó fedélzetén, mezőn sétálva, eső utáni pocsolyás úton, romantikus tájakon, várromos kiránduláson, tátrai hegymászáson, kilátó teraszán látjuk férje képein az elegánsan öltözött, nagypolgári módon utazgató asszonyt és kisfiát. Nyugalmas életük szépségét sugallják a családi ház folyosóján sepregető cseléd, a ház napsütötte verandáján reggeliző család, vagy a sztereóképekkel játszó gyerek szép, ellenfényes képei is. Az asszony gyermeke születése után a család kedvéért feladta zenei karrierjét, lemondott a nyilvános hangversenyezésről. Talán ez viselhette meg úgy idegrendszerét, hogy miután 1910-ben egy hangversenyen botrányt kavaró jelenetet rendezett, állapota annyira megromlott, hogy elmegyógyintézetbe kellett zárni, három év múlva fiatalon, az ideggyógyintézetben halt meg. Faix Jacques rövidesen újra megnősült, első feleségének tanítványát, a gyönyörű szép énekesnő és zongoraművésznő Reitter Ilonát vette el, aki elhunyt sógornője keresztneve után Annának nevezte magát. Faix Jacques életének e korszakából azonban nem maradtak fenn fényképek. Anna húgának árván maradt fiát magukhoz vették, felnevelték. Unokái visszaemlékezése szerint ekkor – mivel második felesége nem szívesen hagyta el Aradot – Faix Jacques Emil unokaöccsével utazgatott, s szerettette meg a fiúval a fényképezést, akiből remek fotóst nevelt.

Faix Jacques családi képei
Tó partján (felesége Pessek Mária fiukkal, Frigyessel, 1910 k.
Pessek Mária és Frigyes egy hajón, 1910 k.
Pessek Mária és Frigyes szamócagyűjtés közben, 1907 k.
Pessek Mária és Frigyes a mezőn sétálva, 1910 k.
Faix Frigyes teniszütővel, 1918 k.
Faix második felesége, Reitter Ilona, 1915

Egyre több időt töltött a fotóklubban, s otthoni fotólaborjában - amely a családtagok számára megközelíthetetlen szentély volt –, ahol sok időt töltött képei alapos kidolgozásával. Képei témáját is kitartóan, türelmesen kereste. „Órákig ült az árokparton, – emlékeztek unokái – hogy elkapja a pillanatot, amint a hazatérő libák egyike felnyújtja nyakát, és megpróbálja kinyitni a kaput. … A cigánysorra is rendszeresen kijárt, fél napokat töltött közöttük, hogy a leendő modellek természetesen viselkedjenek, mozogjanak a gép előtt.”(4) Egyaránt kedvelt témái közé tartoztak a magányos tanyák, a macskaköves tabáni utcák, a kihalt utcarészletek, a műemlékekben gazdag városrészek, vízparti képek, hólepte falvak, alpesi és tátrai tájak, budapesti látképek, erdélyi falvak, piaci jelenetek, vonuló libák, tehenek, birkák, falusi munkajelenetek, munkából hazatérő szekerek, parasztok, és még folytathatnánk a sort. A jómódú polgár passziói közé tartozott akkoriban a fényképezés is, a drága technikai eszközök beszerzése, az igen bonyolult, roppant idő- és anyagigényes, egyedi kidolgozást, sok kézimunkát igénylő képkészítési eljárások elsajátítása. „A kor műkedvelő fényképésze általában művelt, a szépművészetek világában jártas, kémiailag, optikailag képzett, a fotótechnika megannyi ágát alkalmazó egyén, aki napi munkája mellett, után elsősorban önmaga örömére, személyisége kiteljesítése érdekében fényképezett.”(5) – írta Kincses Károly a Jacques Faix az aradi klasszikus című könyvben, mely az egyetlen könyv a nagyszerű műkedvelő fotóművész munkásságáról. A könyv Válogatott képei felsorolásában 1899-től 1920-ig készült munkái szerepelnek, túlnyomórészt az 1905-től 1910 körüli évekből. Nem tudjuk, hogy élete utolsó 30 esztendejében milyen felvételeket készített, pedig valószínűsíthetjük, hogy ezalatt is készültek – ha kisebb számban is – képei.

Nincs adat róla, hogy Faix Jacques hol, kitől, mikor tanult meg fényképezni. Ausztriai fotógyűjteményekben végzett kutatásaim során nem találkoztam sem Faix Jacques nevével sem képeivel, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem ismerkedhetett volna meg már a császárvárosban töltött éveiben a fotográfiával. Első sikeréről 1905-ből van adat: Budapesten a Photo Club I. Országos Művészi Fényképkiállításán nyert díjat, ahol 30 sztereó diapozitívval vett részt. Hazánkban elsőként az amatőrök szerveződéseként 1899-ben alakult meg Budapesten a Photo Club, melynek hivatalos közlönye, Az Amatőr első számában írta Szana Tamás, a millenniumi idők neves műkritikusa: „A fotográfia napjainkban nem is mesterség többé, hanem művészet, melynek termékei, ha avatott kezekből kerülnek ki, életet lehelnek, hangulatot keltenek.”(6) Az 1906-ban megalakult Aradi Foto-Klub a festőies műkedvelő művészfényképezés egyik legerősebb központjává vált, rövid idő alatt igen nagy tekintélyt vívott ki magának. Faix Jacques 1909-től az Aradi Foto-Klub vezetőségi tagja volt, s annak megszűnéséig végig fontos posztokat töltött be. A fénykor 1914-ig tartott, de a két világháború közötti időszakban is a klubélet fő motorja volt, elnökként vezette a csoportot. 

Faix Jacques sztereóképei
Budapest, a Lánchíd és a budai oldal, 1905
Velence, Olaszország, 1904
Bécs, a Graben, 1907
Társaság a hegytetőn, 1910
Drezda, Lócsutakolás a folyóban, 1910
Budapest, Vajdahunyad vára a tóval, 1905
Hazafelé a munkából, 1908

A klub megalakulását követő évben, 1907-ben Aradon rendezték meg az I. Országos Fényképkiállítást, melynek fő szervezője Faix Jacques volt, s „érdekes világítási effektusokkal bíró” kiállított képeivel Arad város díját nyerte el.(7) A 99 kiállító 384 képéből és 7 sztereószekrényben bemutatott 400 sztereóképéből a házigazda aradiak 100 képpel és 3 sztereószekrény képanyagával mennyiségileg is jelentős arányt képviseltek. A minőség szempontjából is magasra tették a mércét, hisz a hivatásos fotográfusok szaklapja, A Fény tudósítása szerint: „A kiállítás iránt a közönség mindvégig nagy érdeklődést tanúsított. … A megnyitás napján kezdődött a képvásárlás. Leginkább az aradiak, köztük Jacques Faix és Matusik Márton képeit kapkodták el.”(8) Az Aradon rendezett kiállításról a műkedvelők igen szép kiállítású, igényes szaklapja, Az Amatőr hónapokon át többrészes beszámolót közölt Mario tollából. Az igényes kritikus egyértelmű véleménye – amely külön fejezetet szentelt az aradi klub kollekciójának elemzésére – igazolja, hogy az aradi amatőrök legjobbjai ekkor már a hazai fotográfia élmezőnyéhez tartoztak. „Legjobban az aradiak leptek meg – írta – ki tudták venni a maguk részét, megállták helyüket a régi kiállításokat látogató, idehaza és külföldön egyaránt résztvevő ismert nevű amatőrök között is. És itt ismét két név nyomul előtérbe. A Matusik Mártoné és a Faix Jacques-é. Ők ketten - az ügyes és agilis rendezők – egyúttal a legerősebb tehetségek az aradiak között. Nem újdonsült amatőrök, nem máról-holnapra ’gummizók’, de éveken át impressziókat, szaktudást gyűjtők, akik csak akkor lépnek a nagy nyilvánosság elé, mikor már tudnak. Mindketten egy-egy 15-20 képet felölelő tartalmas kollekcióval szerepelnek, melyekben jóformán az összes műfajokat megtaláljuk. … hajlamuk és képességeik és előszeretetük is a tájkép-hangulatok további művelésére predesztinálja őket. … A két jeles szerző ízlése és eléggé ki nem emelhető önkritikájára vall, hogy kollekciójukban egyetlen rossz vagy csak nagyon gyenge felvételt sem találtunk. Igen szép sztereo képeket állított ki az aradiak közül Bohus László báró és ismét a kitűnő duumvirátus: Matusik Márton és Faix Jacques.”(9) Mario beszámolója Faix képei közül természethű pigment felhőtanulmányait, a Maros partján és Erdő széle című képeit emelte ki. Pigment nyomású képei különösen a fényekben nyújtott finom tónusok gazdagságával tűntek ki.

Az Aradi Foto-Klubban nemcsak egy-egy kiállításra állítottak össze közös kollekciót, hanem valódi, intenzív klubélet és nevelőmunka folyt. Faix Jacques visszaemlékezése szerint a tagság szerdánként a Központi Kávéházban találkozott. Kielemezték saját munkáikat, átböngészték a beszerezhető külföldi szaklapokat. De talán még ennél is fontosabb, hogy az igen nagy számban jelentkező érdeklődő számára fényképészeti tanfolyamot indítottak. Az aradi kiállításokat rendszerint a Kultúrpalota előcsarnokában vagy a mai próbateremben rendezték meg. Már külföldön is hírnevük volt aradi fotósoknak, akik a Budapesten, Berlinben, Bécsben rendezett kiállításokon sikeresen szerepeltek, és több díjban is részesültek. A két világháború között már 80 bejegyzett tagja volt a Fotóklubnak.(10) Egyaránt felvállalták a szabadidő hasznos eltöltését és a közös munkát, és a társak továbbképzését is. Kéthetenként összejöveteleket szerveztek, ismeretterjesztő előadásokat hallgattak, melyek közül jó néhányat Faix Jacques tartott a legkülönbözőbb témakörben. Különösen az általa használt új festőies eljárásokat – a pigmentmásolást(11) és gumimásolást – népszerűsítette előszeretettel, melyeknek nemcsak elméletét ismertette, hanem a bonyolult kidolgozási eljárások gyakorlati műveleteinek aprólékos részleteibe is beavatta klubtársait. Többek között bemutatta és méltatta a magyar gyártmányú diapozitívokat, előadott a magnézium-villanófénnyel készült felvételekről, a vegyszerekről és a kezelésükkel kapcsolatos elővigyázatosságról, a negatív lemez erősítéséről, gyengítéséről. A klubtagok közösen mentek kirándulásokra, fotótúrákra, egy-egy kiválasztott témakör feldolgozására pályadíjat tűztek ki, hazai és nemzetközi pályázatokon szerepeltek képeikkel, kiállításokat rendeztek. A klubtagok képeiből egy helybeli pártoló tag kereskedésének kirakatában két-háromhetente cserélődő kis kiállítások voltak láthatók. A Fény és Az Amatőr mellett kilenc német nyelvű művészeti- és fotó-szaklapot járatott a klub, korszerűen felszerelt műterem, laboratórium és könyvtár állt a tagok rendelkezésére.

1908-ban is szép sikereket tudhatott maga mögött Faix Jacques. Több kiállításon is díjat nyert, s nagy elismerést jelentett, hogy A Fény 1908/3. számában több mint fél tucat képét közölte, s értékelésében „Magyarország legkiválóbb amatőrei” közé sorolta Faix-t. „Főillusztrációnk pl. mindjárt olyan kép, amely egyenesen mesés szépségű. A motívum ügyes felfogása és beállítása, az elrendezés és az a gyönyörű hangulat, mely az egész képen elömlik, olyan szerencsés egyesítése a szépnek, aminőt nemcsak a fotográfiában, de festményben is csak ritkán láthatunk. Meglátszik a képen, de Faix többi alkotásán is, hogy nem a véletlen szüleményei.”(12) – írta a cikk szerzője. 1908-ban a Műcsarnokban rendezett Országos Kiállításon egyik legsikeresebb alkotásával, a Poros úton című képével a földművelésügyi miniszter 400 koronás díját nyerte el, s az ország legdivatosabb képes hetilapja, az Uj Idők elsőrangú alkotásnak nevezte a képet. „A téma – mely számos esetben nyert már feldolgozást – itt sem új, de eleven. Beállítása nem merész, de jól tagolt és artisztikus, milliője pedig felette mód hangulatos.”(13) A hivatásos fotográfusok szaklapja, A Fény szerint is: „A legnagyobb elismeréssel kell nyilatkoznunk Matusik Márton (Arad) és Faix Jacques (Arad) gyönyörű képeiről is.”(14) Novemberben A Fény a két aradi művészfotós bécsi sikeréről tudósított, ahol a nemzetközi művészi sztereó-diapozitív kiállításon arany- illetve ezüstérmet nyertek. A következő évben a drezdai Internationale Photographische Ausstellungnak a világ minden tájáról benevezett több ezer kiállítója közül 76-an, köztük két magyar – Feledi Dezső és Faix Jacques nyert emlékplakettet. Szintén 1909-ben nyert diapozitívjeivel első díjat a Budapesti Photo Club Országos Kiállításán. „Az aradi Foto-Klub két kiváló tagja, Faix Jacques és Matusik Márton tanár, akik a magyar műkedvelők között a legjobbak sorában foglalnak helyet és akik úgy önmaguknak, mint az általuk képviselt klubnak is mindenhol csak dicsőséget szereznek, újabban ismét szép kitüntetésben részesült. Faix Jacques a budapesti Photo-Club diapozitív pályázatán nyerte el az első díjat.”(15) A Faix-t sikeréről értesítő levélből azt is megtudhatjuk, hogy a 100 koronát elnyert első díjas sorozata mellett „a beküldött többi sorozatok a jury egyhangú minősítése szerint kitüntető dicséretben részesíttettek. Miután egy pályázó részére több díjat megállapítani nem lehetett.”(16) Az Amatőr I. Országos Díjpályázati Fényképkiállításán a szerkesztőség első művész-díjjal – egy kiváló márkának számító Ernemann 9x12-es tükörreflexes kamerával – jutalmazta Libák című képét. 1910-ben Budapesten a MAOSZ (Magyar Amatőrök Országos Szövetsége) Nemzetközi Fényképkiállításán ezüstérmet nyert. Csak néhány év sikerszériáját emlegettük, a 30-as évekig továbbra is számos kiállításon szerepelt, 1934-ben az Aradi Fotóklub vezetője lett. Mintegy félezernyi fennmaradt képe alig másfél évtized termése - a század első éveitől kezdve a 10-es évek közepéig készültek - de a hiányos életmű meglepően egységes képi világot mutat. „Képein semmilyen szertelenség nem érhető tetten. A jellegzetest kereste, nem a különlegest. … Kevés ember, kevés mozgás, pontos beállítások. Időtlen megfogalmazások, intenzív tájélmény.”(17) - jellemezte munkáit Götz Eszter. 

Faix Jacques ismertebb képei
Hazafelé a munkából, 1908
Kekecs télen, az aradi cigánysor, 1906
Falu az Alpokban, 1910
Erdélyi falu a hegyek között, 1910

„Jacques Faix fotográfusi pályája a 20. század első két évtizedében volt a zeniten. Utána is fényképezett még, de lehetőségei lassan apadtak, az addig oly sikeres aradi fotóklub tagságának zöme szétszóródott, kitelepült, a megélhetés gondjai egyre kényszerítőbbé váltak, a politikai és társadalmi közélet sem kedvezett az effajta tevékenységnek, … a megváltozott élet nem sok jót hozott a művészi fényképészeknek sem.”(18) – írta a könyv ’kicsit szomorkás zárszavában’ Kincses Károly. A háborús évek után többször is megkísérelték újjászervezni az aradi fotóklubot, de a drága és nehezen beszerezhető anyagok és készülékek szinte megoldhatatlan gondjai miatt próbálkozásaik 1960-ig sikertelenek voltak.(19) A második világháború után Faix polgári egzisztenciája is összeomlott, egyre kevesebb zongorát és egyre kevesebb fotográfiát készített. Műhelyét államosították, háza nagy részét elvették, 1950-ben bekövetkezett haláláig értékeik eladogatásából, zongorajavításból és –hangolásból éltek. Frigyes fiát 1921-ben érettségije után kitiltották Erdélyből, Pestre jött, ahol közgazdaságtant tanult. Három fia - Frigyes, István és Gábor – a 2004-ben kiadott Faix Jaques könyvben írt A családi krónikából című visszaemlékezésükkel elevenen őrzik nagyapjuk emlékét.

Faix Jacques életművének egy része megsemmisült, vagy lappang. Mintegy félezer üvegnegatívját, pozitív kópiáit, sztereoképeit a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum őrzi, melyek alapján a magyarországi festőies fényképezés kiemelkedő alakjaként tartja számon a magyar fotótörténet. 1966-ban a Magyar Nemzeti Galériában A magyar fotoművészet 125 éve(20) kiállításon színes guminyomattal készült tájképe, 1981-ben a Műcsarnokban megrendezett Tény-Kép. A magyar fotográfia története 1840-1981.(21) című átfogó fotótörténeti kiállításon 1910-es többszínnyomású Vízparti várostáj című gumimásolata és 1920-as női portréja volt kiállítva. A Magyar Fotográfiai Múzeum 2004-ben rendezte meg Kecskeméten Jacques Faix életmű kiállítását(22), és ehhez kapcsolódva adta ki az igényes kivitelű Jacques Faix az aradi klasszikus(23) című könyvet. Ezzel egy időben a Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó Galériájában Városképek a XX. század elejéről · Jacques Faix (1870-1950)(24) címmel állították ki utazásai során készített városképeit. (Tőry Klára)

Az alábbi galériában látható Faix Jacques képek a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Faix család gyűjteményében találhatók.  

Válogatott irodalom
Könyvek, cikkek Faix Jacques-ról:
Kincses Károly: Jacques Faix az aradi klasszikus. A magyar fotográfia történetéből 36., Magyar Fotográfiai Múzeum. 2004.
In: Kincses Károly: Fotográfusok – Made in Hungary. Akik elmentek / Akik maradtak. Kecskemét – Milano, Magyar Fotográfiai Múzeum, 1998.
Mario: Impressziók az Aradi Foto-Klub Országos kiállításáról. Az Amatőr, 1907/9. http://archiv.maimano.hu/kismano/20041119_faix/cv.html 2004.11.19.
http://nol.hu/archivum/archiv-342855-159223 2004.12.03.
Götz Eszter: Egy úr Aradról. Jacques Faix, az aradi klasszikus. Fotóművészet, 2005/3-4. 
Tőry Klára: Faix Jacques. Digitális Fotó Magazin, História, 2009. március

Lábjegyzetek

1 http://nol.hu/archivum/archiv-342855-159223 2004.12.03.
2 Idézi: Helmut Gernsheim: A Concise History of Photography. London 1965.
3 Faix Frigyes – Faix István – Faix Gábor: A családi krónikából. In: Jacques Faix az aradi klasszikus. A magyar fotográfia történetéből 36., Magyar Fotográfiai Múzeum. 2004. 9. o.
4 Jacques Faix az aradi klasszikus. i. m. 10. o.
5 Kincses Károly: Jacques Faix az aradi klasszikus. In: Jacques Faix az aradi klasszikus. i. m. 47. o.
6 Az Amatőr, 1904. Idézi: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/412.html
7 Szilágyi Gábor Magyar fotográfia története. A fémképtől a színes fényképig. Magyar Filmintézet, Budapest, 1996.
8 A Fény, 1908/2. 57. o. Idézi: Kincses Károly: i. m. 75. o.
9 Mario: Impressziók az Aradi Foto-Klub országos kiállításáról. Az Amatőr, 1907/9. 197. o.
10 Közli: https://www.flickr.com/photos/nora-meszoly/14281362294
11 1909. Pigment pozitív és diapozitív eljárása, művészi pigment nagyítások készítése. Idézi: http://fotomult.c3.hu/pozitiv/pigmentnyomat/
12 A Fény, 1908/3. 80. o. Idézi: Kincses Károly: i. m. 75. o.
13 (-): Fényképkiállítás a Műcsarnokban. Uj Idők, 1908.06.07. 500. o. Idézi: Kincses Károly: i. m. 81. o.
14 A Fény, 1908/5. 131. o. Idézi: Kincses Károly: i. m.77. o.
15 A Fény, 1909//2. 52. o. Idézi: Kincses Károly: i. m.78. o.
16 Idézi: Kincses Károly: i. m.78. o.
17 Götz Eszter: Egy úr Aradról. Jacques Faix, az aradi klasszikus, Fotóművészet, 2005/3-4. 112. o.
18 Kincses Károly: i. m. 83.o.
19 Közli: https://www.flickr.com i. m.
20 A magyar fotoművészet 125 éve (rendezte: Magyar Fotoművészek Szövetsége). Magyar Nemzeti Galéria, 1966. november-december
21 Tény-Kép A magyar fotográfia története 1840-1981. Műcsarnok, 1981. december 19. – 1982. január 31.
22 Jacques Faix az aradi klasszikus életmű-kiállítása. 2004. 11.19. - 2005. 01.10.
23 Jacques Faix az aradi klasszikus. A magyar fotográfia történetéből 36., Magyar Fotográfiai Múzeum. 2004.
24 Városképek a XX. század elejéről · Jacques Faix (1870-1950) Magyar Fotográfusok Háza Mai Manó Galéria, 2004. 10. 26.–12.09. 

Tőry Klára magyar fotográfusokról írt részletes életrajzainak listáját ITT találod.